Nincs mese: óriási drágulás jön a Fidesz-ígéretek ellenére
Emlékszik még valaki a Fidesz másfél évvel ezelőtti ígéretére a rezsiköltségek csökkentéséről? Épeszű ember egy pillanatig sem vette komolyan, és persze nem is tudták betartani, bár ennek az ellenkezőjét állították még az áremelések közepette is. Most ugyanez folytatódik: nem nő a gázár, mondják, miközben nyilvánvalóan elkerülhetetlen a jelentős drágulás.
Arra már fel sem kapjuk a fejünket, hogy a héten újabb 5 forinttal emelkednek az üzemanyagárak, és ezzel a 95-ös benzin átlagára 400, a gázolajé pedig 430 forint fölé emelkedik. Bő két évvel ezelőtt, amikor a benzin elérte a 300 forintot, az akkori ellenzék az ország tudatos tönkretételével vádolta a kormányt, azt követleve, hogy azonnal csökkentse a kibírhatatlanul magas árat és engedje el az üzemanyagokat terhelő adók egy részét. Ma ugyanazt a pártot, immár kormányon, nem zavarja a 400 forint feletti ár, sőt növeli az adókat, aminek teljes hatását csak a jövő héttől fogjuk érezni.
Eközben mindenért a külső hatásokat, az elhúzódó válságot teszi felelőssé. A benzinár esetében ebből annyi igaz, hogy az elmúlt évben a kőolaj a világpiacon valóban megdrágult, de ennek hatása legfeljebb 20-30 forint lenne literenként, miközben nálunk az árugrás 80 forint volt. A különbözetet egyrészt az adótartalom többszöri emelése, másrészt a forint tartós gyengülése okozza, és ezek már a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következményei. A dollár árfolyama például még a nyáron is 190 forint körül mozgott, ma 230-235 forint, a különbség több mint 20 százalék! Ez részben világgazdasági hatás, jórészt viszont saját magunknak köszönhetjük, ami jól látszik azon, hogy a forint a térség többi devizájánál messze rosszabbul szerepel.
Furcsa, hogy miközben az üzemanyagoknál a kormány a drágulást főként a külső piaci hatásokkal próbálja magyarázni, addig a gázárnál mintha tudomást sem akarna venni azokról. Az ellentmondás mögött a korábbi demagóg ígéretek állnak arról, hogy a Fidesz csökkenteni fogja a családokat nyomorba döntő rezsiköltségeket. Ezzel ugyanis azt állították, hogy az árképzés egyszerű politikai döntés kérdése, és a mindenható állambácsi majd megóvja szeretett népét minden rossztól. A Fidesz ugyanabba a csapdába esett, mint minden más ígéretével: a szocializmust idéző, mindenható, a valós körülményektől teljesen elszakadó patriarchális hatalmat vizionált egy, a világgazdasági környezettől és külső partnereitől meghatározóan függő piacgazdaságban.
Ez még kedvező feltételek mellett, dinamikusan növekedő világban is irreális, nemhogy válsággal küszködő, recessziós félelmekkel és bizonytalanságokkal teli környezetben, ahol a Fidesz voluntarista gazdasági lépései megsokszorozzák az amúgy is kedvezőtlen külföldi hatásokat. A saját maga ásta veremből Orbánék csak teljes és hiteles gazdasági fordulattal tudnának kimászni, ennek azonban egyelőre nincs jele. Úgy tűnik, még folytatják a megkezdett piramisjátékot, amelynek az eredménye csak az összeomlás lehet. Jó példa erre a gázár körüli hazudozás: minden józan ember számára világos, hogy az importtól függünk és ki vagyunk szolgáltatva a külpiaci ármozgásoknak, azok hatása csak ideig-óráig hagyható figyelmen kívül, a valós számlát végül úgyis fizetnünk kell.
Eközben mindenért a külső hatásokat, az elhúzódó válságot teszi felelőssé. A benzinár esetében ebből annyi igaz, hogy az elmúlt évben a kőolaj a világpiacon valóban megdrágult, de ennek hatása legfeljebb 20-30 forint lenne literenként, miközben nálunk az árugrás 80 forint volt. A különbözetet egyrészt az adótartalom többszöri emelése, másrészt a forint tartós gyengülése okozza, és ezek már a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának a következményei. A dollár árfolyama például még a nyáron is 190 forint körül mozgott, ma 230-235 forint, a különbség több mint 20 százalék! Ez részben világgazdasági hatás, jórészt viszont saját magunknak köszönhetjük, ami jól látszik azon, hogy a forint a térség többi devizájánál messze rosszabbul szerepel.
Furcsa, hogy miközben az üzemanyagoknál a kormány a drágulást főként a külső piaci hatásokkal próbálja magyarázni, addig a gázárnál mintha tudomást sem akarna venni azokról. Az ellentmondás mögött a korábbi demagóg ígéretek állnak arról, hogy a Fidesz csökkenteni fogja a családokat nyomorba döntő rezsiköltségeket. Ezzel ugyanis azt állították, hogy az árképzés egyszerű politikai döntés kérdése, és a mindenható állambácsi majd megóvja szeretett népét minden rossztól. A Fidesz ugyanabba a csapdába esett, mint minden más ígéretével: a szocializmust idéző, mindenható, a valós körülményektől teljesen elszakadó patriarchális hatalmat vizionált egy, a világgazdasági környezettől és külső partnereitől meghatározóan függő piacgazdaságban.
Ez még kedvező feltételek mellett, dinamikusan növekedő világban is irreális, nemhogy válsággal küszködő, recessziós félelmekkel és bizonytalanságokkal teli környezetben, ahol a Fidesz voluntarista gazdasági lépései megsokszorozzák az amúgy is kedvezőtlen külföldi hatásokat. A saját maga ásta veremből Orbánék csak teljes és hiteles gazdasági fordulattal tudnának kimászni, ennek azonban egyelőre nincs jele. Úgy tűnik, még folytatják a megkezdett piramisjátékot, amelynek az eredménye csak az összeomlás lehet. Jó példa erre a gázár körüli hazudozás: minden józan ember számára világos, hogy az importtól függünk és ki vagyunk szolgáltatva a külpiaci ármozgásoknak, azok hatása csak ideig-óráig hagyható figyelmen kívül, a valós számlát végül úgyis fizetnünk kell.
Ami pedig nem lesz kevés. Az oroszokkal kötött szerződés értelmében a tőlük kapott földgáz ára több hónapos csúszással a kőolaj világpiaci ártrendjét követi. Ennek nyomán januártól kb. 560 dollárért kapunk ezer köbmétert, ami csaknem a duplája annak, amennyit a Fidesz hatalomra jutása körül kellett fizetnünk. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a dollár azóta több mint ötödével drágult, egyértelmű, hogy a drasztikus hazai drágulás elkerülhetetlen. Gyors, leegyszerűsített számítás: két éve átlagosan mintegy 270 dollárt fizettünk kb. 190 forintos árfolyamon ezer köbméterért, egy köbméter tehát 51 forintba került, januártól ugyanez 130 lesz. Nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy lássuk, törvényszerű a belföldi árugrás.
Ez a nagy különbség persze nem érződik közvetlenül, az egyébként szinte áttekinthetetlen árképzési rendszerben számos egyéb tényező is szerepel, rendszerhasználati és tárolási díjak stb. A Fidesz a kontrollt azzal igyekezett teljessé tenni, hogy ismét hatósági árassá tette a gázt, ezzel azonban teljesen magára húzta a felelősséget. Abban bízott, hogy az importárak nem nőnek, vagy ha mégis, annak terheit a kereskedőkre háríthatja addig, amíg újra le nem csökkennek. Gyurcsányék hasonló kompenzációs megállapodást kötöttek annak idején, hogy a hazai ársokkot elkerüljék, ami nagyjából sikerült is 2008-ban, amikor ugyancsak 500 dollár felett kellett fizetnünk köbméterenként. Akkoriban azonban egy dollár 160-170 forint volt, ma azonban ennél 40 százalékkal drágább!
Akkora különbséget, ami januártól lesz, már nem lehet a kereskedőre hárítani, főleg úgy nem, hogy a drágulás több eleme tartósnak látszik. Az energetikai ágazatot ráadásul a különadó is sújtja, és ha hosszan veszteséges lesz, annak a levét a fejlesztések elmaradása miatt mi isszuk meg. Ennek előjele, hogy az E.ON tárolóit a korábbi évekkel ellentétben csak félig töltötték fel, azaz egy esetleges orosz-ukrán gázvita nyomán leálló szállításnál kevesebb tartalékunk lenne. Terjednek hírek arról is, hogy Orbánék államosítani akarják a gázkereskedelmet, ezért próbálják kiéheztetni az E.ON-t. Ez egyrészt óriási felelőtlenség lenne, másrészt ha átveszik az egészet, az említett árkülönbséget azonnal és közvetlenül a költségvetésnek, azaz az adófizetőknek, vagy az emelt árat a fogyasztóknak kell fedezniük. Ugyan miből?
A megoldáshoz közelebb vezetne, ha az oroszokkal az eddigieknél kedvezőbb hosszútávú szerződést kötnénk, ahogy azt szomszédaink már megtették. Orbánéknak inkább ezzel kellett volna foglalkozniuk, nem pedig a MOL-részvények 500 milliárdba kerülő, gazdaságilag értelmetlen megvásárlásával. Az ország és lakosai sorsáért felelősséget érző kormánynak ez evidencia lenne, a Fidesz-kormány esetében, sajnos, erről szó sincs.
Ez a nagy különbség persze nem érződik közvetlenül, az egyébként szinte áttekinthetetlen árképzési rendszerben számos egyéb tényező is szerepel, rendszerhasználati és tárolási díjak stb. A Fidesz a kontrollt azzal igyekezett teljessé tenni, hogy ismét hatósági árassá tette a gázt, ezzel azonban teljesen magára húzta a felelősséget. Abban bízott, hogy az importárak nem nőnek, vagy ha mégis, annak terheit a kereskedőkre háríthatja addig, amíg újra le nem csökkennek. Gyurcsányék hasonló kompenzációs megállapodást kötöttek annak idején, hogy a hazai ársokkot elkerüljék, ami nagyjából sikerült is 2008-ban, amikor ugyancsak 500 dollár felett kellett fizetnünk köbméterenként. Akkoriban azonban egy dollár 160-170 forint volt, ma azonban ennél 40 százalékkal drágább!
Akkora különbséget, ami januártól lesz, már nem lehet a kereskedőre hárítani, főleg úgy nem, hogy a drágulás több eleme tartósnak látszik. Az energetikai ágazatot ráadásul a különadó is sújtja, és ha hosszan veszteséges lesz, annak a levét a fejlesztések elmaradása miatt mi isszuk meg. Ennek előjele, hogy az E.ON tárolóit a korábbi évekkel ellentétben csak félig töltötték fel, azaz egy esetleges orosz-ukrán gázvita nyomán leálló szállításnál kevesebb tartalékunk lenne. Terjednek hírek arról is, hogy Orbánék államosítani akarják a gázkereskedelmet, ezért próbálják kiéheztetni az E.ON-t. Ez egyrészt óriási felelőtlenség lenne, másrészt ha átveszik az egészet, az említett árkülönbséget azonnal és közvetlenül a költségvetésnek, azaz az adófizetőknek, vagy az emelt árat a fogyasztóknak kell fedezniük. Ugyan miből?
A megoldáshoz közelebb vezetne, ha az oroszokkal az eddigieknél kedvezőbb hosszútávú szerződést kötnénk, ahogy azt szomszédaink már megtették. Orbánéknak inkább ezzel kellett volna foglalkozniuk, nem pedig a MOL-részvények 500 milliárdba kerülő, gazdaságilag értelmetlen megvásárlásával. Az ország és lakosai sorsáért felelősséget érző kormánynak ez evidencia lenne, a Fidesz-kormány esetében, sajnos, erről szó sincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése