2011. április 29., péntek

A nyugatot is igyekszik megvezetni alkotmány-ügyben a Fidesz?




A Fidesz létrehozott egy mélyen illiberális alkotmányt, amely biztosítja számára a hatalomgyakorlást akkor is, ha elveszítené a jövőbeni választást” – kezdi cikkét a The Guardian, amely részletesen beszámol az új magyar alkotmány – újkori nevén: alaptörvény – megszületésének körülményeiről és várható hatásairól.

A magyar parlament megszavazta és a köztársasági elnök aláírta az új, egyes megfigyelők által „húsvéti alkotmánynak” nevezett alaptörvényt, amely számos kritikus szerint „egyértelmű letérés a liberális demokrácia közös európai értékeinek útjáról”.

Természetesen a kormányzó Fidesz nem így látja. A szavazást megelőző héten a kormány „hivalkodó konzultációt” folytatott a Velencei Bizottsággal, melynek feladata az európai törvénykezés védelme, ám a bizottság szakértői nem láthatták a teljes szöveget, ezért komoly kételyeiket fejezték ki az új alkotmánnyal kapcsolatban.

A Fidesz politikusai a Wall Street Journalban elhelyezett cikkel igyekeztek elmagyarázni az amerikai kormánynak és közvéleménynek is, hogy az új alkotmány a kommunizmus végső legyőzését jelenti, hiszen a régi 1949-es alkotmány még a sztálinista érában született – írja a The Guardian. A politikai PR-szakértők azonban "kényelmesen elfelejtik megemlíteni", hogy az alkotmány 1989 óta a felismerhetetlenségig megváltozott. Arról sem tesznek említést, hogy az elmúlt húsz évben Magyarországon kialakult egy nemzetközi megbecsülésnek örvendő alkotmánybíróság, figyelemre méltó liberális-demokratikus ítélkezési gyakorlattal, melynek jogköreit most jelentősen meggyengítik.

De a mítoszteremtésen kívül mi is a probléma az új alkotmánnyal? – teszi fel a kérdést a The Guardian. Először is a „hiányzó mandátum”, vagyis az, hogy a tavalyi választásokon a Fidesz nem ezzel kampányolt, a választók csupán a korrupt szocialistáktól akartak szabadulni, de nem vágytak „fülkeforradalomra”, így a kétharmados mandátumtöbbség sem jelent felhatalmazást új alkotmány megfogalmazására.

További „újítás” a fékek és ellensúlyok kiküszöbölése, a „kivételesen hosszú időszakokra” kinevezett fideszes megbízottak a „névlegesen független” intézmények élére. Ennek az lesz a következménye, hogy ha a Fidesz elveszítené a választásokat, a kinevezettjei folytatják a hatalomgyakorlást, hiszen kevéssé valószínűsíthető, hogy bármilyen más politikai csoportosulás kétharmadot szerez a jövőbeni választáson, ezért egy esetleges baloldali kormány költségvetését megvétózhatja a Fidesz kinevezettjeiből álló költségvetési tanács, és ezután "a Fidesz kinevezte elnök feloszlathatja a parlamentet”. Félő, hogy az új Fidesz-alkotmány tovább mélyíti a szakadékot a bal- és a jobboldal között, ami akár egy sor „alkotmányos krízishez” és talán egyfajta „hideg polgárháborúhoz” vezethet.

A cikk szerzője kitér még az egypárti alkotmány „nemzeti hitvallásnak” nevezett preambulumára, amely nem csupán „nemzeti mártírium és giccses szimbolizmus”: „Sok magyar alázatosan meghajol a preambulum előtt, amely szétkürtöli a világnak a magyarok teljesítményeit, a kis ország sagáját arról, hogyan mentették meg Európát a törököktől.”

Bár a Fidesz képviselői lelkesen állítják, hogy az új alkotmány hasonlít más európai országok alkotmányához, nincs még egy olyan preambulum, mint a magyar, és az alkotmányt nem cikkelyekként, hanem „egész csomagként” kell nézni. Márpedig - folytatja a The Guardian - ez a csomag „mélységesen illiberális” és elüt a közös európai demokrácia-felfogástól, amelyben helye van a legitim ellenzéknek is. Ezzel szemben áll az a „demokrácia”, ahol egyetlen párt, akár kormányon van, akár nem, „igényt tart arra, hogy tartósan az egész nemzet nevében szóljon” – zárja beszámolóját a The Guardian.

(Forrás: 168ora.hu)

2011. április 28., csütörtök

"Ütemérzék" Orbán módra

"Most vagyunk abban a helyzetben, amikor tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól (...) az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erőszakkal szemben. Ez az állam és ez a miniszterelnök dolga is." (Orbán Viktor, 2011. ápr. 28.)

Ezt nyilatkozta Orbán V. arról, miért csak most próbálják az országgyűléssel elfogadtatni a BTK szigorítását, tekintettel a Véderő és a gyöngyöspatai cigányok éjszakai véres verekedésre. O. V. azt fejtegette, legfőbb dolog a politikában - ahogy a fociban is - az ütemérzék. Most érkezett el az idő arra, hogy igazán komolyan lépjen a kormány (értsd: a BTK módosításával akár három év börtönbüntetésre emelje annak a következményeit, ha valaki olyan csoportos fellépést szervez, ami bizonyos csoportokat megfélemlít).

Érdekes replika jelent meg O. V. fejtegetésével kapcsolatban az fn.hu hasábjain:

Orbán Viktornak abban természetesen igaza van, hogy az állam és mások mellett az ő dolga megvédeni az embereket. Abban azonban téved, hogy ennek bármi köze lenne időzítéshez, ütemérzékhez. Amikor meg akarja védeni az embereket, olyankor nyugodtan lehetne érvelni kétharmaddal (a 90 százalékos többség a visszamenőleges jogalkotáshoz sem lett volna meg). Vele ellentétben pedig úgy vélem, az államnak a jog és nem "az erő nyelvén kell beszélnie".

Alapvetés, hogy a jó kormányzás alapfeltétele a jó kormányzati kommunikáció, aminek azonban a jelek szerint nincs semmi köze a demokratikus kormányzáshoz. Lehet ugyanis nagyon népszerű kivárni, amíg tízből kilenc magyar besokall, de mindennek semmi köze a jogállamisághoz.

Mert ott törvények vannak és nagyon nagy baj, ha egy politikus nem ezek, hanem piaci szempontok alapján méricskéli, mit érdemes tennie, mert ezzel például módot és főleg időt ad a radikálisoknak. Orbán Viktor már eddig is jelentősen megújította a politikai kommunikációt, most azonban teljesen világossá tette, csak akkor lép, ha a döntés "eladható". Ez viszont nem más, mint a demagógia melegágya, a 90 százalékos népakarattól pedig már csak egy lépés a 100, abba meg jobb bele sem gondolni. (eddig az idézet)

Annyit tennék hozzá:

Orbán megint "süketel" és keni a festéket a falra, hülyének nézve az embereket, csakhogy szebb színben tűnjön fel a kormány, meg ő maga. De kérdem én: semmi felelőssége sincs Orbánnak és pártjának abban, hogy idáig fajult a dolog? Nem ő és a pártja volt az, aki és amely hol nyíltan, hol burkoltan támogatta, szította az állam megválasztott képviselői és vezetői elleni lázadást, hőbörgést? Nem ők voltak azok, akik ellenállásra, polgári engedetlenségre, utcai randalírozásra buzdítottak, csakhogy megbuktassák politikai ellenfelüket, az MSZP-SZDSZ koalíciót, a szocikat, Gyurcsányt? Nem ők voltak azok, akik elbizonytalanították éveken keresztüli támadásaikkal és hatalomra kerülvén a semmisségi törvénnyel a magyar rendőrséget?

Most az általuk vezetett állam elleni nyílt daccal szembesülnek. Meg azzal, hogy nincs a rendőrségnek kellő ereje, bátorsága a Véderővel, Betyársereggel, Szebb jövőért egyesülettel szemben fellépni, és megakadályozni őket a cigányok megfélemlítésében, heccelésében?

Ha Orbán ütemérzékről beszél, éreznie kellene, milyen ütemesen haladunk az ő "áldásos" politikai felhajtó hatásuknak köszönhetően a lokális polgárháborús állapotok felé!

Jobb lenne, ha O. V. önkritikusan belegondolna abba, milyen magatartásnak asszisztált az elmúlt 8 évben a pártja, és rájöhetne, hogy ő engedte ki a palackból azt a szellemet, ami most Véderő, Szebb Jövőért, Betyársereg és egyéb alakzatok formájában ölt testet, hogy a cigánybűnözésre és a rendőrség tehetetlenségére hivatkozva grasszáljon az ország egyes vidékein, és terjessze szélsőséges eszméit!

Ha Orbán olyan konzervatív rendpárti, mint amilyennek beszédeiben mutatja magát, tegyen rendet ebben a katyvaszban, kezelje az ő asszisztálásával is szabadjára engedett civil erőszakot!

És ne szépelegjen a bölcs államférfi pózában, aki mindig tudja, mikor diktál cselekvést az a híres ütemérzéke!

Elszalasztotta a fellépést a szélsőjobb szervezetekkel és szimpatizánsaikkal szemben az elmúlt 8-10 évben. Hol volt akkor az ütemérzéke? Ha volt ilyen érzéke, akkor cinikus, mert megvárta, míg a folyamatok odáig mennek, hogy embercsoportok dorongokkal, vasrudakkal, téglákkal esnek egymásnak! Miért támadta és járatta le a rendőrséget, amikor az a rend védelmében a rangalírozók megfékezését végezte?

Vagy cinikusan arra játszott (lásd: ütemérzék), hogy ha elég rossz lesz a helyzet, lesz indok a legkeményebb fellépésre, a kíméletlen rendteremtésre? Nem hiszem, hogy ez a cél vezérelte. Csak a bölcs államférfiakra jellemző előrelátás, mértékletesség, korrektség hiányzott belőle. Jobb volt látnia, hogyan tör borsot a baloldali-liberális kormány orra alá a szélsőjobbosok randalírozása. Most ott a parlamentben a Jobbik, a falvakban meg a Véderő, a Betyársereg meg a többi, még nyilvánosan meg se jelent paramilitáris, rassziszta szerveződés...

2011. április 24., vasárnap

Orbán már megint csúsztat

Orbán Viktor Fodor Gáborhoz: Hogy lehet az, hogy az 1989-es alkotmányt, amelyet mi együtt utasítottunk el, amelyet Te is elutasítottál, amelyet a Fidesz mindig is elvetett, most ilyen erővel veszed a védelmed alá? Bizonyára emlékszel, hogy az alkotmány átmeneti szabályait lefektető ellenzéki kerekasztal és a kommunisták közötti paktumot sosem írtuk alá. (Orbán V. nyílt levele Fodor Gáborhoz, facebook 2011. ápr. 21.)

Orbán Viktor az új alkotmányozás előzményeiről a Magyar Nemzetben:  A sors úgy hozta, hogy 1989-ben, ifjú rendszerváltóként, huszonéves fejjel már részese lehettem egy alkotmányozási kísérletnek. Mi, akik a Fideszt képviseltük a kerekasztal-megbeszélések során, úgy találtuk, hogy a kísérlet végül kudarcba fulladt, ezért nem írtuk alá az ott készült megállapodást, amely később az egypárti Országgyűlés alkotmánymódosításának alapjául szolgált. Mi azt – erényei ellenére is – a megalkuvás dokumentumának tartottuk. (MNO, 2011. ápr. 23.)

Mi az igazság?

"Orbán azonban téved, rosszul emlékszik, erősebb feltevésekbe nem bocsátkoznánk" - írja a stop.hu. "Az 1989-es alkotmányt - ami 21 éven át volt használatban, és az idei év végéig marad hatályos - sem ő, sem Fodor nem utasította el. Az sem igaz, hogy a Fidesz "mindig is" elvetette. Egyetlen, jóllehet nem lényegtelen, akkor aktuál- és hatalompolitikai részletkérdés miatt nem írták alá az alkotmány-módosítást (gyakorlatilag újraalkotást) is tartalmazó csomagról szóló megállapodást.

Nem érdemtelem emlékezetni, hogy bár 1989 májusában az ellenzéki pártok még úgy látták, a köztársaság alkotmányát majd csak a szabadon választott Országgyűlésnek kell elfogadnia, később engedni voltak kénytelenek. Tudomásul kellett venniük, hogy ha nem lesz új alkotmány, akkor nem lesz választási törvény, és ennek folytán választások sem. 1989 nyarán, a háromoldalú Nemzeti Kerekasztal plenáris ülésein és alkotmányügyi bizottságában pontról pontra végigtárgyalták az 1949-es keltezésű, 1972-ben módosított addigi alaptörvényt, Sólyom László és Tölgyessy Péter vezetésével demokratikussá formálták. A sztálini-kádári alkotmányból gyakorlatilag egyetlen mondat maradt benne: Magyarország fővárosa Budapest.

Szeptember 18-án végül az SZDSZ és a hozzá csatlakozó Fidesz nem írta alá a megállapodást, míg az Ellenzéki Kerekasztal többi pártja és szakszervezete igen, mivel a két (akkor még) liberális párt nem vétózta meg az állampárttal való megegyezést, holott az EKA szabályzata alapján bármelyiküknek meglett volna erre a lehetősége. Csak az elmaradt vétó miatt tudta elfogadni az akkori Országgyűlés az új alkotmányt, amely bár átmenetinek ígérte magát, 21 éven át az Alkotmánybíróság értelmezéseivel láthatóvá téve jól tudta szabályozni a polgári jogokat és a politikai berendezkedést.

A szabaddemokratákat képviselő Tölgyessy az EKA szeptember 18-ai ülésén, közvetlenül az aláírás (illetve alá nem írás) előtt ki is fejtette, hogy a mindössze egyetlen részletkérdéssel nem értenek egyet, de azt olyan jelentősnek érzik, hogy nem adják hozzá a nevüket.

Ez a köztársasági elnök közvetlen választásának ügye volt, amelyre az MSZMP akkor mindent föltett. Miután látszott, hogy a lengyel modell, az országgyűlési képviselők egy részének automatikus állampárti jelölése nem működik, hatalmának átmentése érdekében a MSZMP az államfői pozíciót célozta meg, míg a többi vitás kérdésben, mint a Munkásőrség, a munkahelyi pártszervezetek vagy a vagyonelszámolás, sorra engedett.

Az állampárt egyik népszerű vezetőjét, Pozsgay Imrét jutatta volna a félig erős jogokkal felruházott elnöki pozícióra. Az egyik vezető ellenzéki párttal, az MDF-fel megegyezett abban, hogy a köztársasági elnököt előbb választják meg, mint az Országgyűlést, és mivel az 1985-ös, illegitimnek tekintett parlament nem dönthet az új posztról (1950 óta nem létezett a pozíció, a Magyar Népköztársaságnak testületi államfője volt), egyszer, kivételesen közvetlenül választják meg a Magyar Köztársaság elnökét. A javasolt időpont előbb november 25-ike volt, majd január 7-ére tolták, mivel az SZDSZ népszavazást kezdeményezett a kérdésről.

Az ún. négyigenes referendumon föltették az említett másik három ügyet is, noha azokban már meghátrált az MSZMP, de azok elsöprő támogatása tudta csak hajszálnyival az ellenzők (tehát a közvetett elnökválasztást preferálók) javára billenteni a mérleget - és így nem lett Pozsgayból demokratikusan választott, erős legitimitású, majd utóbb minden bizonnyal egyre növekvő hatalmú köztársasági elnök.

Orbán és Fodor, illetve pártjuk, a Fidesz tehát nem a teljes alkotmányt, hanem Pozsgay hatalmának meghosszabbítását-megnövelését utasította el a kezdetekkor. Ennek fényében különösen figyelemreméltó, hogy a második ciklusát kezdő kormányfő éppen az egykori kommunista vezetőt kérte fel az egyik alkotmány-előkészítő testületének tagjává, és múlt hétfőn, az új alaptörvény elfogadása előtt még át is ült Pozsgayhoz az egyik páholyba kvaterkázni kicsit.
(Forrás: Orbán és a kognitív disszonancia, stop.hu)

2011. április 18., hétfő

Ma fogadják el a Fidesz-alkotmányt

Ma szavaz az országgyűlés az új alkotmányról. Kétségünk sincs affelől, hogy a Fidesz-KDNP szavazógépezet igennel fog voksolni. Húsvét hétfőn az államfő aláírja az új alkotmányt. Húsvéti ajándékként az istenadta magyar népnek!

Tallózzunk a ma reggel megjelent véleményekből, elemzésekből!

Sólyom László, volt köztársasági elnök:

"Olyan ez az alkotmány, mint a Nemzeti Színház épülete. Semmi köze a modern színházépítészethez, eklektikus, dagályos, amelyet az építész-szakma egyhangú tiltakozása ellenére, hatalmi szóval erőltettek át. Ám ettől még lehetne benne jó színházat játszani, ha van jó színész, jó darab és jó rendező" - mondja Sólyom László... Súlyos visszalépésnek látja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását, mely Sólyom szerint tettre váltotta a politikában pártfüggetlenül meglévő, a politikát a jog fölé helyező felfogást. "Fájdalmas cinizmus, ahogy ezt a védhetetlen korlátozást megörökítették az alkotmányban, egy látszólagos, a mi nemzedékünk számára sohanapján teljesülő feloldással" - fogalmaz Sólyom. Az elfogadhatatlan változások közé sorolja azt az utolsó pillanatban benyújtott módosítást is, amellyel a bírák szolgálati idejét megkurtították. "Indokolás nincs - hacsak nem a jobboldali sajtónak a "kommunista bírók eltávolítását" követelő demagóg támadása, amely az indítványt megelőzte.". (Forrás: hetivalasz.hu)

Elemzés a stop.hu hasábjairól:

A hatalmi ágak közül az Ab talán a legkevésbé jelentős, mégis, a vele való bánásmód szimptomatikus atekintetben, ahogy a Fidesz és a KDNP lebontja az alaptörvénnyel a kormányzati hatalom fékeit és ellensúlyait. A kormánytöbbség radikálisan szűkítette számukra az absztrakt normakontroll lehetőségét, Schmitt Pál és Orbán Viktor mellett gyakorlatilag csak egy abszurdnak tűnő szocialista-szélsőjobboldali összefogás fordulhatna az alkotmánybírákhoz.

Az Ab-t az alaptörvény az aktuális kormányok ingyenes jogi tanácsadójává teszi azzal, hogy az elfogadott, de még ki nem hirdetett törvények rapid véleményezésére szűkíti a dolgát. Törvénnyel az esetek túlnyomó részében a kormány megkeresésén túl csak akkor találkoznak, ha egyedi ügyben valaki arra hivatkozik a bíróság előtt, hogy alapelvekkel összeférhetetlen jogszabály be nem tartásával vádolják, és a tanácselnök maga fordul az "esztergomiakhoz".

Az államfő a rendszerváltás óta jórészt reprezentatív szerepre korlátoztatott, ebben nincs változás. A törvényhozást eddig is a kormánytöbbség uralta, az országgyűlés ellenőrző szerepe formális, szavazógépként működik, a pártrendszer polarizáltsága és az egyes pártok zártsága miatt ugyanazok döntenek a törvényekről, akik előterjesztik őket.

Az Ab-től egyszerűen meg lehetett vonni azokat a jogokat, amellyel fölülvizsgálhatná a jogszabályokat, mondvacsinált föltételekhez, például az államadósság hasraütésszerűen előírt szintjéhez kötve az alkotmánybírák kompetenciáját. Az igazságszolgáltatással már nehezebb volt dűlőre jutni, mégsem lehet kivenni a bíróságok kezéből, hogy döntsenek a jogvitákról. Nem is nagyon titkoltan azért volt szükség az alkotmányban maximálni a korhatárt, hogy egy csapásra le lehessen fejezni a testületet.

Figyelemre méltó, hogy a Fidesz-KDNP-kormány elé is korlátokat állít az alkotmány. Az alaptörvény minősítette többsége mellett 12-15 sarkalatos törvényhez rendeli az országgyűlési képviselők kétharmadának támogatását. Mivel a kodifikáció időhöz és helyzethez kötött, ezért föltehetjük, hogy ab ovo nem lehet tökéletes, nem könnyítik meg a saját dolgukat, ha a választási rendszer átszabásával (az egyéni körzetek második fordulójának, tehát az ellenzéki összefogás lehetőségének fölszámolásával) megőrzik a kormányzati, de elveszítik a kétharmados többségüket.

Az ellenzék hozzájárulása a költségvetési kivételével minden jelentősebb törvényhez szükséges, gyakorlatilag nem csak a 89-es kerekasztalok megállapodásait, hanem a kétharmados törvények számát korlátozó Antall-Tölgyessy-paktumot is fölszámolják. Ennek csak egyetlen esetben van értelme: ha föltételezzük, hogy a Fidesz már a következő ciklusra számol a választási vereséggel. Orbán inkább vállalja a saját maga hozta, elvben az elképzeléseit tartalmazó törvények változtathatatlanságát, csak azért, hogy ezekhez az utódja se tudjon hozzányúlni.

Érdemes emlékeztetni rá, hogy az ügyészség a bíróságokkal egyenrangú szereplővé változik, noha az a korábbi javaslat csak a magyar belpolitikában volt életidegen, hogy kerüljön a kormány irányítása alá. Ez persze a mindenkori kormányra vonatkozna, ebben az esetben azonban a nemzet érdekékét egyedül figyelembe venni képes ellenzék elveszítené a politikai befolyása egy részét. Ezért szükséges a legfőbb ügyész mandátumát kilenc évre, az alkotmánybírákét 12-re nyújtani, nota bene, előbb biztosítani kellett, hogy a Fidesz-KDNP nevezheti ki őket. Ez már korántsem biztos a Nemzeti Bank elnökét illetően, el is álltak egy módosítóval a mandátumának meghosszabbításától (bár törvényben még rögzíthetik).
(Forrás: stop.hu)

2011. április 17., vasárnap

Gárda volt, van és lesz? A Fidesz hallgat, a kormány tehetetlen.

Hihetetlen, mennyire gyenge a Fidesz és tehetetlen a kormányzat a törvényesen, bírói ítélettel betiltott Magyar Gárda reinkarnációjával kapcsolatban!

Arról egy korábbi bejegyzésben már írtunk, hogy Kövér László szó nélkül engedte az országházban, hogy Vona Gábor cinikus vigyorral az arcán a betiltott Magyar Gárda mellényében szólaljon fel ismét (egyszer már megtette korábban is, a parlament alakuló ülésén). Vona nyilvánvalóan törvényt sért. Minimum rendre kellene utasítani, felszólítani a törvénysértés abbahagyására. Vagy kivezettetni a kormányőrökkel, ha nem hajlandó a felszólításnak eleget tenni. Vagy feljelentést tenni a rendőrségnél, amelyiknek kötelessége a törvényszegést kivizsgálni, a tényállás alapján pedig ügyészségnek vádemelésre átadni az ügyet. De nem, egy szót sem szól Kövér, csak somolyog a bajsza alatt. Nyilván egyetért Vona Gáborral. Mi lesz ebből az országból, ha a törvényhozásban nem követelik meg mindenkitől a jogszabályok betartását?!

De most nem erről akarok írni, hanem arról, amit a volt gárdisták, feketeruhások, polgárőrnek adva ki magukat egyes településeken - Hajdúhadházon, Gyöngyöspatán - művelnek. Arra gondolok, hogy a feketeruhások megszállják a cigánybűnözésre hivatkozva a településeket, csoportosan járőröznek, megfélemlítve a helybeli lakosokat, főként az ott élő cigányokat. Nem akarom védeni a tyúktolvajokat, a szemtelenkedő, idős embereket terrorizáló cigánykompániákat. Valamit valóban tenni kell a cigánylakta falvakban élők nyugalma, biztonsága érdekében. Talán épp az értelmes cigányoknak kellene saját renitenes társaikat megfékezni, mert amit tesznek, a becsületes cigány családok megítélését is rontja.

E bejegyzés témája azonban nem a cigánybűnözés, hanem a volt Magyar Gárda tagjainak törvénytelen tevékenysége. Nincs szükség ilyen paramilitáris csoportokra. Amit tesznek, törvényszegés, szabálysértés. A Fidesz prominensei azonban alig-alig szólalnak meg ez ügyben. Orbánnak volt néhány beszéde, amelyben kijelentette, a közrend fenntartása, a közbiztonság megteremtése a rendőrség dolga. Nincs szükség szabadcsapatokra. De ezt már hónapokkal ezelőtt mondta. Most, amikor Hajdúhadházon, Gyöngyöspatán több száz feketeruhás grasszál, hallgatnak a Fideszes politikusok. A kormány, jelesül Pintér Sándor miniszter ugyan megismételte a nyilvánosság előtt, amit főnöke mondott hónapokkal ezelőtt, és kivezényeltek az érintett falvakba rendőri erőket, de látható, hogy nincs a rendőri fellépésnek, Pintér üzenetének, a távozásra való felszólításnak (amit az igazoltatások során felolvasnak a gárdistákank) semmi foganatja. Nyílt ellenállás a válasz részükről. És a hírek szerint újabb csapatok érkeznek a településre. Nem rendőrökből, hanem feketeruhásokból. Macska-egér játék folyik e két településen. És az álpolgárőr-gárdisták bejelentették - a parlamenti pártok egyike, a Jobbik aktív támogatásával - , hogy a feketeruhások további településeket fognak megszállni, hogy megteremtsék a közbiztonságot.

Tény és való, hogy Pintér Sándor ígérete, hogy két hét alatt helyreállítja az országban a közbiztonságot, látványosan kudarcot vallott. Felesleges és felelőtlen dolog volt ezt az ígéretet tenni! Nyilvanvaló, hogy két hét alatt nem lehet egy országban a megromlott közbiztonságot rendbetenni. De ettől függetlenül a volt gárdisták, feketeruhások akciói törvényellenesek. A rendőrségnek határozottan és ha a felszólítás nem használ, erőszakkal kellene a feketeruhások fenyegető, dacos, törvénytelen jelenlétének véget vetni. Ha sokáig várat magára a határozott fellépés a feketeruhások ellen, a rendőrség elveszti maradék tekintélyét is.

"Alig két hete ért véget Gyöngyöspatán az a félelemkeltő incidens, melynek során a magukat polgárőrnek nevező, de az Országos Polgárőr Szövetségnél nem bejegyzett, külsőleg a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára hajazó uniformist viselő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és más szimpatizáns paramilitáris csoport a helyi cigányokat zaklatta. A rendőrség tehetetlen volt. A Jobbikhoz szoros szálakkal kötődő egyesület azóta bejelentette, hogy több településen is „járőrözni” kívánnak. Tevékenységüket a belügyminiszter eddig nem tudta megakadályozni, sőt, sajtóhírek szerint tevékenységük beszüntetését célzó erélyes bejelentését a „polgárőrök” kihívásnak vették, és egy hajdúhadházi eset miatt – melynek során a militáns egyesület öt tagját őrizetbe vették - feljelentést is tesznek a miniszter és a rendőrség ellen.  Az egyesület jelen lesz a Jobbik hajdúhadházi demonstrációján, április 17.-én, vasárnap délután." (Idézet forrása: Roma Sajtóközpont - atv.hu)

Szóval uraim, mit kívánnak tenni a betiltott Magyar Gárda reinkarnációjával? Csak nézik, mit művelnek? Bátorítást adnak a tartaléknak, hadd merjenek ők is beöltözni, jönni, és bakancs-csattogtatva grasszálni a cigányok (is) lakta községekben, városokban?

Szijjártó: "az új alaptörvény megvédi hazánkat"

Szíjjártó egymaga többet árt Orbán és a Fidesz népszerűségének, mint a kormány és a parlement összes rossz döntése. Szíjjártó ugyanis teljesen hiteltelenül tud kommunikálni. Íme egy újabb gyöngyszem:

---------

Az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül hétfőn, melyre minden magyar ember büszke lehet, a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig a magyarok élete is könnyebbé válik – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton.

A szóvivő a szombati tüntetésekre reagálva azt írta, az alaptörvény képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot „az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el”. A Széll Kálmán-terv intézkedéseivel pedig – tette hozzá – „le fogjuk győzni az államadósságot, így Magyarország és a magyar emberek élete is jelentősen könnyebbé fog válni”.

Szombaton tűzoltók, rendőrök, katonák, börtönőrök és vámosok tüntettek a fővárosban, szakszervezeti vezetőik jelezték, hogy mindaddig folytatják demonstrációsorozatukat, amíg a kormánnyal meg nem állapodnak szerzett jogaik védelméről és az illetményük emeléséről. (Forrás: Hirtv.hu)

-----------


De mi a baj ezzel a nyilatkozattal?

Szíjjártó jó kommunikátor módjára végletekig igyekszik leegyszerűsíti a dolgokat, hogy a bárgyú honpolgár képes legyen felfogni. Ez nem is lenne baj, ha az, amit mond, köszönő viszonyban lenne a reális valósággal. Szíjjártóra ma már minden józan paraszt ésszel gondolkodó ember úgy tekint, mint üresfejű dumagépre, akinek az a szokása, hogy a feketéről azt állítja, fehér, a rosszról, hogy jó. Szíjjártó már régen hitelét vesztette! Amit beszél, nélkülözi a realitásérzéket a politikai korrektséget, a szavahihetőséget. Szíjjártó üres fecsegővé, politikai hasbeszélővé vált az emberek szemében. Ma már a vak is látja, hogy amit mond, súlytalan hülyeség. Illetve ha van benne valóság, akkor a feje tetejére állítva. Jóindulatúan azt lehetne mondani: Szíjjártó óriási szamárságokat mond. De ez így túlságosan elnéző vélemény lenne. Ugyanis ennél sokkal kártékonyabb, amit csinál. Még akkor is, ha esetleg a főnökének, Orbán Viktornak tetszik, hogy az ő szájaíze szerint magyarázza az istenadta népnek a világot, a politikai történéseket, a kormányzati intézkedéseket.

Vegyük sorra a Szíjjártó-nyilatkozat legkritikusabb pontjait!

1. Az új alaptörvényre "minden magyar ember büszke lehet"

Szíjjártó figyelmét elkerülte tán, hogy mennyi minden nem támasztja alá ezt a megállapítását?

Az mostmár tény, hogy az alkotmányt csak a FIDESZ és a KDNP parlamenti képviselői fogják megszavazni. Igaz, ez a parlamenti képviselők körében számolva kétharmad, de nem képviseli az összes magyar embert! Két parlamenti frakció részt sem vett az erőltetett alkotmány gyorstaplaló előkészítésben, a harmadik résztvett ugyan, de ellene fog szavazni. Hol van tehát ebben "minden magyar ember" parlamenti képviselete? Ez az alkotmány valójában a Fidesz-KDNP erőnek erejével keresztülvert alaptörvénye lesz, nem az egész népé, nem minden magyar emberé! Oktrojált alkotmány lesz - ezt aligha mossa le valaha is erről az alkotmányról bárki is!

A társadalom minden szegletéből hallatszottak hangok, amelyek kritizálták az alkotmányozás módját: a sietséget, az egyoldalúságot, a kormánypárti képviselők improvizált, követhetetlen javaslattömegét, ésszerűtlen, bárgyú, történelmietlen, midnen szakmai megfontolást nélkülöző, vadabbnál vadabb ötleteit. Komoly kritikát fogalmaztak meg alkotmányjogászok, bírák, más szakemberek. 

A kritikákat nem lehet takargatni azzal az érveléssel, hogy közel egymillió választópolgár küldte vissza a kérdőívet, amiben olyan álkérdésekre kellett válaszolni, amelyekkel kapcsolatban előre prognosztizálható volt a végeredmény! Ez a kérdőíves játék nem tekinthető érdemi társadalmi és szakmai vitának! A kérdőív azokkal az ominózus kérdésekkel csak arra volt jó, hogy megpróbálják takargatni vele az egyoldalú, antidemokratikus alkotmányozás tényét.

Jellemző a fideszesek magatartására, hogy fügefalevélnek tekintették Szili Katalint is, aki bevállalta a kérdőíves játékban való részvételt, kvázi baloldali hitelesítést adva a kérdőíves ál-társadalmasításnak, majd a fidesz-KDNP frakció olyan hálát mutatott neki mindezért, hogy egyetlen javaslatát sem fogadta el az alkotmányozás folyamatában, Szili önálló alkotmánytervezetét pedig plenáris vitára sem engedte.

Mindezek után hogyan is gondolhatná bárki - Szíjjártó urat kivéve -, hogy erre az alkotmányra valóban minden magyar ember büszke lesz! Az elkötelezett Fidesz-KDNP hívek igen, a másik oldal egyáltalán nem, a kettő között vacillálóknak pedig csak egy része. Semmiképp sem "minden magyar ember".

2. A Széll Kálmán Terv intézkedéseivel "a magyarok élete is könnyebbé válik"

Ez a másik állítás, amit egyedül Szíjjártó hisz el (ha egyáltalán elhiszi)!

A Széll Kálmán Terv az állami kiadások drasztikus csökkentését célozza. Ezt a tényt nem vitatja senki, a nyilvánosságra került számok egyértelművé teszik. Ha kiadáscsökkentésről - vagyis megszorításokról - van szó, akkor hogyan válik könnyebbé tőle a magyarok élete? Nem arról van szó, hogy csökkentik az állami kiadásokat? A munkanélkülieknek adott állami támogatást egy év helyett 3 hónapig adják. A rokkantnyugdíjban lévők közül 150 ezer ember elveszti a mostani juttatását, mert úgymond visszavezetik a munka világába. A vasutasok és családtagjaik elveszítik az ingyenjegyet, a rendvédelmi dolgozók a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét stb. stb.

Ezeknek az embereknek az élete ezáltal könnyebbé válik, Szíjjártó úr? Sok százezer embert és családját érinti majd a Széll Kálmán Terv hátrányosan. Milyen tehát a hitelessége annak az állításnak, hogy e terv által "a magyarok élete is könnyebbé válik"?

3. Az alaptörvény képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot „az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el"

Szíjjártó ebben a mondatban is ellentétét állítja annak, ami a valóság.

A Gyurcsány-korszakban olyan alaptörvénye és politikai rendszere volt az országnak, amikor az alkotmánybíróság, népszavazás és egyéb eszközök számtalan esetben akadályozták eredményesen a kormányzati akarat keresztülvitelét Hogy egy-egy konkrét esetben a kormányzati akarat korlátozása az eredményt, következményt tekintve helyes volt vagy sem, azt most hagyjuk figyelmen kívül! Csak a tényt állapítsuk meg, hogy hatékonyan, eredményesen működtek a politikai rendszerben a kormány túlhatalmának alkotmányos korlátai. Bizonyíték rá, hogy a Gyurcsány-kormányzat sok-sok kérdésben kényszerült meghátrálásra. Minden oldalról, sokféle eszközzel támadható és korlátozható volt. Ezt az alkotmány tette lehetővé, az ellenérdekelt politikai erők, érdekcsoportok, állampolgárok ki is használták.

Ezzel szemben az új alkotmány szemmel láthatóan tovább csökkenti az Alkotmánybíróság már amúgy is megkurtított jogkörét, és megszüntet vagy átalakít olyan további elemeket a politikai rendszerben, amik ellensúlyai lehetnének a kormánynak, vagy fékezhetnék akarata keresztülvitelében. Az új alkotmány Orbán Viktor és a Fidesz hatalmának kiterjesztését szolgálja, a lehetséges akadályokat igyekszik felszámolni, csökkenteni, ami egy valóságos egy(két) párti önkényuralom felé mozdítja el az ország politikai berendezkedését. A majdani alkotmányos keretek sokkal inkább lehetségessé teszik, hogy a kormányzó pártkoalíció "súlyos politikai bűnöket" kövessen el, mint az lehetséges volt a Gyurcsány-kormány idejében.

Ennyit Szíjjártó úr politikai realitásérzékéről (vagy a politikusi cinizmusáról)!

Orbán szépíti kormánya uniós elnökségi teljesítményét

Orbán Viktor csütörtökön szinte tökéletesnek festette le a magyar uniós elnökség első felét. A STOP kíváncsi volt, mennyi igaz a miniszterelnök által előadott sikerekből.

Az uniós gazdasági kormányzás ügye sínen van, közölte Orbán Viktor csütörtökön, amikor Brüsszelben értékelte a magyar uniós elnökség első felét. A miniszterelnök szerint a magyar elnökség eddig sikeres, az értékelésben szinte tökéletesnek festette le a teljesítményünket az EU-n belül.

A leginkább a programpontokra fókuszáló értékelőn elhangzott, hogy Magyarországnak nagy szerepe van a közös gazdasági kormányzás megteremtésére létrehozott hatos jogszabálycsomag elfogadtatásában, az európai energiastratégia kialakításában, amivel szerinte "már évek óta birkózott az unió", a romastratégia megalkotásában, de még az EU-bővítésének sínre tételében is.

A STOP kíváncsi volt, mennyire igazak a miniszterelnök szavai, miszerint Magyarország eddig "jól állta a sarat" az elnökség alatt. Hegedűs István szociológus, az EU döntési mechanizmusainak szakértője lapunknak elmondta, hogy alapvetően problematikus az a bizonyítási kényszer, amivel a magyar politikai általában szerepel az európai politikában.

"A magyar elnökséget nem a programpontok végigvitele, hanem az a botránysorozat jellemzi, ami nemzetközi szinten körülvesz minket. Az Európai Parlament liberális frakciója most is kiadott egy nyilatkozatot, amiben magyar civil szervezetekkel tanácskozva támadja az alkotmányozást", mondta.
Ilyen helyzetben Hegedűs szerint értelmetlen arról beszélni, hogy hány dossziét zártunk le az elnökség ideje alatt, hiszen ezek nincsenek egy szinten a botrányokkal.

Forrás: stop.hu

Rendőrök tüntetnek az Orbán-kormány intézkedései ellen

Egész hetes rendőr- (tűzoltó-, vámos stb.) tüntetés zajlik, amit április 16-án, szombaton egy nagy tiltakozó demonstráció nyitott meg. Mi bajuk a rendőröknek a kormánnyal? Az, hogy mást ígért a kormány(fő), mint amit kapnak a valóságban.

„Önök furcsa helyzetben vannak, hiszen tanulmányaikat egy régi rendszerben kezdték, de már az áprilisi választásokkal megalakított nemzeti együttműködés rendszerében fejezik be, és ennek építésében súlyos felelősségük van. Az önök sikeres és alapos munkáján múlik az új rend építésének alapja” – mondta egy tavaly nyári tisztavatón Orbán Viktor a rendőrtiszti főiskola végzősei előtt. Idén márciusban pedig csaknem kétezer tiszthelyettes rendőrnek állította a Hősök terén, hogy „becsületes, eredményes munkájukért” cserébe sokat várhatnak hazájuktól. „Most az Önök szakmája is átalakul. Az átalakulás lezárultával az önök helyzete, erkölcsi, anyagi megbecsülése, életszínvonala jelentősen meghaladja majd a jelenlegit” – ígérte a miniszterelnök, ám a fegyveres testület ebből eddig csak annyit látott, hogy a Széll Kálmán terv értelmében a jövőben minden korkedvezményes nyugdíjazás megszűnik (kivéve a nők negyven éves munkaviszonya után járót). (Forrás: atv.hu)

Amint látható,  így viszonyul egymáshoz a politikusduma és a valóság.

Nem erre kapott a Fidesz felhatalmazást - mondta kamerák előtt az egyik demonstráló tűzoltó hozzátartozója, - hanem arra, hogy itt normális ország legyen, normális gazdaság, normális élet...

2011. április 14., csütörtök

Nem lesz megszorítás? De lesz!

Az Orbán-kormány sokat erőlködik, hogy elhitesse a választókkal: nem fog a megszorítások politikájához nyúlni. Nem lesz megszorítás, csak strukturális átalakítás - ezt szajkózza a miniszterelnök, a szóvivője, a gazdasági minisztere és mindenki a Fideszben, aki csak él és mozog.

Ez egy nagy ködösítés, ha szigorúbban fogalmazunk, átverés!

Vajon nem megszorítás a bankoknak a bankadó? A távközlési cégeknek, multi kereskedő cégeknek a különadó? Vagy a gyógyszergyártóknak a megemelt extra adóztatás?

Az egyszerű honpolgár örül: most nem az ő adóját emelték. Nem. Ez igaz. De majd szép lassan ő fogja megfizetni ezt is. Már aki igénybe veszi persze a bankok pénzügyi, vagy a távközlési cégek kommunikációs szolgáltatásait, vagy vásárol a nagy bevásárlóközpontokban, vagy rákényszerül, hogy gyógyszert vegyen, mert mindennek az árába előbb-utóbb beépül az extra adó is. Csak lassabb, rejtettebb lesz a kisembert sújtó terhek növekedésének üteme. De a végeredmény ugyanaz. Drágulnak az extra adóval terhelt cégek árucikkei, szolgáltatásai. Mi ez, ha nem megszorítás?

Aztán itt van a Széll Kálmán Terv! Már a név kiválasztása is arra utal: takarékos, szigorú gazdálkodás a cél. Lassan kiderülnek a részletek is, bár csak ímmel-ámmal csepegteti a kormány. Matolcsy azért elárult már néhány részletet: kevesebbet kíván költeni az állam a munkanélküli segélyezésre, 150 ezer rokkantnyugdíjastól meg akar szabadulni, megvonja 300 ezer vasutas és családtag ingyenjegyét, a rendőröktől elveszi a korai nyugdíjazás lehetőségét, évi 120 milliárddal kevesebbet szán gyógyszerár-támogatásra stb.

Ha ez nem megszorítás, akkor mi a nyavalya?

A nyelvük persze nem törik bele a kormány embereinek, amikor megszorítás helyett strukturális átalakítást emlegetnek. És a híveik el is hiszik, amit mondanak. Dehát akkor is hátrányosan érintene bizonyos embercsoportokat, ha az elvonásokat láthatóan máshová csoportosítaná át a kormány. De nem azt teszi. A cél egyértelműen a megtakarítás, az állami költségek csökkentése - vagyis a megszorítás.

Akkor meg miért hülyítik az embereket azzal, hogy nincs és nem is lesz megszorítás? Miért nem beszélnek őszintén, egyenesen? Csak mert politikusok, és nem kenyerük az igazmondás? Még akkor se, mikor már a hülyék is látják, mire megy ki a játék?

"Korábban nem volt számszerűsítve, illetve hitelesítve, hogy a kormány kiáll ezen intézkedések mellett - fejtette ki Csaba László közgazdász professzor a köztévé reggeli műsorában Matolcsy György szerdai bejelentéseit kommentálva. A szakember kérdésre válaszolva az MTV műsorában úgy vélekedett, hogy a munkanélküli járadék folyósítási idejének csökkentése, valamint a gyógyszerkassza "egyharmados megfaragása" mindenképpen megszorításnak nevezhető.

A kormány eközben továbbra is elhatárolódik a megszorítás szó használatától. Nagy Anna kormányszóvivő az MR1 Kossuth Rádió reggeli műsorában a szerdai bejelentések kapcsán elmondta: nincs szó megszorításokról. A cél az, hogy a mostani rendszer hosszú távon működtethető és finanszírozható legyen - tette hozzá." (Forrás: portfolio.hu)

Csókolom! Őszinte beszéd helyett mért is hülyíti a kormány az embereket? Nem gondolja, hogy ez vissza fog ütni a kormányra? A hazudozás, ködösítés, a kormányzati kommunikáció és a valóság jól látható ellentmondása felőrli a kormány szavahihetőségét...

A kormányszóvivő állításával ellentétben az igazság: megszorítások jönnek, nem kis mértékben, és nem kevés embert érintve.



Forrás: portfolio.hu

2011. április 13., szerda

Duma Szíjjártó-módra: örömmel üdvözli a kormány, hogy tüntetnek ellene

A szakszervezetek április 9-ére tüntetést szerveztek a kormánynak a munkavállalók széles rétegeit érintő politikája ellen. Szíjjártó Péter erre hogyan reagált?

"Arra a kérdésre, hogy mit szól a hat magyar szakszervezeti tömörülés április 9-ére tervezett megmozdulásához, a szóvivő úgy válaszolt, "hogy ez nem is magyar, hanem nemzetközi rendezvény (külföldi támogatók valóban lesznek ott), ahol is a megszorítások ellen tüntetnek, ennélfogva 'a kormány üdvözli, hogy a szakszervezetek támogatják az ő megszorítás-ellenes politikáját'." (Forrás: stop.hu)

"A magyar kormány üdvözli és támogatja az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta John Monksot, az Európai Szakszervezeti Konföderáció főtitkárát, valamint a magyar szakszervezeti vezetőket.
    A Szijjártó Péter által jegyzett közlemény szerint a magyar emberek nyolc éven keresztül saját bőrükön tapasztalták, hogy a megszorítások politikája nemcsak hogy megoldani nem képes a gazdasági és társadalmi problémákat, hanem maga idézi elő azokat.
    A közlemény úgy fogalmaz: Magyarország polgárai az akkor még ellenzékben lévő Fidesz támogatásával nyolc éven át küzdöttek a szocialista kormányok sorozatos, brutális megszorításai ellen, míg 2010-ben sikerült végre széleskörű összefogással leváltanunk ezt a politikát." (Forrás: szakszervezetek.hu)

És mi az igazság?

Szíjjártó állításával szemben a következőket tartják elfogadhatatlannak a demonstrációra készülő szakszervezetek: "az új adórendszert, a nyugdíjrendszer átalakítását, a táppénz csökkentését - egyebek között. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek elnöke mindezt részleteiben is kifejtette, éspedig azzal, hogy az érdekegyeztető tanács (a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány közös testülete) már vagy negyed éve nem ült össze, a háromoldalú konzultációs mechanizmust Orbánék nem működtetik. A szakszervezetek megkérdezése nélkül hoznak olyan törvényeket, amelyek a bérből és fizetésből élőket, a munka világát sújtják." (Forrás: stop.hu)

A tüntetésen 2011. április 9-én 45-50 ezer ember vett részt.

Néhány részlet a szakszervezeti vezetők beszédeiből:

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elnöke azt mondta, hogy a kormány munkavállalókat nyomorító intézkedései miatt, a bér, a táppénz csökkentése miatt és azért tiltakoznak, mert nem emelik a nyugdíjakat... a munkavállalók alkotmányos jogait akarják csorbítani és a kormány paktumot kötött a munkáltatókkal a dolgozók érdekei ellenében. Ez a kormányzati politika kettészakította a társadalmat gazdagokra és szegényekre - mondta, ezért tárgyalásokat akarnak a kormánnyal és újra vissza akarják állítani a társadalmi párbeszédet.

Kuti Lászó, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke azt mondta, hogy pénzvilág urai, a bankárok és adminisztrátoraik, a pénzügyminiszterek összeültek és azt mondták, hogy költséget kell csökkenteni és megszorításokra van szükség. "Verjék a csalánt a sajátjukkal, ne a mi zsebünkben kotorásszanak" - mondta az érdekképviseleti vezető. Tisztességes munkát és bért követelnek, amiből élni lehet, nemcsak megélni.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az mondta, hogy nem kérnek az európai megszorító intézkedésekből, de a magyarokéból sem. Ma azt szenvedjük meg, hogy magyar miniszterelnök kijelentette, hogy ő képviseli a magyar munkavállalókat. Bizonyára a hozzáérkezett kérések miatt akarja csorbítani a sztrájkjogot, ezek alapján ír elő szabályokat visszamenőleg és vezette be az indoklás nélküli elbocsátást - mondta Gaskó István. Közölte, nem hagyják tovább így menni a dolgokat, és felkérik a miniszterelnököt, hogy hagyjon fel a magyar munkavállalók képviseletével, mert erre munkavállalók a szakszervezetek hatalmazták fel.
Forrás: nepszava.hu

Szóval akkor hogy is van ez, kedves Szíjjártó úr? A szakszervezetek a kormány mellett tüntettek?

2011. április 5., kedd

Micsoda ötlet: tisztogatás lesz a bírók körében?

"Megdöbbentőnek tartja a magyar bírói kar a Magyar Hírlap szerdai cikkét, amelyben arról írt, hogy az új alaptörvény elindíthatja a személyi változásokat a magyar bírói karban. A lap kormányközeli szakemberekre hivatkozva úgy tudja, "valódi rendszerváltást" akarnak az igazságszolgáltatásban, ezért újra pályáztatnának minden bírói posztot az alkotmány elfogadása után. Elfogadhatatlannak tartják ugyanis, hogy a bírói karban "ma is sok, már a diktatúrában is ítélkező tagja van"."

Az idézet forrása és a további részletek:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=410873&referer_id=ezt_beszelik

De valójában miért kell ezt a kérdést az alkotmányban rögzíteni? Hogy mindenáron keresztülmenjen, mert így az alkotmánybírák se tudják megsemmisíteni.

A fordítók a hibásak, vagy egyszerűen félrevezeti a kormány Brüsszelt?

"A kormány többször is olyan fordításokat küldött ki az Európai Unió különböző szervezeteinek, amelyekből fontos részek hiányoztak, vagy éppen egészen mást jelentettek angolul, mint magyarul. A Fidesz azzal magyarázta a kínos eseteket, hogy szívességből, rövid idő alatt fordította le valaki a félrefordított anyagot. Mások - az ellenzéktől az internetes kommentelők többségéig - tendenciát vélnek felfedezni a félrefordításokban, általában ugyanis azok a passzusok maradtak el, amelyek nemzetközi bírálatot válthattak volna ki, az angol verzió meg rendre jobban illeszkedik az európai normákhoz, mint a magyar eredeti."

Idézet forrása és további részletek itt: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=411782

2011. április 3., vasárnap

Kövér László: "a szocialista párt... is állandó veszélyt jelent a demokráciára"

Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke interjút adott a Die Presse c. német lapnak. A cikk magyar fordítását itt olvashatjuk: http://www.168ora.hu/itthon/szervuszausztria-die-presse-kovepr-interju-73133.html

Az interjúban szó szerint azt állítja: a szocialisták Magyarországon veszélyt jelentenek a demokráciára.

Egy rövid idézet az interjúból:

"- Ön nem hisz abban, hogy lehetséges a megbékélés a mostani szocialistákkal? Hogyan is lehetne ez most lehetséges, ha húsz év alatt nem sikerült? Ott támadnak, ahol csak tudnak, és ott tesznek kereszt be, ahol csak lehetséges.

- Természetesen az ön pátja is ugyan ezt tette, amikor ellenzékben volt.

Azzal a lényegi különbséggel, hogy a szocialisták kétszer tették tönkre Magyarországot, egyszer 1990 előtt és másodszor 2010 előtt. Nemcsak gazdaságilag tették tönkre Magyarországot, hanem majdnem elpusztították a jogállamot is, anélkül hogy egyetlen bocsánatkérő szó elhagyta volna az ajkukat. A fordulat óta az első Orbán-kormány kormányzási időszaka volt a legjobb korszak Magyarország számára."

Eddig az idézet.

Na, világos ugye? A Fidesznek tehát vitathatatlan joga volt hozzá, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormányzás idején ott támadta a szocialistákat, ahol csak tudta, és ott tett keresztbe, ahol csak lehetséges volt. A 2002-es választások éjszakáján, mikor világossá vált, hogy elvesztették a hatalmat, a Fideszesek egyik vezéralakja nyilatkozta, hogy minden percben ott fognak lihegni a szocik háta mögött, űzni, hajtani fogják őket, amíg össze nem rogynak. Hát megtették... 2006-ban, amikor másodszor is veszítettek a választásokon, a végletekig hergelték  (Gyurcsány őszödi beszédére alapozva) a szocialisták ellen a közhangulatot, szabadjára engedték a szélsőjobboldali erőket, sőt tüzelték is őket, csakhogy megsemmisítsék a politikai ellenfelüket. Pontosan ők voltak azok, akik félelmet és gyűlöletet szítottak, arra építették politikájukat. Sikerrel tettek keresztbe minden kezdeményezésnek. Ha kellett, utcai hőbörgések támogatásával, ha kellett, népszavazással (egészségügyi és felsőoktatási reform megbuktatása).

Most pedig vérig vannak sértve, hogy a szocialisták nem tapsolnak Orbán hatalmi húzásaihoz, a bosszúálláshoz, a hatalom-koncentrációhoz, az önkényuralmi törekvésekhez, a magánnyugdíjak államosításához, az egyoldalú médiatörvényhez, a kapkodva születő Fideszes alkotmányhoz.

Nagyon is jellemző Kövér politikai gondolkodásmódjára a Die Presse-interjúnak a bevezető része, amelyben a Jobbikhoz való viszonyáról kérdezte a riporter:

"- Vona Gábor, a szélsőjobboldali radikális Jobbik elnöke februárban a betiltott Magyar Gárda mellényében jelent meg a parlamentben. Saját elmondása szerint arra számított, hogy az Országgyűlés elnökeként ön rendre fogja utasítani. Miért nem tette?

– Mert ő arra számított. Provokálni akart, s nemcsak engem, hanem az egész parlamentet. Jogilag nézve nekem semmiféle eszköz nem állt a rendelkezésemre.

- Ön véleményt sem mondhatott volna?

– Szándékosan nem tettem. Nem én voltam az, aki segítséget adott Vona úrnak, hogy minden határt átlépve sajtónyilvánosságot kapjon ezzel az üggyel.

- Alapjában véve veszélyesnek tartja a jobboldali radikális Jobbikot Magyarországra nézve?

– Elméletileg igen, alapvetően viszont nem.

- Ezt most nem értem.

– Elméletileg vizsgálva minden erő veszélyt jelent a demokráciára, amely átlépi az alkotmányos határokat, és megpróbálja a polgárok félelmére és gyűlöletére építeni politikáját. Ebben az értelemben a szocialista párt, azaz a MSZP is állandó veszélyt jelent a demokráciára."

Nézzük, miről is van itt szó!

Vona Gábor a jogerősen betiltott, feloszlatott Magyar Gárda mellényében szólalt fel a parlamentben. Ezzel nyílt törvénysértést (konkrétabban: szabálysértést) követett el. Provokatív demonstráció volt ez: a demokráciát valóban súlyosan veszélyeztető, militáns Magyar Gárdával való azonosulását akarta ország-világ előtt újra kifejezni. Vagyis azt, hogy ő bizony szemben áll az igazságszolgáltatással, amely a hatályos törvények alapján betiltott egy szélsőjobboldali, nyíltan rasszista, félkatonai szervezetet. Olyat, ami valóban veszélyt jelent a demokráciára.

Vona Gábor - országgyűlési képviselőként - az ország házában tüntetőleg felvette a Gárda mellényét, és abban szónokolt. És erre Kövér, a házelnök nem reagált! Egy szava sem volt mindehhez! Magyarázhat most már bármit a Die Pressének, józan ésszel csak arra gondolhat az ember, hogy Kövér egyetért azzal a Vona Gáborral, aki semmibe veszi a független magyar bíróság jogerős ítéletét. Vagyis Kövér nem más, mint cinkosa Vona Gábornak, a Jobbiknak, a Magyar Gárdának! De legalábbis parlamenti elnökként szó nélkül eltűr egy nyilvánvaló jogsértést, és szó nélkül hagy egy szélsőjobbos performanszot! Igenis cinkos az ilyen politikus. Legalábbis sanda, és most olcsó szépelgéssel mossa magát...

Kövér politikai gondolkodásának másik jellemzője, hogy pillanatok alatt odaemeli a Jobbik és a Magyar Gárda mellé a szocialistákat. Összemossa velük. Egy platformra helyezi velük. Mint mondja, a szocialisták is állandó veszélyt jelentenek a demokráciára. Mint a Jobbik. Meg a Gárda.

"Magával ragadó" ez az okfejtés, Kövér Úr! Egy torzult, betegesen gyűlöldködő politikai elme tükröződik ebből a megnyilatkozásából (is)! És ez az elfogult, gyűlölködő és gyűlöletkeltő politikus a magyar országgyűlés elnöke! Szegény Magyarország!

2011. március 31., csütörtök

A kormány már nem bízik az adó-csodafegyverben, de idehaza még titkolja, mi vár ránk

Matolcsy és Orbán csak álmodozott, amikor azt állították, az adócsökkentés gazdasági növekedést eredményez? A Széll Kálmán Terv angol nyelvű változatából kihagyták az erre vonatkozó téziseket. Külföld felé tehát már beismerik, hogy tévedtek. Itthon viszont nem merik megmondani az embereknek. Elhallgatják, hogy megszorítások jönnek! Sőt egyenesen hazudnak azt állítván, hogy nem megszorítások, csupán szerkezeti átalakítások lesznek. Ez nonszensz! Az a szerkezeti átalakítás, aminek eredménye 5-600 milliárd forint megtakarítás lesz, az nem hoz megszorítást senki számára? Ugyan már! Micsoda porhintés...!

De nézzük a részleteket!

A következő idézetek forrása: http://hirszerzo.hu/profit/20110331_oblath_orban_csomag#rss


"A kormány sem bízik az ígért növekedésben - írta Oblath Gábor, a volt Költségvetési Tanács volt elnökhelyettese az Index Pénz beszél című blogján. A március elsején bemutatott Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata ugyanis nem tartalmazza azt a feltételezést, hogy az adócsökkentések hatására oly mértékben gyorsul majd a gazdasági növekedés, továbbá olyan jelentősen nő a foglalkoztatottság, hogy az ebből keletkező állami bevételi többlet idővel ellensúlyozza az adócsökkentések miatti bevételkiesést.
Erre utalt egyébként már az is, hogy Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek azt nyilatkozta, a reformcsomagban 2013-ra a korábbi 5 százalékos növekedés helyett már csak 3-3,5 százalékos növekedéssel számol a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az újabb növekedési szám gyakorlatilag felért azzal a beismeréssel, hogy a kormány - pár hónap elmúltával - már nem tekinti a gazdaságélénkítés csodafegyverének az adócsökkentést, és az Orbán-csomag intézkedései sem fogják a nemzetgazdasági miniszter által várt 4-6 százalékos magasságba röpíteni a magyar gazdaságot.

A december közepén 2011. évi költségvetést megalapozó középtávú kitekintés még Matolcsy sokszor hangoztatott nagy ívű várakozásait idézte. Ennek megalapozottságát azonban vitatta a korábbi Költségvetési Tanács, az IMF, az EU Bizottsága és voltaképpen minden józan elemző - fogalmaz a Költségvetési Tanács volt elnökhelyettese. A Költségvetési Tanács figyelmeztette a kormányt, hogy a 2011-es költségvetés - elsősorban a pénztári megtakarítások államosítása és a különadók miatt - megvalósítható, de 2012-től egyre növekvő állami deficitekkel és meredeken emelkedő adósságpályával kell számolni.

A hivatalos válasz csak a Széll Kámán-terv angol változatából ismerhető meg - a magyar verzióból ugyanis kimaradt. Az angol nyelvű dokumentum "No policy change" című alfejezete a következő három év államháztartási egyenlegére vonatkozó, változatlan gazdaság-, illetve költségvetési politika feltevésén alapuló előrejelzéseket közöl. Eszerint változatlan költségvetési politika esetén a következő években lényegesen nagyobb lenne a GDP-arányos államháztartási deficit, mint amivel a decemberben elfogadott költségvetést alátámasztó középtávú kitekintés számolt, így a kitűzött célok csak jelentős költségvetési kiigazítással érhetők el.

Ebben a szcenárióban a kormány illetékesei már nem bíznak abban, hogy az adócsökkentések nyomán a kitűzött egyenlegcélok eléréséhez szükséges mértékben gyorsulhat a gazdasági növekedés, illetve bővülhet a foglalkoztatottság. További költségvetési lépések nélkül ugyanis 2012-ben 2,4 helyett 4,5, 2013-ban 2,3 helyett 5,2, 2014-ben pedig 1,9 helyett 4,9 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolnak. A megcélzott pálya eléréséhez a legnagyobb arányú kiigazításra 2012-ben lehet számítani (a GDP arányában 2,1 százalékra), ezt 2013-ban már 0,8 százalékos enyhébb korrekció követné, miáltal 2014-re az egyenleg az elgondolt cél közelébe kerülhetne.

Oblath Gábor szerint ezzel a kormány - a külföld felé - elismerte, hogy a király meztelen (vagyis középtávú előrejelzései teljesen megalapozatlanok és megszorításokkal járó költségvetési kiigazításra van szükség), ami az első lépés a valóságos világ felé. "A következő lépés a hazai közvélemény tájékoztatása lehetne. A Széll Kálmán-terv angol változatát ideje lenne lefordítani magyarra" - fogalmaz a volt Költségvetési Tanács elnökhelyettese."

Eddig az idézet!

Tanulság: félre vagyunk vezetve! Előlünk még elhallgatják az igazságot, azt hogy mi vár az országra és annak lakosságára a következő években...

2011. március 30., szerda

Gazdaságpolitikai önkényuralom?

„Ahhoz, hogy minden évben csökkenteni tudjuk az államadósságot, minden évben nagyon kemény gazdaságpolitikát kell folytatnunk. Minden olyan jogvita, amely arról szól, hogy egy-egy intézkedés alkotmányos-e vagy sem (…) szerintem rontja Magyarországnak azt a képességét, hogy belátható időn belül eljusson oda, hogy a mostani 82-83 százalékról az államadósság mértéke 50 százalékig csökkenjen. Ma a gyorsaság, a határozottság, (…) az, hogy ha egy kormány dönt valamit, akkor az pillanatokon belül működni kezd a valóságos életben, ez gazdaságpolitikánk legfontosabb eszköze. Ezért egy nagyon szűk körben, a gazdaságpolitika szíve közepébe tartozó szűk körben bizonyos jogszabályok alkotmányossági felülvizsgálata az alkotmánybíróság számára nem lesz lehetséges addig, amíg el nem érjük ezt a bizonyos adósságszintet” – indokolta Orbán Viktor miniszterelnök az m1 Az este című műsorában az Alkotmánybíróság (AB) hatáskörének ideiglenes, bár hosszú távúnak tűnő korlátozását.
(Forrás: http://www.fn.hu/makro/20110330/nyomoroghatunk_adossagtorlesztesert/)

Ez az érvelés sajátságos és hajmeresztő!

Az Alkotmánybíróság bírái nyilván hülyék, akiknek kétségbe vonható a józan esze. Gyengeelméjűek, akiket vétek lenne önállósággal felruházni olyan kérdésekben, ami az ország gazdasági (államháztartási) helyzetéhez kötődik. Nem is kétséges, hogy az ország érdekei ellen döntenének! Méghozzá az alkotmányra hivatkozva... Ugyanis nekik egyetlen egyetlen igazodási pontjuk van: az alkotmány.

Az az új alkotmány, amit épp most gründol a Fidesz és a KDNP. Amit szentnek és sérthetetlennek tart a két kormányzó párt. Ami valójában és kizárólagosan az ő akaratukat önti megfellebbezhetetlen jogi formulába. Amit hosszú időre bebetonoznak, hiszen alig-alig lehet majd változtatni rajta...

Nem nonszensz, hogy még el se fogadták az új alkotmányt, máris gondoskodnak fékekről, amik lehetetlenné teszik, hogy bizonyos kérdésekben ez a megszülető alkotmány majd érvényesíthető legyen?

Orbán érvelése a születendő alkotmány iránti bizalmatlanságot is tükrözi!

De hát milyen alkotmányt hoz tető alá a Fidesz-KDNP szövetség? Nem olyat, amit ők akarnak? Nem egy jó alkotmányt csinálnak? Ha igen, akkor miért kell védeni az érvényesülésétől (az Alkotmánybíróság döntéseitől) az ország érdekeit? Nem sántít Orbán érvelése?

Mindenesetre nyilvánvaló, hogy Orbán nem akarja, hogy gazdaságpolitikai témákban akadékoskodjon az Alkotmánybíróság. Akkor se, ha az általuk kreált alkotmányt tartatná be!

Mi ez, ha nem korlátlan önkényuralomra törekvés?

Legalábbis azokban a gazdaságpolitikai témákban, amelyekben az új, "szent" alkotmány nevében dönteni hivatott Alkotmánybíróságot korlátozni igyekszenek! Vagyis amikor pénzről lesz szó, akkor az Alkotmánybíróságnak - még alkotmányos aggályok esetén is - kuss lesz...

Hadd idézzek egy véleményt a 168 óra online hasábjairól:

"...az új alkotmány rögzíteni akarja az eladósodás maximális mértékét, ami önmagában elfogadható törekvés. Az viszont már érthetetlen, ezt miért a GDP 50 százalékában rögzítik, amikor egyrészt az uniós elvárás is csak 60 százalék, másrészt a jelenlegi arány 82 százalék és esély sincs arra, hogy belátható időn belül ez 50 alá csökkenjen. Ráadásul a szöveg szerint a leendő kormányok nem fogadhatnak el olyan költségvetést, amely ennél magasabb hiányt eredményezhet. Ez persze majd akkortól igaz, ha a deficit már a korlát alá csökkent, azaz a jelenlegi, sőt még a következő ciklusra sem vonatkozik, tehát az Orbán-kormánynak nincs félnivalója.

Az 50 százalékos korláttal nem csak az a baj, hogy túlzottan alacsony és ezzel nagyon behatárolja a gazdasági mozgásteret, hiszen a maastrichti kritériumnál jóval alacsonyabb /ez adott esetben a más tagországokkal szembeni versenyképességünkre is visszahathat/. Külön probléma, hogy a tervezet az Alkotmánybíróság jogkörét is az 50 százalék teljesüléséhez köti, azaz költségvetési kérdésekben csak akkor élhet alkotmányossági normakontrollal, ha a hiány annál alacsonyabb. Ennek egyetlen értelme, hogy az elkövetkező években a Fidesznek nem kell tartania az AB-tól, azt csinál, amit akar, túlléphet az alkotmányos normákon."
(Idézet forrása: http://www.168ora.hu/buxa/a-fideszre-is-visszaut-majd-az-uj-alkotmany-72859.html)

2011. március 29., kedd

Trágárságok Deutsch Tamás twitteres oldalán

Kiverték a biztosítékot Deutsch Tamás tweetjei

Óriási vihart kavartak Deutsch Tamás "csiripei" a Twitteren. A Fidesz európai parlamenti képviselője a bejegyzéseiben olyan kifejezéseket használ, mint "szemét alakok", "irtózatos ge..k", "gusztustalan rohadékok".

A Vastagbőr blog azt írja: "Először nem is akartam elhinni, hogy a twitter.com/dajcstomi oldalra valóban Dr. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő írja az üzeneteket, de a hivatalos EP-oldalán található a link a Twitter oldalra ..."

Az Index fórumának egyik hozzászólója szerint "aki ilyen stílusban ír és politikus is egyben, az nem normális". Egy másik fórumozó hozzátette: " Engem nagy bátran elküldtök a búsba, de a mértékadó, művelt, keresztény politikust, aki ilyeneket ír, azt nem. Gratulálok". Olyan is akad, aki szerint "jól tette Deutsch, nálam ez a stílus a szimpatikus az interneten!" Hasonló véleményen van az, aki azt írta: " Nem azért küzdesz, hogy szabad legyen a véleménykifejtés? Ezért tüntetnek egyesek. Most Deutsch Tomi kimondta azt, amit gondol. Ez így helyes!"

Az internetezők egy része nemcsak a stílust rója fel Deutsch Tamásnak: a Somma sommárum blog azt írja: "Ugyan arról, Imádni való, Alkotmány ellenesen. Három idézet Deutsch Tamás Twitter-bejegyzéseiből. Az összetett szavakkal folytatott csatát a képviselő úr elvesztette, viszont köztársasági elnök még simán lehet belőle" - fogalmaz a szerző.

Deutsch Tamás a jelek szerint nyomon követi a bejegyzéseire érkezett reakciókat. Twitter-oldalára több, erről szóló újságcikk linkjét is feltette. Köztük van az Onlinemarketing blog cikke, amiről a politikus azt írja: "Elemzés a twitterezésemről. Felvitte az Isten a dolgom". A cikk szerzője szerint "a közösségi médiában azok az üzenetek működnek, amik érzelmeket váltanak ki" (...) "Hát hol látunk széles e hazában legalább egy másik politikust, aki valamennyire ismert, és ilyen mértékben felvállalja magát? Mindenki más színészkedik, még akkor is, amikor odamondogat. (...) Tamás, te is most jól megmondtad nekik. Nekem ez tetszik! Kellett az a pár hónap külföld és multikulti környezet, hogy ráérezz, milyen ez a kommunikációs dolog, nem?" - írja a szerző.

Forrás: http://www.hir24.hu/belfold/238953/kivertek-a-biztositekot-deutsch-tamas-tweetjei.html

Bővebben ugyanerről: http://index.hu/belfold/2011/03/28/dajcstomiban_megtalalta_a_kifejezo_stilust_deutsch/

No, kedves olvasó, mi a véleményed Deutsch stílusáról? De komolyan: "ember az ilyen"? A stílus maga az ember!

Deutsch egyébként folytatja a twittelést: "Gyurcsány egy buta politikus.Azt gondolja,ha mechanikusan leutánozza azt,amit Orbán csinált,ua lesz a sorsa.Teljes politikai infantilizmus!" - írta, majd a volt miniszterelnökkel kapcsolatos véleményét helyesbítette: "Gyurcsány egy moral insanity. Magyarul szarházi.Minden indulat nélkül mondom."

Korábban dajcstomi Kolláth György alkotmányjogászról írt, például azt, hogy évek óta hazudik, valamint, hogy "szocialista aggitátor".

Deutsch Tamás - no comment!

Orbánék Brüsszelnek is hazudnak

Civilszervezetek hívják fel a figyelmet az Orbán-kormány újabb hazudozására az alkotmányozással kapcsolatban a stop.hu szerint. Idézzük a cikket:


Orbánék megint hülyének nézik Európát

Kedden hallgatták meg az alkotmányozási lázban égő magyar kormány delegációját az Európai Parlamentben, aminek a készülő alaptörvény-tervezet és vitairat angol fordításának elküldésével kívánt megágyazni az Orbán-adminisztráció. Csakhogy a szöveg több helyen nem felel meg a valóságnak, a fordítás helyenként megtévesztő.

Ahogy arra az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért civil szervezetek rámutattak, nem felel meg például a valóságnak, hogy a miniszterelnök a tavalyi választási kampányban egyértelművé tette, hogy a kétharmados hatalom birtokában alkotmányozni kíván, hogy tíz hónapja tartalmas vita zajlik az alkotmány tartalmi kérdéseiről, hogy az új alaptörvényről "nemzeti konzultáció" folyt.

A civilek kifogásolják, hogy az EP-képviselőkhöz eljuttatott fordítás nem tartalmazza az alaptörvény karakterét meghatározó Nemzeti Hitvallást, amelynek hiánya más színben tünteti fel az egész alaptörvényt, a fordításból nem derül ki, hogy az alkotmány nem ismeri el az 1989 októberében elfogadott alaptörvény jogfolytonosságát, és ezzel megtagadja az annak alapján az elmúlt húsz évben kialakult alkotmánybírósági gyakorlatot is, és nem említi a fordítás a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés alkalmazásának lehetőségét sem.

Szigeti Tamás, a TASZ jogásza a STOP-nak elmondta: szervezetük az Európa Tanács főtitkárától, Thorbjørn Jaglandtól azt kérte, hogy az ET alkotmányügyekben illetékes szakmai testületét, a Velencei Bizottságot kérje föl arra, hogy alapos vizsgálatot folytasson a magyar alaptörvény tervezetéről. Kérésükre még nem érkezett válasz. Mostani nyílt levelükkel az a célja a civileknek, hogy rávilágítsanak az Orbán-kormány alkotmányozási tevékenységének átláthatatlan jellegére, és az európai partnereknek sem árt tudniuk, milyen folyamatok zajlanak Magyarországon.

Mint ismert, januárban a magyar kormány a vitatott médiatörvény fordítását is hiányosan küldte el az Európai Parlamentnek, mire a kinti illetékesek közölték: nincs szükségük a magyar fordítók munkájára, a szöveget lefordíttatják saját munkatársaikkal. Az alkotmánytervezet fordításával azonban más a helyzet. Szigeti rámutatott: míg a médiatörvény egy szűk része kapcsán világos uniós irányelvek jelölik ki a tartalmi követelményeket, addig az alaptörvény természeténél fogva nemzeti hatáskörbe tartozik, nincs európai mechanizmus beépítve a rendszerbe, hiszen a demokratikus jogállamon alapuló alkotmányos berendezkedés az Unióba belépés minimum-feltétele.

"Az alkotmánytervezet lényeges pontjainak a fordítását nem küldte el a kormány Brüsszelbe, ami lehetetlenné teszi az EP-képviselők számára az alaptörvény tervezetének megértését" - állítja a TASZ jogásza. Márpedig a nemzeti hatáskörbe tartozó alkotmányok esetén is felmerülhet, hogy az Uniónak véleményt kell formálnia egyes kérdésekről, már csak azért is, mert olyan pontok is bekerülhetnek az alaptörvénybe, amelyek ellent mondanak vállalt nemzetközi kötelezettségeinknek. A TASZ már korábban is fellépett a hazai alkotmányozási eljárás átláthatatlanságával szemben, hangsúlyozva, hogy egypárti alkotmány készül Magyarországon.

"Amennyiben a Velencei Bizottság ajánlásokat fogalmaz meg, és felállít egy mércét a magyar kormány számára - miként tette ezt az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése kapcsán a tegnap nyilvánosságra hozott elemzésében -, legalább világossá válna, milyen alkotmányossági minimumokhoz nem igazodik a kormány" - véli Szigeti Tamás, aki szerint nem várható, hogy külföldről fogják megoldani a magyarországi problémákat. Ha azonban az egész alkotmányozási folyamat legitimációs kételyeket vet föl, akkor az új alkotmány hosszú távon nem lesz a politikai közösség legitim alapdokumentuma.

Az például, hogy az alaptörvény tervezetének fordítása nem tartalmazza annak karakterét meghatározó Nemzeti Hitvallást, azt is jelenti, hogy az uniós képviselők nem értesülnek arról, hogy az alaptörvény nem ismeri el az 1989 októberében elfogadott alkotmány jogfolytonosságát, magyarán az elmúlt húsz évet, amelybe beleesnek Magyarország uniós tárgyalásai és 2004-es csatlakozásunk az EU-hoz.

A civil szervezetek eljuttatták a legfontosabb hibák jegyzékét az Európai Parlament frakcióvezetőinek és az Európa Tanács főtitkárának is.

Forrás: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=850883

Orbán hazudik. Vagy amnéziája van.

Ki emlékszik rosszul? Avagy ki hazudik...!

Egy érdekes cikk a Hírszerző.hu-ról:

"Orbán Viktor az új alkotmány vitája közben azt állította, hogy már az országgyűlési választások második fordulója előtt közölte a Fidesz: kellő felhatalmazás birtokában alkotmányozni fognak. A Hírszerző ennek nem találta nyomát.

Újra felmerült a kérdés hétfőn a parlamentben, hogy vajon felhatalmazták-e a választók a Fideszt egy új alkotmány elkészítésére. Schiffer András azzal vádolta a kormányfőt, hogy a sokat emlegetett felhatalmazással szemben a választók tavaly, a választásokkor sem a Fidesz alkotmányozási terveiről, sem a gazdaságpolitikájáról nem tudtak semmit.

Orbán Viktor erre azt válaszolta, pártja az országgyűlési választások két fordulója között világossá tette: a képviselői helyek kétharmadának megszerzése esetén új alkotmány írására használják majd ezt a felhatalmazást. "Mindig meglepődöm azon, hogy - bár látszólag ugyanannak az eseménynek vagyunk részei - mégis mindenre teljesen különböző módon emlékezünk. Itt van például ez a hozzászólás, amit Schiffer képviselőtársamtól hallhattam; mintha egy másik országban élte volna le a választás első és második fordulója közti időszakot. Ő azt mondja, nem is hallott arról, hogy a Fidesz alkotmányozni akarna; én semmi másról nem hallottam, mint arról, hogy megvádoltak bennünket a szocialisták azzal, hogy alkotmányozni akarnánk; pedig azt mondtuk, hogy ha lesz fölhatalmazás, akkor fogunk is alkotmányozni. Ezt mindenki pontosan tudta, amikor a második fordulóra elment. És én azért is érzem nagyon erősnek a kormánytöbbség felhatalmazását, mert a választók annak tudatában adtak kétharmadot - nem az első fordulóban, az első fordulóban nem volt kétharmados többség -, annak a tudatában adtak a második fordulóban kétharmados többséget nekünk, hogy az alkotmányozás volt a két forduló között a kiemelt téma. Mikor, ha nem most élnénk ezzel a felhatalmazással, tisztelt képviselőtársaim?"

Új alkotmányról nem volt szó

Csakhogy a Hírszerző nyomát sem találta olyan fideszes ígéretnek, mely szerint a párt új alkotmányt szeretne írni. A Hírszerző átnézte a választás két fordulója között (2010. április 11-25.) között megjelent hetilapokat és országos napilapokat, valamint a biztonság kedvéért a Fidesz honlapjának hírarchívumát is. A választásokon végül győztes pártszövetség vezérének kijelentését alátámasztó hírt nem találtunk, a leendő kétharmados beavatkozások mérsékelt voltára való ígéreteket viszont igen.

Az akkori újságcikkek szerint a kétharmados felhatalmazás igényét a jobboldali párt vezetői nagyívű lózungokkal, néhány kétharmados törvény helyrerakásával, a gazdasági fellendülés és az elszámoltatás szükségességével, a közbiztonság helyreállításával próbálták indokolni, bár az nem derült ki, hogy pontosan milyen intézkedésekről is lehet szó.

A Magyar Távirati Iroda a választások második fordulójának napján készített gyűjtést a párt prominenseinek kijelentései alapján várható, kétharmados többséget igénylő törvényhozási tervekről. Idézik Kövér László egy héttel korábbi kijelentését, amely szerint kevés olyan kétharmados törvény van, amelyet okvetlenül módosítani szeretne kormányon a Fidesz, ezek közé tartozik a választójogi törvény, az önkormányzati törvény, a médiatörvény, valamint a határon túli magyarok állampolgárságának kérdését rendező jogszabály-módosítás. Kövér akkor még hozzátette, ezeken kívül azonban olyan nagyon fontos, kétharmados tárgykörbe tartozó kérdés szinte nincs is, mert "nem ezen fog múlni".

Az összeállítás szerint a Fidesz vezetőinek nyilatkozatai alapján ez a kör bővülhet például a képviselők mentelmi jogát szabályozó törvénnyel és kétharmados többség kell ahhoz is, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat összevonják. Illetve a jelen lévő képviselők kétharmadával módosítható a médiatörvény is. Új alkotmányról szó sincs, ahogy a jobboldali Heti Válasz április 22-i gyűjtésében sem, ahol a "legfontosabb" kétharmados ügyek között mindössze ennyi található az alaptörvényről: "Új bevezetőt kaphat az Alkotmány, megszűnhet végre ideiglenes jellege".

---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Miért kell a Fidesznek a kétharmad?

Orbán Viktor: "Erre a kérdésre két dimenzióban szeretnék válaszolni. Az első dimenzió a nemzeti akarat és a nemzeti közösségi erő létezésébe vetett hitünk kérdése. Hogy létrejöhet valami, amit racionálisan, hideg fejjel csaknem mindenki lehetetlennek tartott, hogy a nemzeti egységnek van modern formája, ami megjelenhet a viaskodó többpártrendszer körülményei között is, hogy lehet olyan pillanat, amikor egy nemzet elsöprő egységben tud állást foglalni. És itt nem a tételes kétharmad az érdekes, ez a lelki dimenzió a három harmadról, az egybehangzó, vagy csaknem egybehangzó nemzeti akarat megszületéséről szól.
A másik dimenzió viszont mindenki által megragadható és elfogadható. A kilábalás sebességéről és költségeiről van szó. Vannak olyan ügyek, amelyek gyors rendezéséhez, a már elviselhetetlen konfliktusok felszámolásához igenis kell a minél nagyobb, a kétharmadon is túllendülő többség. Gondoljuk el azt, hogy a közrend megteremtése érdekében, tiszteletben tartva a polgári szabadságjogokat, de módosítanunk kell a rendőrségről szóló törvényt. Kétharmad nélkül jó egy évet is eltölthet a parlament a vitával, hogy pontosan hogyan is módosítsunk, ha egyáltalán sikerrel járunk végül, mert e tekintetben nincsenek illúzióim a leendő ellenzék hozzáállásával kapcsolatban."
(Magyar Nemzet, április 23.)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------


Schmitt Pál, aki akkor a Fidesz országos listájának második helyén állt, egyenesen azt mondta 21-én, Szegeden: ha teljes lesz a párt felhatalmazása, "teljes lesz az alázat és a felelősség is". Sőt, "nem azért kérjük a teljes felhatalmazást, hogy az alkotmányhoz keményen hozzányúljunk".

Orbán Viktor egyébként az új alkotmány írásáról a második fordulót követő nemzetközi sajtótájékoztatóján beszélt.

Forrás: http://hirszerzo.hu/belfold/20110329_orbanviktor_alkotmany#rss

2011. március 28., hétfő

Ez egy "oktrojált alkotmány" lesz

A Heti Válasz online oldalán ma érdekes cikk jelent meg. A Heti Válasz közismerten jobb oldali orgánum. Meglepő, de most mégis egy liberális filozófus-politikus, az SZDSZ első elnöke, Kis János véleményét idézi. Hosszan, részletesen. És nem akárhonnan! A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung-ból. Kis János nyíltan bírálja az interjúban a most készülő, Orbán-féle alkotmányt. Idézzük a Heti Válasz cikkét:

"A konzervatív német napilap terjedelmes interjút közöl az eddig nyilvánosságra hozott alkotmánytervezet kapcsán az SZDSZ első elnökével. A politikai filozófus elismeri, hogy a jelenlegi alkotmány legitimációs problémákkal küzd: számozása még a kommunista időkre nyúlik vissza, és 1989-ben anélkül fogadták el, hogy a nép valóban gyakorolhatta volna alkotmányozói jogát. Így Kis akár el is fogadná, ha ezen hibák korrekciójaként új alkotmányt fogadna el a fideszes többség - szerinte azonban az új alkotmány nem korrekció, hanem „radikális szakítás" a köztársaság, a szabadság vagy a jogegyenlőség eszméivel.
Problémaként említi a Szentkoronára való utalást: szerinte a Szentkorona-tan nem a magyar államiságot testesíti meg - ahogy azt egyes jobboldali körökben tévesen hiszik -, hanem „egy polgári egyenlőség nélküli, premodern nemesi alkotmány" kifejeződéséről van szó.

A nép alkotmányozói szerepe is problematikus: a modern alkotmányelméletek szerint a nép az alkotmányozás révén alakul nemzetté. Azaz a nemzet - alkotmányjogilag - nem egy etnikai, hanem politikai kategória, s mindenki a része lehet - származásra, vallásra való tekintet nélkül -, aki elfogadja az adott államban a polgárokra háruló jogokat és kötelezettségeket. Az orbáni alkotmánytervezet viszont egy etnikai nép-fogalomból indul ki: nemzetnek nem a Magyar Köztársaság lakóit, hanem a világ bármely részén élő, a magyarsághoz tartozó embereket tartja. Ez az a koncepció, amit a Jungle World német szélsőbaloldali lap „völkisch" gondolatiságnak nevezett nemrég: a nép etnikai alapú megközelítése a nemzeti szocialista jogelmélet sajátossága volt.

Kis nem csak az etnikai elemet, de a vallásit is kifogásolja: szerinte egy köztársasági, szekuláris állam alkotmányával nem férhetne össze az a gondolat, hogy a magyar nemzet lényege a kereszténység.
Más szempontokból is visszalépést lát a filozófus: az alapjogokat az új alkotmány a „szabadság és felelősség" címszó alatt tárgyalja, s ezzel azt a benyomást kelti, mintha a jogok a kötelezettségek teljesítésétől függnének. (Ez amúgy régi vita a liberális és a konzervatív jogelmélet között: a konzervatívok szerint a szabadság és a felelősség egymástól elválaszthatatlan, így a jogok és a kötelezettségek is ugyanazon tényállás két oldala; ezzel szemben a liberális jogászok úgy vélik: a jogok attól függetlenül illetik meg az állampolgárokat, hogy egyébkénti kötelezettségeiket teljesítették-e vagy sem.) Kis szerint egy ilyen konzervatív koncepció szemben áll az EU elveivel: „az egyéneknek azért vannak jogaik, mert emberek, valamint polgárok", azaz nem arról van szó, hogy „az embernek először ki kell érdemelni a jogait", mert azok őt eleve, egyébkénti magatartásától függetlenül, megilletik.

Kis szerint a fő probléma, hogy „a tervezet, ahelyett hogy egy alapjogi katalógust írt volna le absztrakt értelemben, amit baloldaliak és jobboldaliak, vallásosak és szekulárisak egyaránt elfogadhattak volna, egy olyan értelmezést tesz lehetővé, ami egy keresztény-konzervatív ideológiát tükröz vissza". Példaként említi a magzati élet védelmét vagy a homoszexuális házasság kizárását. Nem véletlen, hogy - ellentétben az EU Alapjogi Chartájával, amelyet állítólag a fideszes alkotmányozók mérceként tekintettek - a magyar alkotmánytervezet nem tilalmazná a „szexuális irányultság" miatti diszkriminációt.

A hatalmi ágak egyensúlyában is eltolódást eredményezne az új alkotmány: a polgár egyre kevésbé tudná magát megvédeni az állammal szemben - elvégre nehezednének az alkotmánybírósághoz fordulás szabályai -, miközben az állami tevékenység súlypontja is a törvényhozásról és az igazságszolgáltatásról áthelyeződne a végrehajtásra. A Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója szerint ez akár egy „autoriter elnöki rendszer" veszélyét is felvetné.

Kis szerint a jelenlegi alkotmány azért vesztette el tekintélyét, mert a pártok nem fogadták el érvényét, s folyamatosan támadták. A német újságírót mindez Weimarra emlékezteti: Kis azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a mai magyar társadalom egy szekuláris, városiasodott, modern, plurális társadalom, amely igenis inkább érdemelne egy ilyen alkotmányt, mint egy ideológiai anakronizmusokkal telitűzdelt jobboldali tervezetet.

Kis szerint a magyar jobboldal még nem nőtt fel egy modern társadalomhoz: ezt bizonyítja, hogy a Fidesz még mindig nem értette meg a liberális demokrácia lényegét. Amikor Orbán önmagát azonosítja az egész nemzettel, s ezen az alapon utasítja el választási vereségeit - mondván: „a nemzet nem lehet ellenzékben" -, kifejezi, hogy nem hajlandó elismerni a demokrácia játékszabályait. Németországban elképzelhetetlen lenne, hogy egy vesztes párt a veresége után a győztest egyszerűen kizárja a nemzetből, a magyar jobboldal azonban, véli Kis, továbbra is önmagát hiszi a nemzet egyetlen és természetes vezetőjének.

A német konzervatív lap szerint az új magyar alkotmány még kevésbé lesz minden magyar alkotmánya, mint a jelenlegi volt. Az új alkotmány ugyanis egyértelműen egyetlen párt, egyetlen ideológia érdekeit fejezi ki. Kis is úgy látja: „az új alkotmány még nagyobb legitimációs problémákkal kell, hogy megküzdjön, mint a jelenlegi". Kis szerint, ha Orbán egyszer elveszti a többségét, világossá fog válni, hogy ez egy „oktrojált alkotmány" - amit majd idővel le kell váltani. A Frankfurter Allgemeine szerint Orbán alkotmányozása hosszú távon társadalmi forrongáshoz, akár forradalomhoz is vezethet, Kis azonban figyelmeztet: amint a magyaroknak már többször sikerült, Orbán rendszeréből is át tudnak lépni békésen egy másik, demokratikusabb rendszerbe.

Kis szerint nem sokat lehet várni az Európai Uniótól, hiába irányul az Orbán-kormány minden cselekedete az európai normák és értékek ellen. Mindazonáltal reméli, hogy a magyar téma nem kerül le az EU napirendjéről, és a nyugati sajtó továbbra is elemzi a magyar helyzetet. E nélkül ugyanis Orbán tényleg teljesen kontrollálatlanná válhat."

Forrás: http://hetivalasz.hu/vilag/a-tervezet-egy-olyan-ertelmezest-tesz-lehetove-ami-egy-kereszteny-konzervativ-ideologiat-tukroz-vissza-36529

Orbán és az Unió

Érdekes írás jelent meg ma az Interneten, itt:

http://www.168ora.hu/buxa/versenykepessegi-paktum-adoharmonizacio-eu-orban-viktor-72725.html

Az Orbán-kormánynak az Európai Unióhoz fűződő, feltételezett viszonyát boncolgatja, miközben fény derül számos politikusi nyilatkozat - hazudozás, taktikázás - valószínű hátterére is. Az alábbiakban idézzük a cikk néhány fontos részletét.

...............

"A brüsszeli diktátumok emlegetése, a versenyképességi euró-paktum elutasítása, a forint mint kizárólagos fizetőeszköz szerepeltetése az alkotmányban, az európai értékrenddel szemben álló lépések sorozata mind-mind arra utalnak, hogy az Orbán-kormány szíve szerint kihátrálna az unióból, és a maga eszközeivel igyekszik ezt a szándékot minél jobban érvényre juttatni.

Orbán Viktor és a Fidesz ténykedésének valódi hátterét és mozgatórugóit akkor érthetjük meg igazán, ha intézkedéseiket nem csupán egyenként vizsgáljuk, hanem folyamatában és összefüggéseiben nézzük. Így észrevehetjük, hogy sok esetben ami rögtönzésnek, meghökkentő lépésnek vagy agyament ötletnek látszik, valójában jól beleillik egy tudatos, de a közvélemény előtt titkolni kívánt törekvésbe. A logikai szálat persze néha nem könnyű a kapkodás, hozzá nem értés és összevisszaság hálójában felfedezni: különösen igaz ez a kormány gazdaságpolitikai teljesítményére, ahol sokszor nem világos, minek alapján hoznak számukra is kockázatos döntéseket.

Első ránézésre érthetetlennek tűnik a kormány hozzáállása az Európai Unióhoz is. ... Csatlakozásunk óta sok ezer milliárd forintnyi fejlesztési támogatást kaptunk az EU-tól, enélkül a legtöbb hazai ágazat már összecsuklott volna.

Olyan klubhoz tartozunk tehát, amelyhez mindig is akartunk, s amely jóval többet ad annál, mint amennyit követel tőlünk. Ennek az ára csupán annyi, hogy betartsuk azokat az elveket és szabályokat, amelyekre az egész unió épül, s amelyek a közös értékrendet és az érdekek eredőjét jelentik. A 27 ország együttműködése persze állandó vitákkal jár, nem éppen hatékony és túlzottan bürokratikus, de emögött éppen az áll, hogy a tagállamok tiszteletben tartják egymás jogait és nem tudják egyoldalúan másokra kényszeríteni az akaratukat. Az érdekérvényesítő képességük természetesen eltérő, de ez nem az erőszakosságuktól, hanem gazdasági teljesítményüktől és a közösségi kasszához való hozzájárulásuk mértékétől függ.

Tökéletes nonszensz tehát brüsszeli diktátumokról beszélni és együtt emlegetni az unió központját hazánk egykori elnyomóival, márpedig nem véletlen ünnepi elszólásról volt szó, Orbán Viktor már korábban is tett hasonló kijelentéseket. Természetesen ő is tisztában van azzal, mi a valóság, mit jelent számunkra az EU-tagság, a tények azonban nem zavarják abban, hogy tudatosan az unió ellen igyekezzen hangolni a közvéleményt. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik a sértettsége, hogy kormányának lépéseit kemény kritikák kísérik, jogsértési eljárás indult ellenünk, EU-elnökként rendre figyelmen kívül hagynak minket, és akkor még nem beszéltünk arról a megalázó vesszőfutásról, amelyet az Európai Parlamentben el kellett szenvednie.

Mindez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy magyarázza a Brüsszel elleni kirohanásokat, amelyek nem állnak meg a szavak szintjén. Az utóbbi néhány nap két olyan fejleményt is hozott, amelyek közelebb vezetnek az igazi motivációhoz.

Az egyik az a javaslat volt, hogy az új alkotmány rögzítse: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint. A hatályos alaptörvény ezt nem írja elő, a cél tehát egyértelműen az, hogy a más pénznemre való esetleges áttérés alkotmányellenes legyen. Ez csak az euróra lehet értelmezhető, ami azért érdekes, mert az uniós csatlakozási szerződésben kötelezettséget vállaltunk a közös valuta mielőbbi bevezetésére, ha ahhoz a feltételek adottak. A forint alkotmányban szerepeltetése tehát egyértelműen ellentmond szerződéses vállalásunknak.

Hogy a javaslat nem a véletlen műve, mutatja, hogy a kormányfő már korábban kijelentette: 2020-ig nem lesz eurónk. Mivel ez egyelőre nem tény és gazdasági folyamatokkal nem igazolható, félreérthetetlenül jelzi azt a világos szándékot, hogy a Fidesz nem akarja az eurót.

Az okokhoz közelebb vezet a másik fontos fejlemény, nevezetesen az, hogy Orbán Viktor azonnal elutasította a múlt heti EU-csúcson elfogadott versenyképességi paktumhoz való csatlakozásunkat. Az úgynevezett euró plusz paktum német-francia kezdeményezésre azt a célt szolgálja, hogy a tagországok az eddigieknél szorosabban együttműködjenek és összehangolják gazdaságpolitikájuk kulcselemeit, a költségvetési szabályokat, a nyugdíjrendszert, a bérpolitikát és az adópolitika egy részét. Mindezzel az a céljuk, hogy megelőzzék a válságok kialakulását és versenyképesebbé tegyék leszakadóban lévő kontinensünket. A paktum elemeit sokan vitatják, de az EU-tagok döntő többségét ez nem akadályozta meg abban, hogy a lehetséges előnyöket figyelembe véve csatlakozzanak.

Csupán négy, nem euróövezeti ország marad ki, Nagy-Britannia, Svédország, Csehország és hazánk. Az első kettőnél mindenki ezt várta, helyzetük és adottságaik miatt ez érthető lépés. A cseheket belpolitikai motivációk vezetik, de ez legyen az ő gondjuk, minket jobban érdekelnek a mi indokaink. A kormányfő szerint egy kivétellel a paktum minden eleme elfogadható számunkra, mi több, azokat állítólag a Széll Kálmán Terv tartalmazza is, az adóharmonizációs elképzelés azonban akkora versenyhátrányba hozna minket, hogy azt nem vállalhatjuk.

Ennek az érvelésnek az a szépséghibája, hogy alaptalan. Orbán Viktor az EU-elnök hazánk képviseletében vélhetően elolvasta az előterjesztést, amelyben csupán a társasági adóalap megállapításának egységesítéséről volt szó, ami egyébként minden külföldön is érdekeltséggel bíró magyar cégnek érdeke lenne, az adókulcsok mértékéről szó sem esik. Az erre való hivatkozás tehát hamis érv, főleg akkor, ha a többi intézkedés előnyeit maga a kormányfő is elismeri. Arról viszont hallgat, milyen negatív következményekkel jár, ha kimaradunk az egyeztetés magasabb szintjéből, s ezzel a partnereink és a befektetők szemében bizonytalansági tényezővé válunk és a perifériára szorulunk.

Ha egymás mellé rakjuk ezt, a Brüsszel elleni retorikát és a forint bebetonozását az euróval szemben, és azt a tényt, hogy minderről a kormány semmilyen szakmai vitát nem nyitott, hanem kész helyzetet igyekszik teremteni, csak egy logikus következtetés adódik: Orbánék minden erővel távolodni igyekeznek az uniótól.

Ez gazdasági érdekeinket nyilvánvalóan nem szolgálja, sőt ellenkezőleg, hatalmas kockázatokat rejt, az okok tehát máshol keresendők. Az igazi motivációra a belpolitikai lépésekből lehet következtetni: a Fidesz és vezére eddigi tevékenységében a meghatározó elem a korlátlan hatalomgyakorlás kiépítésére való törekvés, saját bebetonozásuk volt. Ennek egyetlen fékével voltak kénytelenek szembesülni, az uniós elkötelezettségekkel és kapcsolati rendszerrel, ezekkel szemben arroganciájuk ellenére tehetetlennek bizonyultak.

A teljhatalmukhoz tehát ezektől is szabadulni kell valahogy, azaz gyengíteni kell a szálakat és mindenképpen kimaradni a szorosabb együttműködésből. Valójában ez áll a gazdasági szabadságharc demagóg jelszava és a nemzeti érdekekre való állandó hivatkozás, és annak Brüsszellel való szembeállítása mögött.

Hogy ez mennyiben felel meg hazánk valódi érdekeinek, a jelek szerint a Fidesznek nem szempont.

Az unió ellenségképként való szerepeltetése nem csupán a hazai közvélemény becsapását szolgálja, de hosszabb távon megágyazhat az EU-tól való elhatárolódásnak is. Hogy ennek hazánk elszigetelődése és végzetes lemaradása lehet a következménye, úgy tűnik, nem aggasztja Orbánékat, számukra saját hatalmi törekvéseik jóval fontosabbak ennél az apróságnál."