Egész hetes rendőr- (tűzoltó-, vámos stb.) tüntetés zajlik, amit április 16-án, szombaton egy nagy tiltakozó demonstráció nyitott meg. Mi bajuk a rendőröknek a kormánnyal? Az, hogy mást ígért a kormány(fő), mint amit kapnak a valóságban.
„Önök furcsa helyzetben vannak, hiszen tanulmányaikat egy régi rendszerben kezdték, de már az áprilisi választásokkal megalakított nemzeti együttműködés rendszerében fejezik be, és ennek építésében súlyos felelősségük van. Az önök sikeres és alapos munkáján múlik az új rend építésének alapja” – mondta egy tavaly nyári tisztavatón Orbán Viktor a rendőrtiszti főiskola végzősei előtt. Idén márciusban pedig csaknem kétezer tiszthelyettes rendőrnek állította a Hősök terén, hogy „becsületes, eredményes munkájukért” cserébe sokat várhatnak hazájuktól. „Most az Önök szakmája is átalakul. Az átalakulás lezárultával az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit” – ígérte a miniszterelnök, ám a fegyveres testület ebből eddig csak annyit látott, hogy a Széll Kálmán terv értelmében a jövőben minden korkedvezményes nyugdíjazás megszűnik (kivéve a nők negyven éves munkaviszonya után járót). (Forrás: atv.hu)
Amint látható, így viszonyul egymáshoz a politikusduma és a valóság.
Nem erre kapott a Fidesz felhatalmazást - mondta kamerák előtt az egyik demonstráló tűzoltó hozzátartozója, - hanem arra, hogy itt normális ország legyen, normális gazdaság, normális élet...
Politikai szóvirágok, nagyotmondás, nyílt vagy burkolt hazudozás, porhintés, szemfényvesztés, megtévesztés, erőszakos törvénykezés. Ez lenne a politika? Vajon be lehet csapni, át lehet verni, meg lehet téveszteni a józan gondolkodású embereket...? Nem lenne jobb, ha a politikusok hazudozás nélkül beszélnének?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megszorítások. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 17., vasárnap
2011. április 14., csütörtök
Nem lesz megszorítás? De lesz!
Az Orbán-kormány sokat erőlködik, hogy elhitesse a választókkal: nem fog a megszorítások politikájához nyúlni. Nem lesz megszorítás, csak strukturális átalakítás - ezt szajkózza a miniszterelnök, a szóvivője, a gazdasági minisztere és mindenki a Fideszben, aki csak él és mozog.
Ez egy nagy ködösítés, ha szigorúbban fogalmazunk, átverés!
Vajon nem megszorítás a bankoknak a bankadó? A távközlési cégeknek, multi kereskedő cégeknek a különadó? Vagy a gyógyszergyártóknak a megemelt extra adóztatás?
Az egyszerű honpolgár örül: most nem az ő adóját emelték. Nem. Ez igaz. De majd szép lassan ő fogja megfizetni ezt is. Már aki igénybe veszi persze a bankok pénzügyi, vagy a távközlési cégek kommunikációs szolgáltatásait, vagy vásárol a nagy bevásárlóközpontokban, vagy rákényszerül, hogy gyógyszert vegyen, mert mindennek az árába előbb-utóbb beépül az extra adó is. Csak lassabb, rejtettebb lesz a kisembert sújtó terhek növekedésének üteme. De a végeredmény ugyanaz. Drágulnak az extra adóval terhelt cégek árucikkei, szolgáltatásai. Mi ez, ha nem megszorítás?
Aztán itt van a Széll Kálmán Terv! Már a név kiválasztása is arra utal: takarékos, szigorú gazdálkodás a cél. Lassan kiderülnek a részletek is, bár csak ímmel-ámmal csepegteti a kormány. Matolcsy azért elárult már néhány részletet: kevesebbet kíván költeni az állam a munkanélküli segélyezésre, 150 ezer rokkantnyugdíjastól meg akar szabadulni, megvonja 300 ezer vasutas és családtag ingyenjegyét, a rendőröktől elveszi a korai nyugdíjazás lehetőségét, évi 120 milliárddal kevesebbet szán gyógyszerár-támogatásra stb.
Ha ez nem megszorítás, akkor mi a nyavalya?
A nyelvük persze nem törik bele a kormány embereinek, amikor megszorítás helyett strukturális átalakítást emlegetnek. És a híveik el is hiszik, amit mondanak. Dehát akkor is hátrányosan érintene bizonyos embercsoportokat, ha az elvonásokat láthatóan máshová csoportosítaná át a kormány. De nem azt teszi. A cél egyértelműen a megtakarítás, az állami költségek csökkentése - vagyis a megszorítás.
Akkor meg miért hülyítik az embereket azzal, hogy nincs és nem is lesz megszorítás? Miért nem beszélnek őszintén, egyenesen? Csak mert politikusok, és nem kenyerük az igazmondás? Még akkor se, mikor már a hülyék is látják, mire megy ki a játék?
"Korábban nem volt számszerűsítve, illetve hitelesítve, hogy a kormány kiáll ezen intézkedések mellett - fejtette ki Csaba László közgazdász professzor a köztévé reggeli műsorában Matolcsy György szerdai bejelentéseit kommentálva. A szakember kérdésre válaszolva az MTV műsorában úgy vélekedett, hogy a munkanélküli járadék folyósítási idejének csökkentése, valamint a gyógyszerkassza "egyharmados megfaragása" mindenképpen megszorításnak nevezhető.
A kormány eközben továbbra is elhatárolódik a megszorítás szó használatától. Nagy Anna kormányszóvivő az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában a szerdai bejelentések kapcsán elmondta: nincs szó megszorításokról. A cél az, hogy a mostani rendszer hosszú távon működtethető és finanszírozható legyen - tette hozzá." (Forrás: portfolio.hu)
Csókolom! Őszinte beszéd helyett mért is hülyíti a kormány az embereket? Nem gondolja, hogy ez vissza fog ütni a kormányra? A hazudozás, ködösítés, a kormányzati kommunikáció és a valóság jól látható ellentmondása felőrli a kormány szavahihetőségét...
A kormányszóvivő állításával ellentétben az igazság: megszorítások jönnek, nem kis mértékben, és nem kevés embert érintve.
Forrás: portfolio.hu

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)