2011. július 13., szerda

"Vizet prédikál és bort iszik"?

Orbán apja „elvileg védett” lápon bányászhat

2011. július 13., szerda, 17:00 Szerző: HVG

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálja a Zala megyei Szévíz-völgyi lápterületek körüli jogi anomáliákat, amelyeknek egyik haszonélvezője a kormányfő apjának és fivérének, id. és ifj. Orbán Győzőéknek a cége.

Az ország egyik legértékesebb egybefüggő lápján több cég kapott tőzegbányászati engedélyt, köztük a Gánt-Kő és Tőzeg Kft. többször meghosszabbított, 2014-ig érvényes kitermelési engedélyével a cég összesen 2-3 millió köbméter lápi tőzeget termelhet ki. A völgy két végpontján, Pötrétén és Pölöskén a Bioland Kft., Pötrétén rajta kívül a Terrakontroll Kft. is ugyanígy bányászkodhat. A bökkenő csak az, hogy a Szévíz völgye láp, a fő szabály pedig a természetvédelmi törvény szerint az, hogy minden láp védett. Mellesleg pedig a Gánt-Kő Kft. a miniszterelnök édesapjának és testvérének a tulajdonában van.

Külön érdekesség, hogy a Szévíz-völgyi lápok közepén lévő Hahót valami miatt nem szerepel a védettként nevesített lápingatlanok jegyzékében. Ez az a terület, ahol akkoriban a kormányfő közeli hozzátartozóinak a cége bányászkodott. A lápjegyzék mindenesetre 2001-ben készült, amikor - éppúgy, mint most - Orbán Viktor volt az ország miniszterelnöke. A helyzet azóta a bányavállalatok és gazdálkodók javára módosult, mert az Alkotmánybíróság 2008 végétől törölte a természetvédelmi törvényből. A helyét betöltő miniszteri lista viszont csak egy tájékoztató, és a törvény egyébként sem szabályozza, milyen eljárásban kellene láppá minősíteni egy területet.

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20110713_szeviz_volgyi_lapteruletek#rss

2011. július 7., csütörtök

Vajon ki csúsztat és ki hazudik?

Éles nyilatkozatháború zajlik a magyar EU-s képviselők két tábora közt annak kapcsán, hogy az EU parlamentje a napokban állásfoglalásban kritizálta az új magyar alkotmány elfogadásának körülményeit és bizonyos részeit.

Íme az állítások egyik és a másik oldalról (forrás: 168ora.hu)

Az Európai Parlament 2011. július 5-i plenáris ülésén elfogadta a magyar alkotmányozásról szóló állásfoglalását. A Fidesz EP-delegációja az állásfoglalás elfogadása után a tényeket elferdítő sajtóközleményt adott ki - állítja az MSZP közleménye.

Az alábbiakban az ellenzéki párt EP-delegáció pontról pontra cáfolja a fideszes közleményben tett állításokat:

"Az Európai Parlament szocialista, liberális, zöld és kommunista többsége ma csúsztatásokat és súlyos tárgyi tévedéseket tartalmazó politikai indíttatású határozatot fogadott el az új magyar Alaptörvényről."

Ezzel szemben az igazság az, hogy az Európai Parlamentnek nincsen "szocialista, liberális, zöld és kommunista többsége", éppen ellenkezőleg, a jobboldali frakciók vannak többségben. Az említett négy frakció a 736 mandátumból mindössze 360-at birtokol. A szöveg, amelyet az EP meggyőző többséggel hagyott jóvá (331 képviselő támogatta, 274 szavazott ellene, 54 tartózkodott), a Velencei Bizottság júniusban kiadott véleményére építve fogalmaz meg kritikai észrevételeket a magyar alkotmány tartalmát, az elfogadásának módját illetően. Arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy vagy az alkotmány módosításával, vagy a sarkalatos törvények elfogadásakor vegye figyelembe a Velencei Bizottság javaslatait. Az állásfoglalás elfogadásához arra is szükség volt, hogy az Európai Néppárt frakciójából és a Konzervatív Frakcióból többen tartózkodjanak, átszavazzanak, vagy távol maradjanak a szavazástól. Különösen furcsa a "baloldali" frakciók közé sorolni a liberális pártokat, amelyek számos tagállamban a jobboldali kormányokkal működnek együtt.


"A baloldali frakciók, köztük Göncz Kinga és Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselők által jegyzett dokumentum nyíltan szembemegy a magyar polgárok akaratával és érdekeivel: A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézményének magyarországi megszüntetésére és a felelős költségvetési és gazdaságpolitika alkotmányos szabályainak fellazítására szólít fel."

Ezzel szemben az igazság az, hogy az állásfoglalásban szó sincsen a felelős költségvetési és gazdaságpolitika fellazításáról. Az állásfoglalás 1/b pontja azt mondja ki - hivatkozva a Velencei Bizottság véleményére - hogy: "az adó- és nyugdíjrendszert, a családpolitikát, valamint a kulturális, a vallás- és a társadalmi-gazdasági politikát szabályozó sarkalatos törvények tekintetében csak az alapvető és egyértelműen meghatározott alkalmazási kört fogadják el, lehetővé téve, hogy a jövőbeni kormányok és demokratikusan megválasztott törvényhozói testületek e politikákra vonatkozóan önálló döntéseket hozhassanak; vizsgálják felül a Költségvetési Tanács megbízatását;"


"A Magyarországgal szemben alkalmazott kettős mérce nyílt megnyilvánulása, hogy a határozat az Alaptörvény olyan pontjait is kritizálja - például az alkotmánybíróság és az ombudsmani-rendszer kérdése - amely alkotmányos intézmények egyes tagállamokban nem léteznek, vagy a magyar szabályozásnál gyengébb hatáskörrel rendelkeznek."

Az állásfoglalás összhangban a Velencei Bizottság véleményével éppen a jogvédelem szintjének csökkenését kritizálja, ami tagadhatatlan, amennyiben a kormány csökkenti a független intézmények - az ombudsmanok és az Alkotmánybíróság - hatásköreit. Részletesen:

"P. mivel a négy országgyűlési biztos hatékony rendszere helyett mindössze egy általános ombudsman fog működni két helyettessel, ami nem biztosítja a jogvédelem ugyanolyan szintjét, és az általános ombudsman hatásköre nem terjed ki az adatvédelemért és információszabadságért felelős korábbi parlamenti biztos hatásköreire; mivel ez utóbbi hatásköreit egy hatóság kapja meg, amelynek működéséről még nincsenek pontos információk"
"F. mivel az Európai Parlament osztja a Velencei Bizottság által megfogalmazott aggodalmakat, különösen az elfogadás folyamatának átláthatósága, nyitottsága és az e folyamatban való részvétel, továbbá a folyamat időkerete tekintetében, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengülését, különösen az Alkotmánybíróságra, a bíróságokra és a bírákra vonatkozó azon rendelkezéseket illetően, amelyek a magyar bírói testület függetlenségét veszélyeztethetik",

"1/e erősítsék meg a bírói testület függetlenségét oly módon, hogy visszaállítják az Alkotmánybíróság hatáskörét a költségvetéssel kapcsolatos jogszabályok kivétel nélküli felülvizsgálatára az EJEE-n alapuló jognak megfelelően, felülvizsgálják a bírák kötelező nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó rendelkezést, továbbá egyértelműen biztosítják az igazságügyi rendszer független irányítását;"

"A határozat mindezek mellett szembemegy a magyar polgárok egyértelműen kinyilvánított akaratával is. A Nemzeti Konzultáció keretében a magyar polgárok óriási többsége foglalt állást tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés Alaptörvénybe foglalása mellett, mely büntetéssel a magyar bíróságok lehetőséget kapnának, hogy a súlyosan erőszakos bűncselekmények elkövetői többé ne jelentsenek veszélyt a magyar társadalom számára. "
Ezzel szemben az igazság az, hogy a "Nemzeti Konzultáció" keretében - Szájer József saját közlése alapján - mindössze "csaknem egymillió állampolgár, a választópolgárok 11%-a" mondta el véleményét az Orbán-kormány által szerfölött szelektív módon megfogalmazott kérdésekről. Még ha mindegyikük a Fidesz álláspontját támogatta volna, a választópolgárok 11%-a akkor is messze elmarad bármiféle többségtől, nemhogy "óriási többségtől".

Ahogyan azt a Fidesz és a magyar kormány több képviselője is hangoztatta, az alkotmánynak összhangban kell lennie Magyarország nemzetközi kötelezettség vállalásaival. Magyarország pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) aláírójaként, az Európa Tanács tagjaként, ahogyan azt a Velencei Bizottság is megmutatta, nem vezethet be olyan szabályozást, amely lehetővé teszi a szabad lábra helyezés lehetősége nélküli életfogytiglani szabadságvesztést. Ahogyan a Velencei Bizottság rámutat, idézve az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy 2008-as ítéletét.

"A népszuverenitás elvének nyílt semmibevétele, hogy az EP baloldali frakciói ma elfogadott határozatukkal - szemben a magyar polgárok egyértelműen kinyilvánított akaratával - a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés intézményének megszüntetését szorgalmazza."

Ezzel szemben a népszuverenitás elvének éppen az a nyílt semmibevétele, hogy a Fidesz, visszaélve kétharmados többségével, eltörölte az új alkotmány elfogadására vonatkozó, négyötödös többséget előíró országgyűlési házszabályi rendelkezést. Ezzel nyíltan bebizonyította, hogy, ahogyan a Velencei Bizottság is leírta, nem törekedett sem politikai, sem társadalmi konszenzusra:

"11. A Velencei Bizottság 2011 márciusában elfogadott Véleményében, (...) Kritizálta az új alkotmány előkészítésének, megvitatásának és elfogadásának folyamatát annak szoros határidői és a tervezet politikai erők által a médiában és a civil társadalommal történő megvitatásának korlátozott lehetőségei miatt. "

"Felelőtlenség, hogy az EP baloldali frakciói a határozattal gyengíteni akarják az Alaptörvény gazdasági alkotmányozás kérdésében hozott passzusait, teret engedve a mindenkori kormánynak, hogy egyes kulcsfontosságú költségvetési és gazdasági kérdésekben - mint például az államadósság - lazább keretek között folytathassa gazdaságpolitikáját."

Ezzel szemben az igazság az, hogy az állásfoglalásban egyetlenegyszer sem szerepel az "államadósság" szó. A Velencei Bizottsággal összhangban felhívja viszont a figyelmet arra, hogy az alapvető, általában a kormányzat és a parlamenti többség által szabályozott politikák bebetonozása veszélyes lehet a demokráciára. "M. mivel az új Alaptörvény szerint számos kérdést, így például az általában a kormány hatáskörébe és a törvényhozó testület döntéshozatali jogkörébe tartozó, a családjogra, az adó- és nyugdíjrendszerre vonatkozó speciális aspektusokat szintén a sarkalatos törvények fogják meghatározni, ami csökkenti a jövőbeni választások jelentőségét, továbbá több lehetőséget biztosít egy kétharmados többséget élvező kormány számára politikai preferenciái bebetonozására; mivel az egyedi és részletes szabályok sarkalatos törvényekkel való meghatározása veszélybe sodorhatja a demokrácia elvét,

O. mivel a korlátozott demokratikus legitimációjú Költségvetési Tanács, amely nem országgyűlési szerv, megvétózhatja az általános költségvetés Országgyűlés általi elfogadását, és ebben az esetben az államfő feloszlathatja az Országgyűlést, ami rendkívüli mértékben szűkíti a demokratikusan megválasztott törvényhozó testület mozgásterét,"

"Ez Magyarország számára elfogadhatatlan. Az európai baloldal által javasolt görög úttal ellentétben az ország a felelős költségvetési és gazdaságpolitika mellett kötelezte el magát. Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb, az országot eladósító és a csőd szélére sodró szocialista ámokfutást. Az ország újbóli eladósodását ezért szigorú kereteket adó alkotmányos szabályokkal és erős jogkörökkel rendelkező Költségvetési Tanács intézményével kell meggátolni."

Az európai baloldal soha nem "javasolt görög utat". A katasztrofális görög államháztartási helyzet nagyrészt a korábbi jobboldali görög kormányok öröksége. Az európai baloldal a gazdasági növekedés beindítását szorgalmazza. Szeretné, hogy a kizárólag megszorításokra épülő, a növekedést gátló, rövidlátó jobboldali válságkezeléssel szemben szociálisan érzékeny, hosszú távra tekintő gazdaságpolitika szülessen.

"Képmutató magatartás, hogy míg az Alaptörvénnyel kapcsolatos magyar országgyűlési vitában a szocialisták megtagadták a részvételt, az MSZP EP-delegációja előbb vitát, majd a magyar polgárok akaratával és érdekeivel szembemenő határozatot kezdeményezett. Az MSZP EP-delegációja ezzel az akciójával ismételten bizonyítja, hogy politikáját nem a magyar polgárok érdekeinek képviselete, hanem - ahogyan azt nyolc éves regnálásuk alatt megszokhattuk - az egyes nemzetközi elvárásoknak való szolgalelkű megfelelési kényszer határozza meg."

Ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar szocialisták részt vettek az új alkotmány koncepciójának vitájában egészen addig, amíg annak a legkisebb esélyét látták, hogy javaslataikat figyelembe veszi az Orbán-kormány. Miután a négyötödös szabályt, mint az ellenzék érdemi részvételi lehetőségének egyetlen garanciáját eltörölték, egyértelművé vált: az alkotmányhoz az ellenzék csak díszletként kellett volna, amiként Szili Katalin elvtelen és eredménytelen asszisztálása esetében be is bizonyosodott.

Az igazság továbbá az, hogy szó sincsen "nemzetközi elvárásoknak való szolgalelkű megfelelési kényszerről". Szó van azonban Magyarországra kötelező érvényű nemzetközi egyezményekről. Szó van továbbá az Európai Unió alapértékeiről, amelyeket Magyarországnak az Unió tagjaként kötelessége betartani. Sajnos az utóbbi egy évben sokszor láttuk azt, hogy az Orbán-kormány az Európai Uniónak csak támogatásaira tart igényt, a közös alapértékeket viszont semmibe veszi. Téves azt gondolni, hogy az alkotmányozáshoz semmi köze nincsen az Európai Uniónak Ezt az Európai Parlament határozata nagyon világosan megfogalmazza: : "C. mivel noha új alkotmány kidolgozása és elfogadása tagállami hatáskör, a jelenlegi és a csatlakozó tagállamok, valamint az EU feladata, hogy biztosítsák, hogy a tartalom és a folyamatok megfeleljenek az uniós értékeknek, az Alapjogi Chartának, az EJEE-nek, továbbá hogy az elfogadott Alaptörvény szövege és szellemisége ne mondjon ellent ezen értékeknek és eszközöknek; mivel mindezt egyértelműen bizonyítja az, hogy a jelenlegi tagállamok közül számosnak felül kellett vizsgálnia és módosítania kellett alkotmányát az uniós csatlakozás érdekében, vagy az egymást követő uniós szerződésekhez kellett igazítania elsősorban a Bizottság kérésére,"

"A ma elfogadott határozatnak jogi kötőereje nincs, Magyarország számára kötelezettséget nem tartalmaz."

Bár az állásfoglalás valóban nem jár közvetlen jogi következménnyel, politikailag rendkívül erős és példátlan figyelmeztetés az, hogy az Európai Parlament a magyar kormányt kétszer is elmarasztalta - ráadásul olyan időszakban, amikor hazánk töltötte be az EU soros elnök tisztségét. Ez további politikai elszigetelődést, ebből fakadóan Magyarország érdekérvényesítési képességeinek gyengülését eredményezi és forintosítható, "eurósítható" gazdasági hátrányokat fog jelenteni Magyarországnak - az EU-elnökség elmaradt politikai, társadalmi hasznán kívül.

Normális körülmények között ennyi csúsztatást, valótlanságot nem bírna el a demokratikus keretek között folytatott politikai küzdelem, mint amire a Fidesz EP-delegációjának közleménye a példa. A Fidesz azonban már rég kilépett e keretek közül. A szocialista európai parlamenti képviselők nem süllyednek le erre a szintre. Mi, ahogyan eddig is, konkrét tényeken, adatokon alapuló, józan és konstruktív kritikát fogunk megfogalmazni, amennyiben erre szükség van.

MSZP EP-delegáció

2011. július 5., kedd

"adtunk néhány kokit, leesett néhány saller"...

Orbán Viktor tovább építette a hét végi Fidesz-kongresszuson a korábbi ostoba, kihívó, pökhendi "szabadságharcos" imidzsét. Bravó Viktor! Csak így tovább! Haragítsd magadra - és országodra, népedre - a fél világot!

Idézetek a Fidesz-kongresszuson elhangzott beszédekből

Forrás: http://vastagbor.blog.hu/2011/07/04/koki_es_saller

Kövér Orbánt dicsérte ("Meghatározó erejű hiba nélkül sikerült kormányozni az országot. Ehhez kellett a gondviselés és a gondviselés mérhetetlen jóindulata is, amivel nem lesz célszerű a jövőben visszaélni"), Kósa meg viccet mesélt ("a szocialistáknál, ha régen láttak valakit, akkor megkérdezik, hogy beteg-e, vagy le van tartóztatva").

Lázár Jani még nagyobb sebességre szeretne kapcsolni, bár szerintem csak az Audijába képzelte magát, Budapest és Hódmezővásárhely között az autópályán ("Nem kérek elnézést az elmúlt év sodró lendületéért. A kormányt arra biztatom, hogy az oktatásügy területén is gyorsítani kell az első év tempóját. Az egészségügyet is meg kell változtatni a kétharmados felhatalmazás mellett. Nincs megállás, nincs lassítás."), majd sokadik alkalommal megígérte, hogy most már aztán tényleg nekiveselkednek a pártfinanszírozás rendbetételének. Ugye, pont erre nem jutott idő ebbe a nagy sietségben az elmúlt 400 napban. Pedig az LMP még be segített, megírták a törvényt, de csodák csodája, valahogy sosem ment át a házbizottságon ...
...

Pokorninak sem jósolok nagy karriert a beszéde után, valószínűleg elfelejtett egyeztetni Lázár "tovább gyorsítunk" Jánossal, mert olyanokat mert mondani, hogy "túl sok mindenbe vágunk bele, túl sok ponton vágunk egyszerre", "nem látjuk, a sok terv mivé fog összeállni", "van még egy gondunk, ez a kétharmad, nincs semmi, ami korlátozna bennünket", "amit ma kitalálunk, holnap törvényjavaslat, holnapután mindenkire kötelező norma", "megyünk előre, és hajlamosak vagyunk elhinni, hogy mindenhez értünk". "A legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, azok mi magunk vagyunk. Ha azt hisszük, mindenkinél okosabbak vagyunk, és mindent tudunk. Szó sincs róla."

Ilyen élesen még senki sem mondott ellent a hivatalos "fülkeforradalom-kétharmad-erre adtak az emberek felhatalmazást" szentháromságnak.

Ezután jött Orbán, aki egy poénba szőve foglalta össze a külpolitikánkat, zseniális:
"Az Egyesült Államokkal való szövetség alapja a szabadság iránti elkötelezettség, Európával a közös kultúra, Kínával pedig a munkaalapú gazdaság és az adósság elleni harc adja a szövetség alapját. Aki Kínával a nyugati értékek alapján akar szövetséget kötni, az olyan elvarázsolt, hogy elsőre felveszik az LMP-be."

Ezután jött az elnöki összefoglaló az elmúlt időszakról, ezt is lehetne pólóra nyomtatni:

"Elvégeztük a munkát, egyetlen ügyben sem hagytuk, hogy a probléma súlya, a pesszimizmus, a kishitűség vagy mások kételkedése elbizonytalanítson bennünket. A támadásokat visszavertük. Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller, kiosztottunk néhány baráti tarkón verést...

Magyarország szembetalálta magát a problémák sokaságával, gigászi méretével, és nem hátrált meg, hanem tette a dolgát. A kormány nem elméleti recepteket kínált, hanem az ország megújításával gyakorlati, kézzelfogható és működő példát adott Európának. Azzal a fölfogással, amellyel megújítottuk Magyarországot, két egyszerű és józan tanácsot fogalmaztunk meg Európa számára. Először is merjünk magunk lenni, másodszor, ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, mit tegyünk."

Úgy gondolom nem kell ragozni, hogy milyen demokráciafelfogásra vall, ha egy politikus a jogos vagy jogtalan, de mindenképpen a demokratikus játékszabályokat betartó kritikákra, véleményekre, észrevételekre úgy reagál, mint Bükkzsércen a Kígyó becenevű lokális vendéglátóhelyen a kevert pálinkától hirtelen magát nagyon erősnek gondoló tizenéves siheder.

Óriási utat járt be Orbán 1989-tól, aki szerint a kormányzás a "a Fidesz történetének legnagyobb küzdelme", aki szerint az állam érdekei ellen nem lehet demonstrálni.

"Koki", "saller", "tarkón verés" ... és ez az ember a múlt héten még az Európai Unió soros elnöke volt.

2011. július 4., hétfő

Orbán és a szociális konzultáció eredménye

Cinikus. Felháborító. "Bicskanyitogató". Nevetséges. Szomorú. Tragikus. - Ezek a jelzők tolulnak fel az emberben, ha Orbán Viktor szociális konzultációjáról hall. És minő meglepetést okozott az eredménye! Elképesztő! Pontosan az jött ki, amit a józan megfigyelő előre megjósolt. Na de miért? Mert az egész csak egy látványos trükk. A nép egy részének cinikus megvezetése. A kérdéseket és válaszlehetőségeket jól átgondoltan úgy fogalmazták meg, hogy azt hozza ki eredményként, amivel (látszólag) megfellebbezhetetlen hivatkozási alapot teremthetnek maguknak azokhoz az intézkedésekhez, amikre készülnek már régóta. Ha valaki az intézkedéseikkel szemben fellép, akkor az a nép "többségének", ahogy mostanában a Fideszek fogalmaznak, a "zemberek" akaratával szegül szembe. Nem a kormányéval. A néppel! Na ez a barbatrükk, amivel pofán fogják vágni az akadékoskodókat...

--------------------------------------------
Egy idevágó mai cikk a hirszerzo.hu portálról:

Ahogy az várható volt, a szociális konzultáción éppen az az eredmény jött ki, amelyet Orbán Viktor várt. Nem is lehetett volna másképp, mivel a a tíz pontból kielnc esetben vagy már megszavazták a törvényt, vagy elkészítették a koncepciót, vagy úgy nyilatkoztak korábban, ahogy azt az emberek is akarták volna.

Orbán Viktor hétfőn ismertette a szociális konzultáció eredményét: az emberek 90 százaléka épp azt akarja, amit a kormányfő. Ez azért is szerencsés, mert több kérdésről már döntött a kormány még a kérdőívek visszaérkezése előtt.
A Hírszerző összegyűjtötte azokat a nyilatkozatokat és tövényeket, amely alapján felesleges volt a szociális konzultációt lefolytatni.
1. A miniszterelnök elmondása szerint a válaszadók 91 százaléka bevezetné a védett kor intézményét azért, mert ha menesztenék az 55 év felettieket, akkor nagy valószínűség szerint nem tudnának elhelyezkedni, az államnak kellene eltartani őket.

Érdekes módon Orbán Viktor is pont be akarta vezetni a védett kor intézményét. Június másodikán Orbán Viktor, amikor a Blikk olvasóinak a kérdéseire válaszolt, úgy fogalmazott:  „a nyugdíj előtt állók számára szeretném bevezetni a védett kor intézményét, mert nem emberséges, hogy nyugdíj előtt álló embereket utcára tegyenek nem törődve azzal, mi lesz velük”.

Hasonlóan nyilatkozott az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke is akkor, amikor még javában zajlott a szociális konzultáció. Rogán Antal az RTL Klub Híradójának megkeresésére azt mondta: „akár például a közszektorban a védett korba tartozók elbocsátási tilalmát, beleértve, hogy a magánszektorban a csoportos létszámleépítéskor gyakorlatilag lehetetlenné tesszük a védett korba tartozók elbocsátását”.

2. A miniszterelnök elmondása szerint a szociális kérdőívet visszaküldők válaszai alapján az emberek nagy többsége egyetért azzal, hogy korlátozni kell a közüzemi szolgáltatók profitját, vagyis nem szabad megengedni, hogy az adófizetők pénzéből extraprofithoz jussanak.

A konzultációs kérdőívben emellett még két válaszlehetőség volt: az egyik arról szólt, hogy az állam csak a kisfogyasztók és a rászorulók esetében korlátozza a közműszolgáltatások díját, a másik szerint pedig az államnak nem kell beleavatkoznia az árképzésbe. Fontos megjegyezni, a kérdés abból a szempontból értelmetlen volt, hogy a fogyasztók rövid távú érdekei alapján (mindenki azt akarja, hogy több pénze maradjon), csak ez a válasz jöhetett ki.

A kormány jó előre sejtette, hogy a kérdőívet visszaküldők ezt a választ fogják bekarikázni. Ezért már a március elsején bemutatott Széll Kálmán-tervbe belefoglalta: a családok védelme érdekében fontos, hogy a rezsiköltségek ne emelkedjenek az égig, ezért a kormány hatósági árképzéssel, az extraprofit visszaszorításával befagyasztja a legfontosabb rezsiköltségeket. A rezsiköltségek befagyasztása belekerült a Brüsszelnek küldött konvergenciaprogramba is.

A rezsiköltségek befagyasztása azóta már életbe is lépett. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium június végén közölte: az egyetemes szolgáltatással ellátott felhasználók által fizetendő végfogyasztói árak nem változnak a villamos energia és földgáz ármegállapításáról szóló rendeletek 2011. július 1-jével életbe lépő módosításai következtében.

3. A miniszterelnök elmondása szerint az emberek döntő többsége azt akarja, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Emellett még azt a választ lehetett volna bekarikázni, hogy a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára.

A kormány tudta, hogy az emberek az első lehetőséget választják majd, ezért a Széll Kálmán-tervben kinyílvánította, hogy „mindenkinek munkát kell adni, aki képes dolgozni”, a segélyezési rendszert pedig úgy kell átalakítani, hogy munkára ösztönözzön, illetve nagyszabású közmunkaprogramokat kell indítani.
Azóta elkészült, a parlament pedig hétfőn várhatóan el is fogadja azokat közfoglalkoztatási törvénymódosításokat, melyekkel tömegeket terel be a közmunkaprogramokba. Az álláskeresési segély gyakorlatilag megszűnik (csak azoknak jár majd, akiknek legfeljebb 5 éve van a nyugdíjig, és legalább 20 év szolgálati idejük van), az álláskeresési járadék folyósítási ideje pedig az eddigi 270 napról átlagosan 90 napra rövidül. A kormány annyira biztos volt a kérdőívet kitöltők válaszában, hogy júliusra próba-közmunkaprogramokat tervezett.

4. A miniszterelnök elmondása szerint a válaszadók többsége szerint a nyugdíjazásnál el kell ismerni a gyereknevelést is.

Ebből nem lehet pontosan megállapítani, hogy a kérdőív melyik válasza nyert, ugyanis kettő is ráillik: vagy arra a válaszlehetőségre utalt a kormányfő, hogy több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek fel, vagy arra, hogy csak azok kapjanak több nyugdíjat a gyermeknevelés elismeréseként, akik megfelelő időtartamú munkaviszonnyal rendelkeznek.

A kormány ennél a kérdésnél is tudta, mit fognak választani az emberek, és már régóta dolgozik azon, hogy a nyugdíjrendszer elismerje a gyermeknevelést. Erre utal az a múlt héten kiszivárgott, május 23-i keltezésű kormányzati terv, melyben az a javaslat olvasható, hogy a jövő évtől induló új nyugdíjrendszer a gyermeknevelést úgy fogja elismerni, hogy a gyermeknevelés időszakára az életpálya jövedelemátlagával számol, vagyis azt, aki gyermeket nevelt, úgy tekinti majd, mintha dolgozott volna.

5. A miniszterelnök elmondása szerint a válaszadók elsöprő többséggel támogatták azt, hogy ha valaki segélyezésre szorul, az csak részben kapja meg pénzben, a másik rész természetbeni jutattásban járjon, például alapvető élelmiszerben. (A másik két válaszlehetőség a csak természtbeni juttatásban és a csak pénzben történő segélyezés volt.)

A kérdés már régóta foglalkoztatja a közvéleményt, legismertebb példája a monoki szociális kártya, melynek lényege, hogy az államilag segélyezett rászorultak ne csak készpénzt kapjanak, hanem egy olyan kártyát, amit alkohol és cigaretta megvásárlására nem használhatnak fel. A példát néhány önkormányzat követi, Gyöngyösön például idén arról határozott a képviselőtestület, hogy a segélyt élelmiszerre, ruhára és vegyiárura költhető utalványban adja.

A parlamenti  pártok közül a Jobbik próbálja elérni, hogy a szociális kártya intézményét a törvényhozás országos szintre terjessze ki. Az erről szóló javaslatokat azonban mindeddig nem támogatta az illetékes parlamenti bizottság kormánypárti többsége. A többi kérdéstől eltérően tehát itt nem azt találjuk, hogy a kormány megelőlegezte volna a szociális konzultáció végeredményét.

A kérdésnek azonban találkoztunk már a prototípusával: tavaly nyáron a kormány a családi pótlékot átkeresztelte és szétválasztotta nevelési és iskoláztatási támogatássá. Az ötvennél több hiányzást begyűjtő tanulók családjától megvonhatják a nevelési támogatást, az iskoláztatási támogatást pedig az iskolalátogatás szüntelése alatt természetben kapják az érintettek.

6. A miniszterelnök elmondása szerint az emberek kétharmada úgy látja, a deviza alapú lakáshitellel rendelkezőknek állami segítséget kell nyújtani.

Szerencsére a kormány is pontosan ezen dolgozik legalább egy éve, ezért meglepő lett volna, ha a bankokkal való többszöri egyeztetés, a megállapodás aláírása, illetve az eszközkezelő elnevezésű mézesmadzag után az az eredmény jött volna ki, hogy a bajba jutott lakáshiteleseket magukra kell hagyni. Főleg, hogy a kormány megalakulása után mindent megígért a devizahiteleseknek: államilag támogatott forintátváltást, eszközkezelőt.

Ráadásul a kormány a tettek mezejére lépett többször is: egyrészt, amikor a Kósa Lajos és Rogán Antal ősszel nyolc pontban megállapodott a bankokkal, majd több hónapnyi egyezkedés után a bankokkal kötött megállapodást a kilakoltatási moratórium feloldásáról, és az árverezés lefolytatásáról. Orbán Viktor ráadásul jelentős állami segítséget is ígért, miközben a szociális konzultációs kérdőíveket még csak postázták: a tervek szerint államilag garantált hitelt kapnának azok, akik kisebb lakásba költöznek, és állami földeken családi házat építenének a bajba jutott hiteleseknek.

7. A miniszterelnök elmondása szerint az emberek megosztottak, óvatosan, de engedélyezték, hogy ismét lehessen fölvenni devizaalapú lakáshitelt.

És milyen meglepő, épp ezt tette a kormány is. Az euróhitelezést a Nemzetgazdasági Minisztérium vetette fel áprilisban, közleményükben azt írták: „a jelenlegi helyzetben megfontolandó a lakossági, lakáscélú jelzáloghitelek estén a forint mellett az euróban történő hitelnyújtás lehetőségének újbóli megteremtése.” Orbán Viktor a devizahitelesek mentőcsomagjának bejelentésekor elárulta azt is, hogy a kormány az uniós szabályok miatt kénytelen visszaállítani az euróalapú lakáshitelezést.

Azóta erről jogszabály is született, miszerint azok vehetnek fel euróalapú hitelt, aki euróban kapják a fizetésüket és a minimálbér tizenötszörösét keresik. Az ügyben visszatáncolni  már lehetetlennek tűnik.

8. A miniszterelök elmondása szerint az emberek 94 százaléka helyesli, hogy törjük le azt a lobbit, amelyik méregdrága gyógyszert akar letömni az emberek torkán.

Ez azért is szerencsés, mert egyrészt az év elején regulázták már meg a gyógyszeripar befektetőit, másrészt múlt héten fogadtak el egy törvényt erről. Aszerint egyrészt megduplázták az orvoslátogatói díjakat, nyilvántartásba veszik őket, a patikákba nem lehet promóciós tevékenységet végezni, emellett pedig a gyógyszerkassza megszorításait éppen a gyártókon verik le.

9. A szociális kérdőív kilencedik pontjára nem tért ki Orbán, melyben azt kérdezik, hogy az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket vegye figyelembe az új nyugdíjrendszer, vagy a jövedelem arányában állapítsák meg a nyugdíjat a jövőben.

10. A miniszterelnök elmondása szerint az emberek többsége úgy gondolja, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. A másik válaszlehetőség az volt, hogy az oktatást nem kell a valós gazdasági igényekhez igazítani, vagyis nem hagytak túl sok mozgásteret a válaszadóknak.

A valódi dilemma azonban elsősorban azért hiányzott, mert a nyertes válasz belekerült már a Széll Kálmán-tervbe, később pedig a konvergenciaprogramba, és több alkalommal is lenyilatkozták vezető kormányzati politikusok, például Matolcsy György.

Forrás: http://hirszerzo.hu/profit/20110704_szocialis_konzultacio_eredmeny#rss

2011. június 28., kedd

Alkotmány szintjére emelte a Fidesz a politikai haverságot

A FIDESZ-KDNP pártszövetség áprilisban arcátlan cinizmussal nevesítve felvette az új alkotmányba, hogy az állam gondoskodni fog az Orbán Viktor nagy tisztelője, az organikus magyar építészet atyja, Makovecz Imre által - a Magyar Tudományos Akadémia ellenében - gründolt Magyar Művészeti Akadémia támogatásáról. Ejnye Poltikus Uraim! Nem lóg ki túlságosan ez a lóláb? Nem gondolják, hogy a vak is látja: aki Orbán barátja, azzal kivételeznek? A kegyencnek - ha úgy tartja a hatalom úri kedve - alkotmányban biztosítanak kivételezett jogi státuszt. Miniszteri, államtitkári fizetéssel...

Olvassák csak el az alábbi cikket, mely ma az fn.hu-n jelent meg!

------------

Vita Orbán barátjáról


Kedden bocsátja részletes vitára a parlament a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényjavaslatot. Nem kétséges, hamarosan passzus születik: az a Makovecz Imre lesz az ország főművésze, aki szíve szerint kormányzóvá emelné Orbán Viktort.

Vita Orbán barátjáról - illusztráció

Az már áprilisban eldőlt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott és társszervezeteként az írókat, művészeket közel húsz éve képviselő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) eddigi civil „ellenszervezete”, a Makovecz Imre vezette, határozottan jobbos Magyar Művészeti Akadémia bekerül az új alkotmányba.

Az előd, az egykori MTA-elnök, Kosáry Domokos által életre hívott, amúgy úgymond jobbos, balos és liberális alkotókat tömörítő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) ezzel eljelentéktelenedett, helyét a Magyar Művészeti Akadémia vette át.

A döntést tiltakozások követték. Az ellenzők fölvetették, hogy SZIMA közmegelégedésre végezte munkáját, és azt is szóvá tették, hogy az amúgy az organikus építészet apostolaként ismertté vált Makovecz Imre Orbán Viktor baráti köréhez tartozik, sőt a miniszterelnök elkötelezett híve.

Makovecz még márciusban adott emlékezetes interjút a Heti Válasznak, idézünk a cikkből.

„Én tehát nem a Fideszre, hanem Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni neki - különben nem lehet fölemelni az országot… A Cinege utca és a Csipke utca sarkán látsz egy kalotaszegi kaput. Megnyomod a csengőt, bemész. Öt gyereket találsz, egy kedves asszonyt, szerény villát. Ha csak ezt látnám, a személyes környezetet, nekem elég lenne, hogy lássam azt is, lakója mit gondol az életről, a jövőről. Például: gyerekeket hoznak a világra. Ez a legfontosabb. Nekem csak három van, és most, amikor már nem lehet, azt mondom: több kellett volna. Persze van más személyes tapasztalatom is Orbán Viktorról. A szemembe néz, figyel, világosan, tisztán lehet vele beszélni.”

SZIMA – kuka?

A lényeg tehát eldőlt az új alaptörvény elfogadásával: Makovecz lett Magyarország főművésze.

A felzúdulást követően Pálinkás József, az MTA elnöke, a SZIMA "főnöke" az Akadémia május eleji közgyűlésén azt ígérte: „megfelelően gondoskodni fog” a Széchenyi Akadémia fenntartásáról. Az ülésen hangzott el, hogy a SZIMA-nak 88 rendes tagja van, közülük negyvenkilencen hetven évnél idősebbek.

Június 10-én Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a friss alkotmányban foglaltaknak megfelelően törvényjavaslatot nyújtott be az immár "hivatalosan" is életre hívandó Magyar Művészeti Akadémiáról. Az indoklás szerint a szervezet létrehozását „a kulturális értékek védelme, a nemzet művészeti hagyományainak megőrzése, átörökítése és bemutatása, az új alkotások létrehozásának ösztönzése, a magas színvonalú művészi alkotómunka közösségi feltételeinek megerősítése” indokolja.

Az üggyel kapcsolatban a Mozgó Világ júniusi száma kérdezte Pálinkás Józsefet. Alább az interjú erre vonatkozó részét olvashatják.

„Mit érez, ha azt hallja, Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia?

Vegyesek az érzéseim.

Fogalmazhatna keményebben is, hiszen Orbán Viktor az ő barátja, Makovecz Imre kedvéért kilőtt ön alól egy intézményt. Történt ugyanis, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott és társszervezeteként az írókat közel két évtizede képviselő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia eddigi civil „ellenszervezete”, a Makovecz Imre vezette, határozottan jobbos Magyar Művészeti Akadémia bekerült az új alkotmányba. A kormány ezzel gyakorlatilag lehúzta a vécén a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát.

Vissza kell mennünk kicsit az időben. A rendszerváltás után felvetődött, mi történjen a tudomány és a művészet határán létező, hajdanán az akadémia széptudományi osztályának tagjaként, többségükben íróként tevékenykedő alkotókkal. Kosáry Domokos állt elő azzal, hogy alapítsunk számukra egy művészeti akadémiát.

Konkrétan a Magyar Művészeti Akadémiát. Csakhogy mire az MTA komótos közgyűlése bejegyeztette volna a szervezetet, Makoveczék a nevet lenyúlva puccsszerűen beelőztek. A mindig is úriember Kosáry Domokos ekkor ahelyett, hogy perelt volna, csöndesen választott egy másik nevet: Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Ez se rossz.

Régen, 1992-ben történt mindez, akkor én még nem vettem részt az események szervezésében. Annyit tudok, hogy vita volt Makovecz Imréék és az akadémia között.

Az viszont bizonyos, hogy a Magyar Tudományos Akadémia azóta is a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával működik együtt.

Valóban, az akadémia költségvetésében minden évben szerepel egy 15 millió forint körüli támogatás, plusz a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendezvényeihez is a Magyar Tudományos Akadémia biztosítja a helyszínt.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia balos csapat?

Nem hinném. Tagjai között találni nyíltan baloldali és nyíltan jobboldali művészeket is. Miért kérdi?

Mert akkor legalább lenne valami „emelkedett” logika a lecserélésükben: „Mostanáig a komcsik képviselték az írókat, mostantól mi, nemzetiek fogjuk.” De még ez sincs. Csak a haverság.

Bár az MTA hozta létre a szervezet, nincs jelentős befolyásom a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia működésére; ők maguk fogadják el az alapszabályukat, maguk választanak elnököt, vezetőket. Nem sok dolgom volt velük, így nincs módom megítélni szakmai teljesítményüket.

Ha baja lett volna a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiával, bizonyára megválik tőle, visszaveszi a társult szervezeti státust, és nem ad több tizenötmilliót.

Ilyen kérdésekben a közgyűlés szavaz.

A közgyűlés elzavarhatta volna a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát?

Persze.

Nem ez történt.

Nem. Végül is kiemelkedő művészembereket tudhat a tagjai sorában, köztük magát Kocsis Zoltánt.

Miért kell hát kirúgni őket? A haverért?

Ön leegyszerűsíti a kérdést. A művészvilág törésvonalai nem mindig esnek egybe a politikai törésvonalakkal. Sokan mindkét szervezetben tagok. És hadd tegyek még egy pontosítást: a Makovecz Imre vezette Magyar Művészeti Akadémia jogilag nem

múlt

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia társult, művészetekért felelős intézmény létrejöttét még Kosáry Domokos, az MTA két cikluson át (1990-1996) megválasztott elnöke szorgalmazta, mivel 1949 előtt az MTA szerves része volt a Széptudományok Alosztálya, ám azt akkori szovjet mintára megszüntették.
Az MTA közgyűlése 1992. május 4-én szavazta meg a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia létrejöttét, mint az MTA társult, de önálló alapszabállyal rendelkező szervezetét.
Miután eldőlt, hogy a SZIMA neve nem szerepel az új alaptörvényben, április 20-i hatállyal lemondott tisztségéről a szervezet elnöke, Dobszay László és ügyvezető elnöke, Ferencz Győző.
Az új alkotmány az 1992. január 31-én, alapítványi formában megalakult, Makovecz Imre vezette Magyar Művészeti Akadémiát említi a művészetekért felelős, akadémiai szintű intézményként. A 2011-ben köztestületté váló MMA ősztől a felújított Pesti Vigadóban kap helyet.
azonos az alkotmányban szerepelő Magyar Művészeti Akadémiával. Utóbbira külön törvényt hoz majd az Országgyűlés.

Ez csupán formaság, hiszen a „személyi állomány” ugyanaz mindkettőben.

Természetesen nem szeretnék naivnak látszani, én is gyanítom, hogy a törvény által létrehozandó Magyar Művészeti Akadémia tagsága zömmel Makovecz Imre akadémiájának tagságából verbuválódik. De azért legyünk tényszerűek.

Önt mint értelmiségit nem zavarja, hogy egy Orbán közeli művészekből álló magáncég bekerült az alkotmányba?

Még egyszer mondom: a név azonos. Azt nem állíthatjuk, hogy a cég is.

Ugye azt mondta az előbb, hogy nem akar naivnak látszódni?

Igen.

Pedig most annak látszódik. Vagy inkább diplomatikusnak?

Igen, valóban kicsi a különbség, de létezik: nem egy magánegyesület került be az alkotmányba, hanem egy törvénnyel létrehozandó művészeti akadémia. Hogy ez nagymértékben átfed a korábban létrehozott magánegyesülettel, azt ki-ki ízlése szerint minősítheti.

Ön nem?

Én nem.

Olvasta pár hónapja a Heti Válaszban a Makovecz Imrével készült interjút?

Elkerülte a figyelmemet.

Makovecz szerint kormányzóvá kéne emelni Orbánt.

Sajátos gondolat.

Ha ön elé tennék egy listát erről a csereberéről az alábbi jelzőkkel: pompás, korrekt, nem elegáns, vérforraló, tenne valamelyik mellé egy ikszet?

Tudnék hová ikszelni. Ne kérdezze, kérem, hogy hová.”
Véleményt kell formálnia az új köztestületnek 

A Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvényjavaslat expozéjában Réthelyi Miklós azzal érvelt, hogy az új köztestület
lehetőséget adhat arra, hogy a jelenleginél erősebben jelenjenek meg azok az erőfeszítések, amelyek a nemzet művészeti hagyományainak megőrzését, fejlesztését és bemutatását szolgálják. A miniszter szerint "a felvilágosodás korában gyökerező akadémiai eszme, párosulva a 21. század technológiai adottságaival, óriási esélyt nyújt a művészet társadalomformáló erejének bizonyítására". Az új köztestületnek jelentős véleményformáló erővé kell válnia - tette hozzá.

Verseny, adósság vagy veszély

Az általános vitában L. Simon László (Fidesz) azt mondta, az Országgyűlésnek két évtizedes adóssága, hogy köztestületi státusszal rendelkező művészeti testületet hozzon létre. Kukorelly Endre (LMP) viszont a vitában rémisztőnek nevezte, ahogy eddig a Magyar Művészeti Akadémia ügye alakult. A képviselő azt támogathatónak tartotta volna, ha a törvény újra megengedné, hogy az MTA a tagjai sorába fogad művészeket, de a javaslatot veszélyesnek nevezte. Mint mondta, az nagyon hasonlít arra, amikor szovjet mintára egyetlen "mega írószövetségbe" terelték az írókat, "aztán kipakolták onnan az ellenségeket". Szőcs Géza kulturális államtitkár a vitában elhangzottakra válaszul azt mondta, minél nagyobb a komolyan vehető akadémiák száma, annál jobb a helyzet, mert a verseny mindenkinek jó. Ezt azzal indokolta, hogy megszűnik az MTA illetve "bizonyos kánongyártó műhelyek" monopóliuma.

Szűk körben a szűkített körről 

Hétfőn az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának ülésén csak a kormánypárti képviselői voltak jelen, így ők döntöttek a  Magyar Művészeti Akadémiáról (MMA) szóló törvényjavaslat módosító indítványairól is. Az elfogadott módosítások között szerepel Gulyás Dénes fideszes képviselő indítványa, mely szerint "az elnököt miniszteri, a főtitkárt közigazgatási államtitkári illetménnyel azonos mértékű javadalmazás, valamint évente 40 munkanap szabadság illeti meg". Nem fogadták el a képviselők Karácsony Gergely és Kukorelly Endre LMP-s képviselők módosító javaslatát, amelyben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak is lehetővé tették volna az MMA alakuló közgyűlésén való részvételt. A javaslatot nyolc tartózkodás mellett, négy nem szavazattal utasították el.
Forrás: http://www.fn.hu/belfold/20110627/orban_baratjarol_vitatkozik_ma/

2011. június 26., vasárnap

Tibet mellett, vagy ellen? Így változott ellenkezőjére a Fidesz álláspontja

Pénteken fogadta Orbán Viktor az országházban a két napos hivatalos magyarországi látogatáson Budapesten tartózkodó kínai miniszterelnököt. A hazánkban élő tibetiek demonstrálni akartak a kínai tibet-politika ellen. A magyar hatóságok ezt megakadályozták. "A Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját" - mondja erről az LMP vezetője, Schiffer András. 2008-ban ugyanis a Fidesz éles hangon bírálta a Gyurcsány-kormányt, amiért az nem fejezte ki határozottan szolidaritását Tibettel kapcsolatban.

-------------

http://www.168ora.hu/itthon/megakadalyoztak-a-kina-elleni-tunteteseket-77975.html

A Tibetet Segítő Társaság szombati közleményében arról tájékoztatta az MTI-t, hogy pénteken a késő esti órákban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BAH) munkatársai felkeresték a Magyarországon élő tibeti menekülteket, valamint szabályos munkavállalási engedéllyel bíró tibeti tanárokat, és beidézték őket a BAH irodájába. A közlemény szerint a kínai miniszterelnök látogatásának helyszínein pedig a rendőrök megakadályozták a "demokratikus országokban jogszerű" tiltakozási módokat. Több Tibetért tüntető aktivistát inzultáltak és ellehetetlenítettek, megakadályozták, hogy kifejezzék véleményüket - írták. Ilyen durva jogsértések még nem történtek az elmúlt húsz évben Tibet védelmével kapcsolatban, a társaság emiatt megteszi a szükséges jogi intézkedéseket - tették hozzá.


MTI

Az LMP mélységesen elítéli, hogy a kormány a kínai kormányfő látogatásának zavartalanná tétele érdekében pénteken törvényes indoklás nélkül tibetieket rendelt be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba, valamint megtiltotta a Tibetet Segítő Társaság és a - Kínában nem engedélyezett - Falunkung (Falungong) nevű szervezet tagjainak demonstrációját – mondta az MTI-nek szombaton Schiffer András frakcióvezető. ... Schiffer András szerint „a Fidesz szembeköpte saját korábbi álláspontját”, mert Balog Zoltán államtitkár 2008-ban, ellenzéki képviselőként még azt rótta fel a szocialista kormánynak, hogy nem szolidárisak Tibettel. Emlékeztetett arra, hogy akkor Balog Zoltán arról beszélt, a tibeti eseményekért nem csak a helyi végrehajtó hatalom a felelős, azok egyenes következményei a Kínai Népköztársaság Tibet-politikájának. „Az egy dolog, hogy Orbán Viktor a gazdasági szabadságharc jegyében felajánlja Magyarországot Kínának, de úgy tűnik, hogy a munkavállalói jogok leépítése mellett most már a politikai szabadságjogok tekintetében is Kínát tekinti a követendő példának” – mondta a frakcióvezető.

Orbán Viktor a magyar-kínai kapcsolatokról (2011. június 25.)

Orbán Viktor azt mondta: ahhoz, hogy a Magyarországon most zajló átalakulás sikeres legyen, végre lehessen hajtani a teljes gazdasági fordulatot, az országnak új típusú szövetségekre és szövetségesekre is szüksége van. "Ma úgy zártuk le a tárgyalásokat, hogy Kína és Magyarország ilyen új szövetségesei lehetnek egymásnak" - mondta a miniszterelnök, megjegyezve, hogy a két ország kapcsolatában a szövetséghez szükséges erős alapok megvannak, "az elmúlt 60 év is megerősítette ezeket az alapokat". Kifejtette: a két ország hasonlóképpen gondolkodik a jövőről, Magyarország is határozottan elkötelezett a munkaalapú gazdaság és az értékteremtő munka mellett, mindkét ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni. "Ez a meggyőződés adja az együttműködésünk alapját a jövőben" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy a tárgyalásokon szó esett-e ideológiai kérdésekről, úgy felelt: "abban értettünk egyet, hogy tiszteletben tartjuk egymás politikáját, és ez jelenti az elvi alapját az együttműködésünknek". Kitért arra, hogy az érintett kínai és magyar cégek megállapodást kötöttek egymilliárd dollárnyi vegyipari befektetésekről. Elmondta, hogy Kína Magyarországon kívánja létrehozni közép-európai logisztikai-közlekedési platformját. Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom megkétszerezéséhez szükséges pénzügyi feltételeket Kína biztosítja."Történelmi segítséget kaptunk Kínától" - szögezte le Orbán Viktor, és kiemelte: Magyarország számára fontos, hogy Kína hajlandó magyar államkötvényeket vásárolni. Magyarország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról - szögezte le, a kínai kötvényvásárlással kapcsolatban pedig megjegyezte: "ezzel a magam részéről az ország finanszírozásának középtávú bizonytalanságát eltűnni látom". Azt mondta, Magyarországnak ez a biztonság kell ahhoz, hogy bátran végig tudjon menni a gazdaság újjászervezésének útján, "a magyar gazdaság újjászervezésének programja nem akadhat el pénzügyi bizonytalanság miatt".

Orbán Viktor azt mondta, "azt kívánjuk Kínának, hogy folytassa azt a politikát, amivel fantasztikus sikereket ért el az elmúlt évtizedben", és hozzátette, "mi magyarok megemeljük a kalapunkat az előtt a fantasztikus teljesítmény előtt, amellyel emberek százmillióit sikerült a jobb élet irányába vezetni és reményt adni számukra a jövőt illetően". "Nemcsak jó szövetséget kötöttünk, hanem büszkék is vagyunk erre az új szövetségre" - jelentette ki a magyar miniszterelnök. Úgy fogalmazott, örömmel állapítja meg, hogy a két ország kapcsolatát a kölcsönös tisztelet jellemzi. Mint mondta, örül, hogy egy olyan állam miniszterelnökét fogadhatta, amely nemcsak saját népének fejlődését mozdította elő az utóbbi években, hanem teljesítményével a globális jóléthez is "nagyszerű módon" járult hozzá.

2011. június 23., csütörtök

"Rengeteg ember bére csökkent - ez a siker a Fidesz szerint"

Ágh Péter fideszes politikus szerint a január 1-jétől bevezetett új adórendszer "önmagáért beszél", a nettó kereset 5,6 százalékkal nőtt. Az MSZP viszont úgy véli, több millióan keresnek kevesebbet a 16 százalékos, egykulcsos adórendszernek köszönhetően.


Semmiféle növekvő reálbérekről, de még a reálbérek megtartásáról sem lehet beszélni - mondta csütörtökön Kormos Kata, az MSZP szóvivője Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva. Kormos Kata sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP számára értelmezhetetlenek Ágh Péter szavai, hiszen több millióan keresnek kevesebbet a 16 százalékos, igazságtalan, egykulcsos adórendszer miatt. Szerinte a kormány a 300 ezer forint alatt keresők érdekében "bérkommandók" felállításával, felülről próbál nyomást gyakorolni a munkaadókra, hogy ők vállalják át az emiatt keletkezett terheket.

Csakhogy a szolgáltatókra kivetett válságadókkal az a baj, hogy érezhetően a fogyasztókra akarják áthárítani az így keletkezett költségeket, ezt a növekvő árak is mutatják - mondta, hozzátéve: a kormány tavaly meggondolatlanul, az egyes szektorokkal való egyeztetés nélkül vetette ki ezeket, így év eleje óta közel 5 százalékkal emelkedtek az árak, és ez a tendencia tovább folyatódik.

Azt mondta: idén hosszú évek óta először árat emeltek a mobilszolgáltatók, ez pedig egyértelműen a válságadónak tudható be, minthogy a kereskedelmi áruházláncok és az energiaszolgáltatók áremelései is. A bankszektor szintén az ügyfeleire hárítja az adót, a kormány pedig - az MSZP kérése ellenére - nem vállal garanciát azért, hogy ez ne így történjen. Bár a kormány többször hangoztatta, hogy mindent megtesz azért, hogy a fogyasztókra ne lehessen ezeket a terheket áthárítani, ma már egyértelműen látszik, hogy ez nem volt több, mint üres ígéret - jegyzete meg a szóvivő. Kormos Kata egyebek mellett példaként említette a cukor és a liszt 60 százalékot meghaladó áremelkedését, a rezsiköltségek és mobiltarifák emelkedését.

A szóvivő szerint ha az energiaszektorra, az áruházláncokra és a telekommunikációs cégekre kivetett, "a tények szerint az emberekre háruló" különadó nem lenne, akkor nem kellene vészesen emelkedő inflációról sem beszélni. Azt mondta: az emberek fizetőképessége is romlik azáltal, hogy kevesebbet visznek haza. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az alacsony keresetűek átlagosan havi 2-2 ezer forinttal visznek haza kevesebbet, mint az igazságtalan adórendszer bevezetése előtt - tette hozzá.

Kormos Kata úgy folytatta: eltelt hat hónap, és szemmel látható, hogy "Rogán Antal fideszes képviselő bérkommandója csődöt mondott". Szemmel látható, hogy a kormánynak szüksége van az adóbevételekre, hiszen a költségvetésből hiányzó 500 milliárd forintot valahonnan pótolni kell. Az MSZP azt javasolja, hogy fokozatosan vonják ki a válságadót, hiszen szerintük ezáltal megugorhat a fogyasztás is. Emellett ott van a kormány asztalán az MSZP progresszív adózásra vonatkozó javaslata, illetve javasolják, hogy több alapvető élelmiszert kellene a kedvezményes áfakulcs körébe sorolni.

A Fidesz szerint a reálkeresetek növekedéséről szóló adatok "önmagukért beszélnek", igazolják, hogy a január 1-jétől bevezetett új adórendszer "jó ügyet szolgál". Ágh Péter ezt azzal kapcsolatban mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a KSH szerdai tájékoztatása szerint a családi adókedvezmények és a 16 százalékos személyi jövedelemadó együttes hatására 2011 első negyedévében nemzetgazdasági átlagban a nettó kereset 5,6 százalékkal, a reálkereset pedig 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Visszaüt a bumeráng a farizeusokra?

Szijjártó Péter egyik régi nyilatkozatával adott be módosító indítványt az LMP-s Karácsony Gergely. A politikus így akar tiltakozni az ellen, hogy a Médiatanács és a PSZÁF elnöke mentesül a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adó alól.

Forrás: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=894959

Módosító indítványt nyújtott be Karácsony Gergely, hogy megfoszthassa a Médiatanács elnökét az adómentes végkielégítéstől. Az LMP-s politikus az indítvány indoklásának Szijjártó Péter egy korábbi nyilatkozatát hozta fel.

Karácsony így akart tiltakozni a Rogán Antal által benyújtott törvényjavaslatok ellen, amik következtében a PSZÁF elnöke mentesül a 98%-os különadó alól, a Médiatanács elnökének juttatása pedig adómentes lesz, megtörve ezzel az eddig konzekvensnek látszó harcot a "pofátlan" végkielégítések ellen.

Az MTV-nek adott nyilatkozatból idézett indoklás így szól : "Szijjártó Péter leszögezte: a pofátlan végkielégítések rendszerének véget akartunk és akarunk vetni. A 2 millió forintnál nagyobb végkielégítést a közszférában jellemzően néhány év után vezetők kapták, esetenként több tízmillió forintot tehettek zsebre. Nincs ember, aki egyetértene azzal, hogy ezek jogosan járnának a költségvetési-állami szférában - tette hozzá Szijjártó.

Kétharmados többséggel nem lehet kibújni a választói akarat alól, az a korszak véget ért, hogy a kormány megfutamodik. Az emberek nem erre szavaztak, a nemzeti ügyek kormányának pedig kötelező ennek megfelelni. Míg mások komoly áldozatokat hoznak a válság leküzdéséért, egyesek több tízmillió forinttal távozhatnak a közszférából. Ez igazságtalanság, és a kormány nem hátrál meg az első akadálynál - érvelt a szóvivő."
 

Politikus-hazugságok a magánnyugdíjak államosításáról

Sok-sok évig vitatéma lesz még Magyarországon a magánnyugdíjpénztárak vagyonának - a tagok nyugdíjcélú megtakarításainak - államosítása és az államhoz került pénz felhasználása. Blogunk témája a politikai kommunikáció vadhajtásainak bemutatása. Ezért minket csak az érdekel e pillanatban, hogyan hazudoznak e téma kapcsán a hivatalos politikai kommunikációban.

A Népszavában ma figyelemre méltó lista látott napvilágot arról, mit állított a miniszterelnök szóvidője, Szíjjártó Péter, és mi a valóság.

Hát, hölgyeim és uraim, lássuk, hogyan próbálnak bennünket etetni a vezető politikusaink! Íme:

------------


Diadalt, sőt "háborúban aratott győzelmet" ül a Fidesz azt követően, hogy a magánnyugdíjpénztárak tagjaitól elorzott mintegy 3000 milliárd forintnak mintegy felét, 1 435 milliárd forintot az államadósság csökkentésére fordítják. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nyugdíj-megtakarítás céljait szolgáló tőkét eltérítik eredeti céljától.


Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a közszolgálati televíziókban és a Magyar ATV-nek adott interjújában a valóságnak nem megfelelő kijelentéseket tett. Tagadta, hogy a kormány által jóváhagyott, "az Európai Unióban páratlan méretű adósságcsökkentő" lépés veszélyezteti a majdani nyugdíjkifizetéseket, és azt is, hogy ez a pénz a kasszából rövidesen hiányozni fog. Csokorba szedtük kijelentéseit és azok cáfolatát.


Sz. P.: Azoknak a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, akik átléptek az állami rendszerbe a felhalmozott befizetéseit kizárólag a jelenlegi és a jövő nyugdíjasainak a járadékfizetésére fordítják.

Cáfolat: Nézzük a számokat: a 19 hazai magánnyugdíjpénztár az Államadósság Kezelő Központnak június 14-ig összességében 2 946 milliárd forintnyi vagyont adott át, ebből 140 milliárd forint volt a készpénz. A portfólió kevéssel több, mint felét kötvények tették ki, csaknem teljes egészében magyar állampapírok. A befektetési jegyek a vagyon több, mint egyharmadát képezték, a többi pedig nagyrészt hazai, és kisebb hányadban külföldi részvény volt. A kormány mindebből bevont 1 435 milliárd forintnyit, ami gyakorlatilag az összes magyar államkötvényt jelenti. Így az államadósságot 81 százalékról 77 százalékra csökkentették. Vagyis nem a nyugdíjalap megerősítésére, a mostani nyugdíjkifizetésekre fordították az átkerült vagyont.

Sz. P. A magánpénztári befizetések nem fognak hiányozni a rendszerből.

Cáfolat: Neil Shearing, a londoni Capital Economics elemzője szerint egy olyan idősödő társadalom esetében, mint amilyen Magyarország is, az állam által működtetett társadalombiztosítási alapú nyugdíjrendszerben az államra az idő múlásával egyre nagyobb nyugdíjfizetési kötelezettség hárul. Idáig is finanszírozási hiány volt a nyugdíjrendszerben, ám 2030-ban, 2040-ben ennél is rosszabb lesz a helyzet a demográfiai folyamatokból eredően.

Sz. P. A magánpénztári tagdíjakat az államnak a bruttó hazai termék (GDP) évi másfél százalékával ki kellett egészíteni, ez a teher most megszűnik.

Cáfolat: Ezt a tények nem teljesen igazolják, költségvetési adatok szerint a 2002 és 2010 közötti nyolc esztendőben a magánpénztári kompenzáció összességében 10 százalékkal növelte az államadósságot, vagyis évente 1,25 százalékkal, de nem is ez a lényeg. Az államadósságot csak átmenetileg terheli ez a növekmény, ugyanis a magánpénztári tagok majdani nyugdíjkifizetéseikor ennél jóval nagyobb mértékben mentesül a költségvetés a kiadásoktól. A magánpénztári kompenzáció tehát befektetés a jövőbe.

Sz. P. A magánpénztári vagyon államosítása révén megszűnik a "nyugdíjtőzsde".

Cáfolat: A magánpénztári alapkezelők jól dolgoztak, hiszen csaknem minden tag reálhozamhoz jut a nyár folyamán. A reálhozam azt jelenti, hogy a részvényeken, befektetési jegyeken és kötvényeken elért árfolyam-nyereség, osztalék, illetve hozam a megtakarítás éveiben összességében magasabb volt, mint az egyes esztendők inflációja. A "nyugdíjtőzsdét" megbélyegző Orbán Viktor kormánya - a végeredményben ugyancsak a magánpénztári vagyonból - veszi meg a Budapesti Értéktőzsde egyik legjobb papírját, a Mol 21,2 százalékát 500 milliárd forintért, feltehetően az árfolyamnyereség és az osztalék reményében.

A többi einstandolt részvényről Szijjártó Péter, mint stratégiailag fontosról beszélt. Vagyis az állam is tőzsdézni kíván, ami kapitalizmusban elfogadható. A magyar állam a Richter meghatározó, kisebbségi tulajdonosa, és ez a felállás jól működik.


Orbán-bakik

Orbán Viktor bejelentése szerint az államadósságot - a miniszterelnök szavaival élve - 81 százalékpontról 77 százalékpontra csökkentettük, vagyis 5 százalékponttal. Ebben a mondatában legalább két hibát követett el. Az egyik, hogy a százalékpont kifejezést tévesen használta, az államadósságot ugyanis százalékban mérjük, egy arányszámról van szó, a GDP-hez viszonyítva. A másik probléma, hogy ha 81-ből 77-et kivonunk, akkor nem ötöt, hanem négyet kapunk, vagyis négy százalékponttal csökken az ország adóssága.

Bonta Miklós / Népszava
Forrás: http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=442090

2011. június 7., kedd

Ki nem beszél egyenesen?

A rendvédelmi szakszervezeti vezetők, akik június 7-én reggel találkoztak Orbán Viktorral,  úgy nyilatkoztak, hogy a kormányfő világossá tette előttük: „a rendvédelmisek az elsők a sorban”, a kormány 2012-től úgy kívánja átalakítani a nyugdíjrendszert, hogy minél többeknek, minél hosszabb ideig megérje dolgozni.

Orbán kijelentésével szöges ellentétben áll Lázár János korábbi nyilatkozata, aki az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem ért nyugdíjasok nyugdíjának csökkentését, szociális juttatássá alakítását, munkaképesség esetén a megszüntetését lehetővé tévő alkotmánymódosítást terjesztett be az országgyűlés elé. Lázár kezdetektől azt hangsúlyozta, hogy az alaptörvény-módosítás csakis a rendvédelmi dolgozókat érinti.

A szakszervezeti vezetők szerint Orbán azt is közölte velük, hogy az őket érintő változásokhoz hasonló tartalmú és célú módosításokról hamarosan tárgyalásokat kezd mások mellett a vasutasokkal, a pedagógusokkal és más szakmák képviselőivel egyaránt.

Akkor itt valaki korábban nem mondott igazat! Megint porhintésnek voltunk tanúi?

Álkérdésekre vár választ a kormány a néptől - félmilliárdba kerül a felmérés

Orbán Viktor naponta többször elmondja egy reklámspot keretében különféle tv-csatornákon, hogy szeretné meghallgatni a nép véleményét a legfontosabb szociális kérdésekben. Fel is sorolja ezeket. Kéri, mindenki vegyen részt a szociális konzultációban.

A kormány májusban postázta ki minden 16. életévét betöltött állampolgárnak a szociális konzultációs kérdőívet, melyen tíz kérdésben foglalta össze a konzultációt érintő témaköröket. A kormányzati közvélemény-kutatás félmilliárd forintba került, összesen 8,3 millió állampolgár kapta meg, ebből 225 ezer a tizenhat és tizennyolc év közötti.

A kérdések elképesztőek! Azért, mert álkérdések. Csak olyan kérdést tettek fel, amelyre előre borítékolható az elsöprő többségi válasz. Minek ilyen kérdéseket feltenni? Minek feltenni ezeket a kérdéseket - félmilliárd forintot kidobva az ablakon -, ha a válaszokat előre lehet tudni?

Szemfényvesztés? Porhintés? Parasztvakítás? Kommunikációs trükk? Mi ez egyáltalán?

Ami talán magyarázatul szolgálhat az akcióra: cím- és információgyűjtés az állampolgárokról.

Talán nem véletlen, hogy az adatvédelmi biztos szerint törvénysértő a kérdőívekkel kapcsolatos adatkezelés.

Bővebben lásd itt >>   még részletesebben itt >>

Itt olvasható, milyen kérdéseket tett fel a kormány az embereknek

Nem csoda, hogy élcelődés tárgyává lett a kérdőíves álfelmérés

2011. június 1., szerda

Politikusduma Fidesz-módra

Ez a blog arról szól, miként kommunikálnak a politikusok. A politikusduma szót pejoratív kifejezésnek szántam. Azt jelzem vele, hogy amit a politikusok mondanak, az sokszor üres duma, mellébeszélés, félrevezetés, hazudozás. Ezt a józanul gondolkodó emberek sokan észrevették már. Nem véletlen, hogy a közvélekedésben a politikusok megítélése annyira leromlott.

A FIDESZ politikai dumájának szándékosan félrevezető stílusáról a HVG online-on akadtam egy kitűnő összeállításra. Idemásolom, érdemes elolvasni:

------------

Fidesz–magyar értelmező szótár


Olykor ködösíti, olykor valóságos szómágiába rejti politikája lényegét a Fidesz, sőt a tódításoktól sem riad vissza.

Állítás: Nem lesznek megszorítások, mert azok nem vezetnek sehová.

Értelmezés: Súlyos megszorítások lesznek.

Az Orbán-kormány konvergenciaprogramja sok olyan tipikus megszorító intézkedést tartalmaz, mint a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány által bevetett egyensúlyjavító megoldások, némelyik kifejezetten annak folytatása (a munkanélkülieknek járó juttatások és a táppénzszabályok szigorítása, a korkedvezményes és rokkantsági nyugdíjrendszer felülvizsgálata, a közösségi közlekedésben a párhuzamosságok megszüntetése, a kedvezmények ritkítása, az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyek számának szűkítése, a gyógyszerek támogatásának csökkentése, a gyártói befizetések növelése, az önkormányzati feladatok, hivatalok és önkormányzati finanszírozású intézmények koncentrációja és/vagy integrálása). Ami a megszorítások mértékét illeti, a Széll Kálmán-terv angol nyelvű változata a Bajnai-kormány egyensúlyjavító intézkedéseinek hatását 2009-ben 398 milliárd forintra, 2010-ben és 2011-ben 957, illetve 1024 milliárdra becsüli. Ehhez adódik az a további 550, illetve 902 milliárd forint, amely az Orbán-kormány megszorításai révén javítja az államháztartás szaldóját.

Állítás: A kormány radikálisan csökkentette az adókat.

Értelmezés: A kormány radikálisan átrendezte az adókat

Az Orbán-kormány a személyi jövedelemadó és a társasági adó módosításával csaknem 500 milliárd forintos adócsökkentést hajtott végre. Ezzel szemben a bankadóval, a különadókkal és a gyógyszergyártók befizetési kötelezettségének növelésével 400 milliárd forint többletterhet vetett ki.


Fotó: Túry Gergely

Állítás: A bérből és fizetésből élők az adóváltozások miatt az idén nem járhatnak rosszabbul, mint tavaly.

Értelmezés: Az alacsony keresetek vásárlóereje csökken.

 A kormányzati szektorban az alacsony keresetűek veszteségét utólag kompenzálták, erre a versenyszféra munkaadóit is felszólították, ám a cél a nominális keresetek csökkenésének elkerülése volt. A keresetek vásárlóereje az inflációval arányosan veszít értékéből. Az idei év első három hónapjában a reálkeresetek – az adórendszerbe beépített gyermekkedvezményt nem számítva – összességükben is csökkentek.

Állítás: Január 1-jével a nyugdíjak 3,8 százalékkal emelkedtek, ez meghaladta az inflációt.

Értelmezés: A nyugdíjak egyelőre nem követik az inflációt.

A januártól áprilisig terjedő időszakban a fogyasztói árak 4,3 százalé
kkal haladták meg az előző évit. Múlt héten megjelent prognózisában az OECD az év egészére 4 százalékot vár, ha teljesül, a nyugdíjak veszítenek értékükből.

Állítás: A kormány megvédte a nyugdíjakat.

Értelmezés: A kormány elvette a fiatalabb korosztályok nyugdíjcélú megtakarításait.

A korábban a magánpénztárakba irányított járulékok 360 milliárd forinttal növelik a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeit, amelyhez a pénztári vagyon likvidálása után további 343 milliárd forint adódik. A jövőben esedékes kifizetések rapid elköltése a mostani nyugdíjakra és más célokra – mint azt a konvergenciaprogram is elismeri – „a hosszú távú állami nyugdíjkiadások növelése irányába hatnak”.

Állítás: A magán-nyugdíjpénztári vagyonból a kormány semmilyen folyó kiadást nem fog finanszírozni.

Értelmezés: A pénztári vagyon egy része folyó kiadásokra megy el.

Mint láttuk, részben nyugdíjakra fordítják, további 94,5 milliárd forint pedig a központi költségvetésbe folyik be. Ezen kívül az állam a pénztári vagyon terhére átvállalja a MÁV és a BKV adósságait, a köz- és magánszféra együttműködésével végrehajtott projektek egy részét pedig kiváltja. Minderre a GDP 2 százalékára becsült összeget tervez elkölteni a pénztári vagyonból.

 Állítás: A kormány a Mol-részvényeket az IMF által nyújtott hitelből vásárolta vissza, az ügylettel az államadósság nem nőtt.

Értelmezés: Csökkentek a devizatartalékok.

Orbán Viktor idén januárban a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journalnak adott interjúban azt ígérte, Magyarország az IMF-től lehívott, fel nem használt hitelből (ami április végén 3,2-3,3 milliárd euró volt) az államadósságot fogja csökkenteni. Ha ebből a kormány csaknem 2 milliárd eurót a Mol-részvényekre költ el, a hitel visszafizetéséhez új kölcsönt kell felvennie. Iryna Ivaschenko, az IMF magyarországi képviseletének vezetője a Dow Jonesnak adott múlt heti interjúban kijelentette: „Minden alapot nélkülöz, hogy a magyar kormány az IMF pénzéből vásárolta volna meg a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját, a hitel és a vásárlás között nincs közvetlen kapcsolat.”
FZ
Forrás: HVG online, Fidesz-magyar értelemző szótár

--------------

Csak egyetlen kérdésem van: nem gondolják a Fidesz vezető politikusai, tanácsadói és kommunikátorai, hogy az emberek átlátnak a rószaszín ködfátyolon, amit a valóság eltakarására a szemük elé húznak? (a szerk.)

2011. május 17., kedd

Hát igen: mindent megtehet, akinek kétharamada van...

Papcsák Ferenc - korábbi elszámoltatási kormánybiztos - egyéni képviselői indítványára eltörölte a parlamenti kétharmados FIDESZ-KDNP többség a közbeszerzési törvénynek azt a passzusát, ami versenyhez kötötte a jogi - értsd: ügyvédi - szolgáltatások állami megrendelését. Így azzal a jogásszal és olyan áron szerződhet az állam, amelyikkel és amennyiért csak akar. És az eredmény? Íme:
Idézet a stop.hu-ról:

Már a 200 millió forintot is jóval meghaladja az az összeg, amelyet ügyvédek foglalkoztatására kötött le erre az évre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca a legtöbb pénzt, nettó 175 millió forintot a tavalyi év utolsó napjaiban kötötte le, de a jogászoknak különféle feladataikat jellemzően idén júniusig kell elvégezniük.

Vannak azonban kedvencei a minisztériumnak. Ilyen például a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda Dla Piper, ők áfa nélkül eddig egyedül a nemzeti légitársaság pénzügyi átvilágítására 77 millió 539 ezer forintnyi megbízást kaptak, az utolsó, 30 milliós tételért június végéig kell dolgozniuk.

De kaptak egy nettó 50 milliós megbízást is, ezért a sport projektek PPP-konstrukcióban való megvalósítását kell előkészíteniük.

Egy másik kedvence a tárcának a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda, amely arról híresült el, hogy itt ügyvédbojtárkodott Papcsák Ferenc korábbi elszámoltatási kormánybiztos. Ez az ügyvédi iroda csaknem nettó 70 millióért vizsgálja az M6-os autópálya körüli ügyeket.

De szeret Fellegi tárcája a Siegler Konrád Ügyvédi Irodával is dolgoztatni, amely a Weil, Gotshal & Manges LLP nevű nemzetközi ügyvédi iroda magyarországi partnere: ők 33 millió forintot kaptak "jogi tanácsadás nyújtásáért a Nabucco Vezeték Projekthez kapcsolódó Projekt Támogatási Megállapodással összefüggésben".

Most újabb megbízáshoz jutottak: annak a pernek az előkészítésében vesznek részt, amelyet a holokauszt áldozatainak leszármazottai indítottak a magyar állam, illetve a MÁV ellen, amiért a magyar vasút kocsijaival deportáltak magyar zsidókat. Ezért a munkáért nettó 16 870 580 forintot kapnak.

Az eddigiekhez képes szinte aprópénzért dolgozik a Molnár-Bíró és Szalay Ügyvédi Iroda a tárcának: 5,6 millió forintért "az elektronikus hírközlés területét érintő átfogó felülvizsgálathoz kapcsolódóan a jogalkalmazói gyakorlat alapján a szabályozási igényekre figyelemmel - jogi tanácsadást nyújt, figyelemmel a területet érintő a kormányzati struktúrában bekövetkező változásokra".

A nyertes ügyvédi irodák egyébként versenyeztetés nélkül jutottak megbízásaikhoz, mivel Papcsák Ferenc egyéni képviselői indítványának eredményeképpen eltörölték a közbeszerzési törvénynek azt a passzusát, amely versenyhez kötötte a jogi szolgáltatások megrendelését.

Így tavaly szeptember óta azzal a jogásszal és olyan áron szerződhet az állam, amelyikkel és amennyiért csak akar.


Forrás: http://www.stop.hu/articles/article.php?id=875409

2011. május 6., péntek

A Fidesz bármit megtehet?

Hír

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amely szerint visszamenőleges hatállyal 98 százalékos különadó terheli a kormánytöbbség által túl magasnak tartott korábbi végkielégítéseket, vagyis a végkielégítések 98 százalékát vissza kell fizetniük az államnak, akiket ez érint. A megsemmisítés a 2010 előtti végkielégítésekre vonatkozik.

Így kommentálta az Alkotmánybíróság döntését a Fidesz

A Fidesz meggyőződése, szerint az Alkotmánybíróság  ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére [1].

A frakcióvezető az MTI beszámolója szerint ugyanakkor azt is leszögezte, lesz új különadó-törvény, az AB határozat figyelembe vételével már hétfőn benyújtanak egy javaslatot. A politikus szerint a cél az, hogy  "arra kötelezze a törvény az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevőket, hogy ezeket 98 százalékkal adózzák le”. A visszamenőleges hatály AB által meghúzott tilalma miatt a szabályozás maximum a 2010-es pénzekre vonatkozhat.

Lázár maga nyújtotta be az első, az Alkotmánybíróság által még októberben alkotmányellenesnek talált törvényt, majd ezt követően az AB megregulázását, a testület hatáskörének jelentős csorbítását szolgáló törvényeket, illetve az újabb, most elbukott vagyonadótörvényt is.

Ez utóbbihoz már a törvény vitájában saját maga módosító javaslatot is beadott, ez utóbbi lex Szászként vált ismerté [2], néhány ember mellett ez ugyanis a Fidesz által az előző Orbán-kormány alatt majd most is a PSZÁF élére kinevezett Szász Károlynak kedvezett. Szász maga is tízmilliós nagyságrendű, a törvény szövege szerint adóköteles összeget kapott 2007-ben, miután megnyerte kirúgása miatt indított, több évig húzódó munkaügyi perét. Lázár módosítója azonban azt mondta ki, hogy nem kell fizetnie annak, akit 2005 előtt bocsájtottak el, de a bíróság ítélete alapján később kapott végkielégítést.
(Forrás: index.hu)


Két megjegyzés mindehhez

1.
Jogállamban hogyan képzelheti Lázár János és frakciója, hogy visszamenőleges hatályú törvényt lehet hozni bármilyen témában? Azt képzeli tán, hogy a kétharmad birtokában bármit megtehetnek?

2.
Undorító, ahogy a törvény egyik cikkelyét úgy alakították, hogy a "saját kutyánk kölykére", Szász Károly jelenlegi PSZÁF-elnökre ez a törvény (vagyis a visszafizetési kötelezettség) ne vonatkozzon!

Utóirat (2011. 05. 16.):

Alig néhány nappal az Alkotmánybírósági döntés nyilvánosságra hozatala után az országgyűlés Lázár János javaslatára ismét elfogadta a 98 százalékos különadóról szóló törvényt annyi változtatással, hogy az csak a 2010-es végkielégítésekre vonatkozik, ami előtte történt, azokra nem.

2011. május 4., szerda

Újabb álkonzultációra költ pénzt a Fidesz-kormány

Eldöntött kérdésekről konzultál a néppel Orbán

(Forrás: fn.hu)
 
A szociális konzultáció tíz kérdéséből hatban már döntött a kormány, így ezek miatt kár postázni a kérdőíveket. Három kérdés viszont felettébb érdekes. Az egyikre adott válaszok alááshatják a kormány gazdaságfilozófiájának alapját, a másikból felsejlik egy új nyugdíjrendszer, a harmadik pedig visszahozhatja országos szinten a monoki modellt.

Amit már eldöntöttek

„Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Mások szerint a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. Ön mit gondol?” – hangzik a jövő héten kezdődő szociális konzultáció harmadik kérdése. Az Ön véleményétől függetlenül a kormány április 13-án már közölte döntését az ügyben: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új konvergenciaprogram ismertetésekor ugyanis bejelentette, hogy a munkanélküli segélyek időtartama kilencről három hónapra csökken 2012-től. A kabinet szerint a mostani rendszer túl nagyvonalú, nem ösztönöz álláskeresésre. Mások úgy vélik, az intézkedésekkel sok pénz nem takarítható meg, és a munkába álláshoz nemcsak negatív anyagi ösztönzés, hanem álláshelyek és képzettség is szükséges.

„Vannak, akik szerint a deviza alapú (sic!) lakáshitellel rendelkezőknek állami segítséget kell nyújtani, hogy ne kerüljenek az utcára. Mások szerint az államnak nem kell segítséget nyújtani senkinek, aki nem tudja fizetni az adósságát. Ön mit gondol?” – szól a hatodik kérdés. A kormány azt gondolja, hogy a bajba jutott lakáshitelesek megsegítése részben állami feladat, amire adófizetői pénzeket kell fordítani. A kabinet az ügyben tárgyal a bankszövetséggel, a körvonalazódó mentőcsomag részleteiről Cséfalvay Zoltán államtitkár az erről szóló parlamenti vitanapon beszélt az Országgyűlésben április 27-én. Egyezséget június végére ígért.

„Vannak, akik azt javasolják, hogy ismét lehessen fölvenni deviza alapú (sic!) lakáshitelt, mert az elmúlt évek történései alapján mindenki tisztában van a kockázatokkal. Mások szerint veszélyes lenne feloldani a deviza alapú (sic!) lakáshitelek tilalmát, mert újra ugyanaz történne, ami korábban. Ön mit gondol?” – hangzik a hetedik kérdés. Ismert, hogy a kabinet azok közé tartozik, akik azt javasolják: induljon újra a devizalapú hitelezés. Pontosabban a kormány és a bankszövetség között készülő megegyezésben az euróalapú lakáshitelezés újraindításáról van szó magánszemélyek részére. Ez a Magyar Nemzeti Bank értékelése szerint két feltétel teljesülése esetén nem veszélyeztetné a pénzügyi rendszer stabilitását, míg mások úgy vélik: a lépés csak súlyosbítaná a magyar gazdaság és társadalom rákfenéjét.

„Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sok milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen. Ön mit gondol?” – kérdezi nyolcadszorra Orbán Viktor. A kormányfő bajba kerülne, ha esetleg a gyógyszercégek szimpatizánsai lennének többen, mert helyettese, Navracsics Tibor március elsején, a Széll Kálmán Terv bemutatásakor azt mondta, hogy április elsejétől július elsejéig megalkotják a finanszírozás új rendjét. Ettől a kabinet jövőre 83, 2013-ban és 2014-ben pedig 120-120 milliárdos megtakarítást vár, vagyis a gyógyszergyártók legalább ekkora bevételtől esnek el.

„Vannak, akik szerint az oktatási rendszert úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. Mások szerint az oktatást nem kell a valós gazdasági igényekhez igazítani. Ön mit gondol?” – szól a tizedik, utolsó kérdés. A kabinet elkötelezetten az első csoportba tartozik, és ez már legalább március elseje, a Széll Kálmán Terv bejelentése óta közismert. Akkor Navracsics Tibor azt ígérte, hogy szeptemberig hatályba lép az új közoktatási és felsőoktatási törvény, csökken a tankötelezettség. Már akkor kiderült: az állam tervezett lépéseivel jövőre 12, a következő két évben 38-38 milliárdot kíván spórolni a felsőoktatáson.

Az előre eldöntött kérdésekhez soroljuk még a másodikat is. „Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam szorítsa korlátok közé a közműszolgáltatók (víz, szemét, csatorna, gáz, villany, távfűtés) magánérdekeit: ne engedje, hogy extraprofitot szedjenek be és emiatt megfizethetetlenné váljanak a rezsiköltségek. Mások szerint az államnak nem szabad beavatkozni a közműszolgáltató magánvállalatok árképzésébe. Megint mások azt mondják, csak azokat védje az állam a közműdíjak emelkedésétől, akik erre rászorulnak. Ön mit gondol?”. A Fidesz már a választási kampányban világossá tette, hogy meg kívánja zabolázni a monopolpiacon működő közüzemi szolgáltatókat, a kormány meg is erősítette ezen szándékát a Széll Kálmán Tervben, amelyben az szerepel, hogy júliusig elkészül a rezsiköltségek befagyasztásáról szóló intézkedésterv. Itt sok még a teendő, mert bár a rezsiköltségek többségét hatósági ár alapján fizetjük, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint márciusban a háztartási energia 8,2 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, ezen belül a gáz ára 16,5, a távhőé 10 százalékkal emelkedett. A csatornadíj 9,7, a vízdíj 4,1 százalékkal nőtt átlagosan egy év alatt.

A legérdekesebb kérdés

Lapunk a szociális konzultáció tíz kérdéséből a legelsőt tartja a leginkább izgalmasnak, méghozzá gazdaságfilozófiai szempontból. Ez így hangzik: „Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?”

A kérdésben szereplő intézmény már létezik: a hatályos munka törvénykönyve szerint a nyugdíjkorhatár elérése előtti öt évben a munkavállalót csak különösen indokolt esetben lehet elküldeni. Így az újdonság feltételezésünk szerint az, hogy a védett kor most 7 évre, a 65 éves nyugdíjkorhatár bevezetése után pedig 10 évre nőhet – feltéve, hogy a nemzeti konzultációban részt vevők többsége szociálisan érzékeny, és a kormány törvényt formál polgárai véleményéből. De nem is ezért érdekes a kérdés.

Az alacsony foglalkoztatottság és a magas adósság kettős szorításából a lehető legtöbb ember munkaerőpiacra terelésével lépne ki az Orbán-kormány. Ezt szolgálja a segélyek és mindenféle állami támogatások megkurtítása, a rokkantnyugdíjasok és a korengedményes nyugdíjasok egy részének munkaerőpiacra terelése, és az oktatási rendszer piaci igényekhez igazítása is. A vállalkozások kedvére is azért tesz a kabinet, mert ettől a foglalkoztatottság növekedését reméli: ezért ígérték meg a próbaidő meghosszabbítását, az elbocsátás szabályainak enyhítését, a fizetett szabadság csökkentését, különböző pótlékok mérséklését, és a heti munkaidő növelését.

Ha a szociális konzultáció első kérdése nyomán a többség a védett kor intézményének kiszélesítése mellett foglalna állást, az egyrészt csorbítaná a kormány által egyre csak erősített piaci viszonyokat (vagyis a munkaadó nem bocsáthatna el kénye-kedve szerint akárkit, akármikor), másrészt jelezné: a válaszolók többsége ellenzi a szabadpiaci elvek gyors térnyerését a munkaerőpiacon.

Az új nyugdíjrendszer alapja?

„Vannak, akik azt javasolják, hogy több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek föl, mert az is teljes értékű munkavégzés. Mások szerint éppen elég az, hogy a gyermekvállalás költségeit mostantól nem lehet megadóztatni. Ön mit gondol?” – szól a negyedik kérdés.

Bár a gyermeknevelés költségeit most is meg lehet adóztatni, mert a családi adókedvezményt teljes egészében csak a legtehetősebbek vehetik igénybe, a kérdés nem ezért érdekes. Hanem azért, mert ismét a közbeszéd részévé teszi a KDNP négy éve benyújtott törvényjavaslatát, amely szerint a gyerekek személyi jövedelemadójuk egy részéről (pontosan 5 százalékáról) rendelkezhetnének szüleik javára.

Mészáros József, a KDNP alelnöke, a nyugdíjfolyósító mostani első embere akkor úgy nyilatkozott lapunknak: javaslatcsomagjuk rendszerszintű választ ad a nyugdíjrendszer gondjaira, vagyis részben orvosolja az alacsony foglalkoztatásból és az alacsony születésszámból adódó nehézségeket, ráadásul igazságos is.

Visszatérhet a monoki modell

„Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben (pl. élelmiszer) adja. Mások szerint a szociális segélyt továbbra is pénzben kell folyósítani a rászorulók számára. Ön mit gondol? – ez a nemzeti konzultáció ötödik kérdése, amely a monoki modellről szondázza a közvéleményt.

Monok képviselő-testülete 2009. októberében szavazta meg a szociális kártya bevezetését. A plasztikra utalták a segélyek és támogatások jelentős részét, és ebből az összegből csak meghatározott boltokban meghatározott árucikkeket lehetett vásárolni. Szepessy Zsolt polgármester így biztosította volna, hogy a segélyek ne jussanak uzsorásokhoz, és forintjaikat a polgárok ne igyák és ne játsszák el.

A kártya bevezetése ellen az akkori Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tiltakozott, mert a szociális törvényben szerepel a „természetbeni segítség” fogalma. Protestált viszont Szabó Máté ombudsman, aki szerint a modell alkotmányellenesen korlátozza a szociális segélyek felhasználását.

Szepessy Zsoltot tavaly menesztette faluja, az új képviselő-testület pedig hatályon kívül helyezte a szociális kártyáról szóló rendeletet.

Ha a szociális konzultáció során elnyeri a polgárok tetszését a monoki modell, könnyen jogszabályok mutathatnak irányt a szegényeknek a helyes életvezetés ügyében.

2011. április 29., péntek

A nyugatot is igyekszik megvezetni alkotmány-ügyben a Fidesz?




A Fidesz létrehozott egy mélyen illiberális alkotmányt, amely biztosítja számára a hatalomgyakorlást akkor is, ha elveszítené a jövőbeni választást” – kezdi cikkét a The Guardian, amely részletesen beszámol az új magyar alkotmány – újkori nevén: alaptörvény – megszületésének körülményeiről és várható hatásairól.

A magyar parlament megszavazta és a köztársasági elnök aláírta az új, egyes megfigyelők által „húsvéti alkotmánynak” nevezett alaptörvényt, amely számos kritikus szerint „egyértelmű letérés a liberális demokrácia közös európai értékeinek útjáról”.

Természetesen a kormányzó Fidesz nem így látja. A szavazást megelőző héten a kormány „hivalkodó konzultációt” folytatott a Velencei Bizottsággal, melynek feladata az európai törvénykezés védelme, ám a bizottság szakértői nem láthatták a teljes szöveget, ezért komoly kételyeiket fejezték ki az új alkotmánnyal kapcsolatban.

A Fidesz politikusai a Wall Street Journalban elhelyezett cikkel igyekeztek elmagyarázni az amerikai kormánynak és közvéleménynek is, hogy az új alkotmány a kommunizmus végső legyőzését jelenti, hiszen a régi 1949-es alkotmány még a sztálinista érában született – írja a The Guardian. A politikai PR-szakértők azonban "kényelmesen elfelejtik megemlíteni", hogy az alkotmány 1989 óta a felismerhetetlenségig megváltozott. Arról sem tesznek említést, hogy az elmúlt húsz évben Magyarországon kialakult egy nemzetközi megbecsülésnek örvendő alkotmánybíróság, figyelemre méltó liberális-demokratikus ítélkezési gyakorlattal, melynek jogköreit most jelentősen meggyengítik.

De a mítoszteremtésen kívül mi is a probléma az új alkotmánnyal? – teszi fel a kérdést a The Guardian. Először is a „hiányzó mandátum”, vagyis az, hogy a tavalyi választásokon a Fidesz nem ezzel kampányolt, a választók csupán a korrupt szocialistáktól akartak szabadulni, de nem vágytak „fülkeforradalomra”, így a kétharmados mandátumtöbbség sem jelent felhatalmazást új alkotmány megfogalmazására.

További „újítás” a fékek és ellensúlyok kiküszöbölése, a „kivételesen hosszú időszakokra” kinevezett fideszes megbízottak a „névlegesen független” intézmények élére. Ennek az lesz a következménye, hogy ha a Fidesz elveszítené a választásokat, a kinevezettjei folytatják a hatalomgyakorlást, hiszen kevéssé valószínűsíthető, hogy bármilyen más politikai csoportosulás kétharmadot szerez a jövőbeni választáson, ezért egy esetleges baloldali kormány költségvetését megvétózhatja a Fidesz kinevezettjeiből álló költségvetési tanács, és ezután "a Fidesz kinevezte elnök feloszlathatja a parlamentet”. Félő, hogy az új Fidesz-alkotmány tovább mélyíti a szakadékot a bal- és a jobboldal között, ami akár egy sor „alkotmányos krízishez” és talán egyfajta „hideg polgárháborúhoz” vezethet.

A cikk szerzője kitér még az egypárti alkotmány „nemzeti hitvallásnak” nevezett preambulumára, amely nem csupán „nemzeti mártírium és giccses szimbolizmus”: „Sok magyar alázatosan meghajol a preambulum előtt, amely szétkürtöli a világnak a magyarok teljesítményeit, a kis ország sagáját arról, hogyan mentették meg Európát a törököktől.”

Bár a Fidesz képviselői lelkesen állítják, hogy az új alkotmány hasonlít más európai országok alkotmányához, nincs még egy olyan preambulum, mint a magyar, és az alkotmányt nem cikkelyekként, hanem „egész csomagként” kell nézni. Márpedig - folytatja a The Guardian - ez a csomag „mélységesen illiberális” és elüt a közös európai demokrácia-felfogástól, amelyben helye van a legitim ellenzéknek is. Ezzel szemben áll az a „demokrácia”, ahol egyetlen párt, akár kormányon van, akár nem, „igényt tart arra, hogy tartósan az egész nemzet nevében szóljon” – zárja beszámolóját a The Guardian.

(Forrás: 168ora.hu)

2011. április 28., csütörtök

"Ütemérzék" Orbán módra

"Most vagyunk abban a helyzetben, amikor tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól (...) az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erőszakkal szemben. Ez az állam és ez a miniszterelnök dolga is." (Orbán Viktor, 2011. ápr. 28.)

Ezt nyilatkozta Orbán V. arról, miért csak most próbálják az országgyűléssel elfogadtatni a BTK szigorítását, tekintettel a Véderő és a gyöngyöspatai cigányok éjszakai véres verekedésre. O. V. azt fejtegette, legfőbb dolog a politikában - ahogy a fociban is - az ütemérzék. Most érkezett el az idő arra, hogy igazán komolyan lépjen a kormány (értsd: a BTK módosításával akár három év börtönbüntetésre emelje annak a következményeit, ha valaki olyan csoportos fellépést szervez, ami bizonyos csoportokat megfélemlít).

Érdekes replika jelent meg O. V. fejtegetésével kapcsolatban az fn.hu hasábjain:

Orbán Viktornak abban természetesen igaza van, hogy az állam és mások mellett az ő dolga megvédeni az embereket. Abban azonban téved, hogy ennek bármi köze lenne időzítéshez, ütemérzékhez. Amikor meg akarja védeni az embereket, olyankor nyugodtan lehetne érvelni kétharmaddal (a 90 százalékos többség a visszamenőleges jogalkotáshoz sem lett volna meg). Vele ellentétben pedig úgy vélem, az államnak a jog és nem "az erő nyelvén kell beszélnie".

Alapvetés, hogy a jó kormányzás alapfeltétele a jó kormányzati kommunikáció, aminek azonban a jelek szerint nincs semmi köze a demokratikus kormányzáshoz. Lehet ugyanis nagyon népszerű kivárni, amíg tízből kilenc magyar besokall, de mindennek semmi köze a jogállamisághoz.

Mert ott törvények vannak és nagyon nagy baj, ha egy politikus nem ezek, hanem piaci szempontok alapján méricskéli, mit érdemes tennie, mert ezzel például módot és főleg időt ad a radikálisoknak. Orbán Viktor már eddig is jelentősen megújította a politikai kommunikációt, most azonban teljesen világossá tette, csak akkor lép, ha a döntés "eladható". Ez viszont nem más, mint a demagógia melegágya, a 90 százalékos népakarattól pedig már csak egy lépés a 100, abba meg jobb bele sem gondolni. (eddig az idézet)

Annyit tennék hozzá:

Orbán megint "süketel" és keni a festéket a falra, hülyének nézve az embereket, csakhogy szebb színben tűnjön fel a kormány, meg ő maga. De kérdem én: semmi felelőssége sincs Orbánnak és pártjának abban, hogy idáig fajult a dolog? Nem ő és a pártja volt az, aki és amely hol nyíltan, hol burkoltan támogatta, szította az állam megválasztott képviselői és vezetői elleni lázadást, hőbörgést? Nem ők voltak azok, akik ellenállásra, polgári engedetlenségre, utcai randalírozásra buzdítottak, csakhogy megbuktassák politikai ellenfelüket, az MSZP-SZDSZ koalíciót, a szocikat, Gyurcsányt? Nem ők voltak azok, akik elbizonytalanították éveken keresztüli támadásaikkal és hatalomra kerülvén a semmisségi törvénnyel a magyar rendőrséget?

Most az általuk vezetett állam elleni nyílt daccal szembesülnek. Meg azzal, hogy nincs a rendőrségnek kellő ereje, bátorsága a Véderővel, Betyársereggel, Szebb jövőért egyesülettel szemben fellépni, és megakadályozni őket a cigányok megfélemlítésében, heccelésében?

Ha Orbán ütemérzékről beszél, éreznie kellene, milyen ütemesen haladunk az ő "áldásos" politikai felhajtó hatásuknak köszönhetően a lokális polgárháborús állapotok felé!

Jobb lenne, ha O. V. önkritikusan belegondolna abba, milyen magatartásnak asszisztált az elmúlt 8 évben a pártja, és rájöhetne, hogy ő engedte ki a palackból azt a szellemet, ami most Véderő, Szebb Jövőért, Betyársereg és egyéb alakzatok formájában ölt testet, hogy a cigánybűnözésre és a rendőrség tehetetlenségére hivatkozva grasszáljon az ország egyes vidékein, és terjessze szélsőséges eszméit!

Ha Orbán olyan konzervatív rendpárti, mint amilyennek beszédeiben mutatja magát, tegyen rendet ebben a katyvaszban, kezelje az ő asszisztálásával is szabadjára engedett civil erőszakot!

És ne szépelegjen a bölcs államférfi pózában, aki mindig tudja, mikor diktál cselekvést az a híres ütemérzéke!

Elszalasztotta a fellépést a szélsőjobb szervezetekkel és szimpatizánsaikkal szemben az elmúlt 8-10 évben. Hol volt akkor az ütemérzéke? Ha volt ilyen érzéke, akkor cinikus, mert megvárta, míg a folyamatok odáig mennek, hogy embercsoportok dorongokkal, vasrudakkal, téglákkal esnek egymásnak! Miért támadta és járatta le a rendőrséget, amikor az a rend védelmében a rangalírozók megfékezését végezte?

Vagy cinikusan arra játszott (lásd: ütemérzék), hogy ha elég rossz lesz a helyzet, lesz indok a legkeményebb fellépésre, a kíméletlen rendteremtésre? Nem hiszem, hogy ez a cél vezérelte. Csak a bölcs államférfiakra jellemző előrelátás, mértékletesség, korrektség hiányzott belőle. Jobb volt látnia, hogyan tör borsot a baloldali-liberális kormány orra alá a szélsőjobbosok randalírozása. Most ott a parlamentben a Jobbik, a falvakban meg a Véderő, a Betyársereg meg a többi, még nyilvánosan meg se jelent paramilitáris, rassziszta szerveződés...